KARLIK ANETT
Több órás nézelődés után, kicsit elcsigázva lépek ki a Galéria időszaki kiállításáról. A fejem még tele van friss képélményekkel és az új összefüggésekre való rácsodálkozás örömével, amikor összefutok egy régi ismerőssel, aki restaurátorként dolgozik az intézményben. Néhány mondat után felajánlja, hogy megmutatja, hol és miként dolgozik – most épp a kisszebeni oltáron. Mire észbe kapok, egy egész más, titokzatos világban találom magam, ami csak egy szűk rétegnek enged betekintést.
Zetye Péterrel, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria faszobrász-restaurátorával beszélgetünk.
A liptószentandrási Szent András oltár oromzatát tisztítja Zetye Péter restaurátor. Hering Zoltán restaurátor felvétele
A műhely tele van olyan tárgyakkal, amiknek a közelében még lélegezni sem merek: középkori szobrokkal, oltárrészekkel. És dolgozókkal, akik teljes nyugalomban távolítanak el több száz éves átfestéseket, szednek részekre 15. századi faragványokat, ha a feladat azt kívánja. Mi dönti el, hogy a múltból mit tartunk értékesnek, és mi az, ami feláldozható? Hogyan értékeli a múlt és a jelen művészetét egy gyakorlati szakember? Milyen hatással vannak a jelenkor művészetére a múlt maradványai?
Milyen elhatározásból szerettél volna restaurátorművész lenni?
Bevallom, teljesen véletlenül lett belőlem restaurátor. Az érettségi után közgazdaságtant szerettem volna tanulni, ám a túljelentkezés miatt ez nem sikerült. Megegyeztem a szüleimmel, hogy a felvételi lapon én jelölöm be az első helyet, a másodikat pedig ők választják ki nekem. Így kerültem technikumba, ahol asztalosnak tanultam. Itt indítottak restaurátorképzést is. Sorsszerűnek mondható, hogy a mi évfolyamunk után soha többé nem indítottak ilyen irányú oktatást. Az iskola után restaurátorként vállaltam magánmunkákat, a megrendelések főleg asztalos ismerőseim révén jutottak el hozzám. 2004-ig szabadúszóként dolgoztam, és számos ismeretséget kötöttem a szakmán belül. 2003-ban egy szakrestaurátor csoporttal dolgoztam együtt, amikor a tanársegéd ajánlotta, hogy felvételizzek az Egyetemre, ahova elsőre fel is vettek.
Melyek voltak az első munkáid?
Az első munkáimat még az egyetem előtt, szakrestaurátorok mellett végeztem el. Főként templomberendezésekkel foglalkoztam, így például többek között a csengersimai református templom teljes faberendezésén, az óbudai Péter-Pál templom több mellékoltárán, részt vettem a belvárosi Nagyboldogasszony templom nyílászáróinak kutatásában és kivitelezésében is. E mellett világi épületeken is dolgoztam, például a budai Festetics-palotán.
Tehát tapasztalt restaurátorként döntöttél a továbbtanulás mellett. Mit adott számodra az Egyetem?
Főleg a szakmai és etikai hozzáállásomat erősítette meg. Mivel már a felvételi előtt is dolgoztam a szakmában, az egyetem számomra nem volt szűz terület, de elméleti téren nagyon sok újat kaptam. A festőrestaurátorok előadásai, az anyagismereti órák, az új eljárások, technikák ismerete mind tágították a látókörömet. Olyan ismeretekhez jutottam hozzá, amikkel a hétköznapokban soha nem találkoztam volna. A kultúrtörténet tanárunk például jövőkutatóként végzett, így viszonylag sok dolgot tudtam meg például a valószínűleg bekövetkező jövőről.
Mikor és miért döntöttél úgy, hogy a gótikus és barokk szobrokra szeretnél specializálódni? Volt olyan kérdéskör, ami kifejezetten foglalkoztatott?
A szakdolgozat éve határozza meg, hogy végül melyik korszakokkal szeretnénk foglalkozni, ez előtt ugyanis anyag-hordozók szerint (pl. fa-hordozó, vászonhordozó) specializálódunk. Az engem különösen foglalkoztató kérdéskört pedig a szakdolgozatomban tudtam kiteljesíteni: a fából készült, polikróm korpuszok testszíneinek kialakítását és összehasonlítását vizsgáltam meg a középkortól a késő-barokk időszakig. Izgalmas volt számomra a szobrászat és a festészet határfelülete.
Ismeretlen német mester, király oltárszárny-dombormű, polikróm faszobor, 1500 körül. Tulajdonos: Szépművészeti Múzeum, restaurálás előtt és utána
A dolgozat első része a 14. századtól a késő-barokkig, azaz a 18. század végéig tárgyalja a feszületek szobrászati típusainak ábrázolásait. A feldolgozás kronologikusan, századonként, illetve egyes időszakokban emberöltőnként vizsgálja az ábrázolások változásait. A kutatásban leginkább a művészettörténeti és ikonográfiai különbségek összehasonlítása került feldolgozásra. Az ábrázolás megváltozásának az egyes korszakokban vallástörténeti, kultúrtörténeti, ikonográfiai, vagy néha orvostudományi okai voltak. A dolgozat második részében gyűjtemények korpuszaiból vett testszínmintákat dolgoztam fel keresztmetszeti felépítésük alapján. A végső eredmény egy vizsgálati protokoll lett, amit speciálisan a testszínek mintáihoz dolgoztam ki, kötő- és töltőanyagok valamint a pigmentek azonosítása érdekében.
Milyen típusú művek restaurálása jelenti számodra a legnagyobb kihívást?
Minden mű újszerű feladatot jelent, hiszen minden műtárgy egyedi – nem csak művészettörténeti szempontból, de technikai megoldásait tekintve is. Gyakran egy alkotáson belül is különböző problémák merülnek fel, egy-egy rész restaurálása során pedig az egész műtárgy együttest újra kell gondolni. Erre a legjobb példa, amikor még az egyetemen a sajnos nemrég elhunyt évfolyamtársammal - Rátonyi János Dáviddal - egy tárgyegység két részét kaptuk feladatként – a Magyarkomjáti görög katolikus templom ikonosztázának két philaszterét. A két, látszólag teljesen egyforma alkotóelem technikailag eltérő módon készült: az egyiket három, a másikat csak két festés-réteggel borították, e miatt a két rész teljesen más konzerválási módot igényelt. Egy apró eltérés képes megváltoztatni a restaurálás menetét.
Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?
Igazából nem a munkák, hanem a kihívások teljesítése tölt el büszkeséggel. Így például az, amikor 2010-ben részt vettem a Royal Academy of Art, Szépművészeti Múzeummal és a Magyar Nemzeti Galériával közösen megrendezett Treasures from Budapest kiállításán, mint vezető kurír. Alig három hónapja dolgoztam a Galériánál, mégis engem bíztak meg, hogy képviseljem a régi magyar gyűjteményt. Feladataim közé tartozott a műalkotások installációja, a szállítás szervezése, valamint teljes körű szakmai felügyelet.
Jelenleg a Galéria megbízásából a kisszebeni oltár restaurálásán dolgozol. Milyen feladatod van ezen a műtárgy együttesen? Találkoztál olyan nehézséggel, amire nem számítottál?
Az oltárt három nagy, és több kis szobor díszíti. Az én feladatom a jobb oldali koronatartó angyal helyreállítása, a baldachin, illetve a predella feletti részen a faragott ornamentika kiegészítése, konzerválása és tisztítása. Az oltár egésze részekre van osztva, fázisonként változik, hogy a csoport mely tagja dolgozik rajta. Számomra nagyobb kihívást az angyalka arca okozta – a 18. században egy tojásfehérje tartalmú réteggel kenték be, ami befeketedett, és az általunk ismert oldószerek egyikével sem sikerült maradéktalanul eltávolítani. Ilyenkor mindig saját magunknak kell megtalálni a megoldást, az egyetemen tanult ismereteket logikusan ötvözve és végiggondolva.
A Galéria megbízásain kívül is vállalsz restaurálást?
Igen, most is vannak külsős munkáim. Ezeket általában azokkal a szakrestaurátorokkal együtt készítem el, akikkel a pályám elején is együttműködtem. Jelenleg a Teleki plébánia templom szószékén dolgozunk, valamit szakmai felügyeleti jogom van a Belvárosi Plébániatemplomon is.
Volt olyan munkád, amely meglepetést okozott?
A legnagyobb meglepetést épp a legelső munkám, a csengersimai szószék okozta, ebben ugyanis egy „időkapszulára” bukkantunk. A település egy kis szigeten fekszik, a magas páratartalom pedig teljesen tönkretette a műtárgy fa részeit. A restaurálás során szét kellett szednünk a szószék cseppentőjét. Ekkor találtunk egy levelet, amiben a készítők megköszönték a munkát, de szóvá tették, hogy a plébános sajnálta tőlük kosztot és a kvartét – tehát elég rosszul voltak tartva. A cédulát egyébként az akkori plébánosnak adtuk.
(folytatás következik)