Ray Bradbury kritikája e csodakönyvről (és előzményeiről):
„Ahogy nőtt a tömeggyártás, úgy csökkent a színvonal [...] Valaha a könyvek… itt, ott, mindenütt… kevés emberhez szóltak. Megengedhették maguknak azt, hogy különbözzenek egymástól. Még elég tágas volt a világ. Később aztán megtelt szemekkel, könyökökkel, szájakkal. A népesség kétszeresére, háromszorosára, négyszeresére nőtt. A filmek, a rádió, a képeslapok és könyvek színvonalát le kellett szállítani a pudingporgyártás szellemi szintjére. [...]
Rövid Könyvek, kivonatok, digest-ek, pirulák. Minden az ötletre, a csattanóra épül. [...] A klasszikusokat lerövidítették, hogy beszoríthassák őket egy tizenöt perces rádiójátékba, aztán újra megkurtították, hogy beleférjenek valami tömegkönyv két percre kimért hasábjába, amíg el nem nyerték végső formájukat egy tíz- vagy tizenkét soros lexikon címszóban. Természetesen eltúlzom a dolgokat. A lexikonok tulajdonképpen kézikönyvek voltak. De sokan csak annyit tudtak a Hamlet-ről [...], amennyit egyoldalnyi terjedelembe sűrítve olvashattak egy könyvben, amelynek ez volt a mottója: “Tartson lépést szomszédaival olvassa a klasszikusokat.” Érti? A bölcsődétől a főiskoláig, s onnan vissza a bölcsődébe...”
pt