Hegedűs-Bite Beáta A Hang című musical show békéscsabai előadásáról
„Miért – lobogtatta a papírját Szörnyeteg Lajos-, amikor a sorok szépen egymás alá vannak írva, és minden sor nagybetűvel kezdődik? Akkor miért nem vers?”
A Szomor György által rendezett A Hang című musical show-t Budapesten már bemutatták egyszer, a RaM Colosseumban. Innen érkezett a produkció a békéscsabai Evangélikus Kistemplom vagy Öregtemplom hátsó udvarán felállított Porondszínházba. A kívül cirkuszsátorra emlékeztető játékszín belsejében félkör alakú színpad áll, amelyet hat közönségszektor vesz körül. A színészek számára a speciális térben nehezebb a játék, minden nézői oldalnak láthatóvá kell tenniük a kifejezéseiket. A színtér hátterében hosszú, fényekkel kivilágított, porondszínpadhoz vagy musicaldíszlethez illeszkedő revülépcsősor magasodik. A cirkusz és a színház egybekapcsolása ismert párosítás, gondoljunk csak például a mindkét művészeti ágban fel-feltűnő bohóc alakjára és metaforájára. A Jókai Porondszínház manézsán most sikeres musical show született.
Frank Sinatra egykori amerikai énekes slágereiből, életének és dalainak eltáncolt pillanataiból állt össze dramaturgiailag az est. Érzelmek és gondolatok azonban csak felszínesen jelentek meg. Igaz, Sinatra dalai, a ritmus és a tánc lehetővé tették a többféle asszociációs kirándulást, hiszen ami a fiataloknak a „retróérzés”, az a szüleiknek nosztalgiautazás lehet. Mégis elhallgathatatlan, hogy az előadás egyik kitüntetett teátrális pontja lehetett volna a térben megszólaló és négy teljes percen át behallatszódó templomi harangozás, amikor néhány pillanatig nem tudtuk eldönteni, hogy a színházi hatás része a megszólaló hang és jelentéssel bír, avagy véletlenül, a külvilágból érkezett. Az élet rendezte pillanattal élni lehetett volna: nem minden nap nyílik alkalom harangjáték és színjáték találkozására a színházi rendezésben. Főképpen azzal a többlettudással, hogy Sinatra beceneve éppen Hang volt. A darab folyamán Sinatra alakját és slágereit Vastag Tamás szólaltatta meg. Jó hangú, napjainkban felfedezett énekes, de nem színész. Erénye volt előadóként, hogy nem kezdett el „színészkedni”, hiszen a színészmesterséget is többnyire négy évig tanulják a kiválasztottak. Biztos és tiszta hangon, mondhatni profin énekelt, de amikor nem ő állt az előadás fókuszában, szinte keresni kellett a színpad terében. Bizonyára nehéz lehet olyan színészt találni, aki Frank Sinatrát tud énekelni, emellett megvan az a bizonyos kisugárzása is. Eszerint a show-ból Katkó Ferenc emelkedett ki színészi és énekes tudásával. Nem lenni akart valamilyen, hanem volt valamilyen: Hank Sanicolát, az odaadó barátot alakította, az örök másodhegedűst, aki Sinatra hűséges zongoristája volt. Katkó nem csupán illusztrálta a szerepet, orgánuma, könnyed térhasználata kiemelkedett a többi színész játéka közül, amellett pazarul énekelte a szvinget. Mellette Gulyás Attila bizonyította könnyed átalakulói- és szerepformálási képességét élesen eltérő habitusú menedzserek megformálásával.
Míg Katkó Ferenc és Gulyás Attila jó színészválasztásnak bizonyult, addig érthetetlen, hogy miért Kara Tünde játszotta Sinatra anyját. Az ő ábrázolását az olasz „mammáktól” kölcsönzött sztereotípiák, széles gesztusok és harsány hang jellemezték. A fiatal színésznő olasz, temperamentumos édesanyát alakított, de testtartása, felhúzott vállai, szögletes mozgása nem álltak harmóniában a karakterrel. Kara Tünde Marlene Dietrich alakjában is kitűnhetett volna, ha Dietrich világhírű Sag mir wo die Blumen sind? című háborúellenes dalát a legendás német színésznő után akár hangszínében vagy hangsúlyaiban megidézte volna, vagy akár új megközelítésből adta volna elő, és így a publikum számára felrémlett volna a 40-es évek háborús időszaka e jellegzetes melódia kapcsán. Marlene Dietrich megjelenítése kitüntetett színházi pillanat volt, hiszen kizárólag ennek az egyetlen karizmatikus női hangnak az ereje egy szempillantásnyi időre megállíthatta volna a show-t uraló vizualitást, így a pusztán szórakoztató hangulatot. Mintha a rendezés sem bízott volna Kara Tünde hangjának önálló erejében, mintha csak a külső megjelenítéstől, fekete frakktól, cilindertől, szivartól válhatna Dietrichhé. A látvány dominanciáját tovább növelték, amikor a tánckar hozzátáncolta a dalhoz a frontra induló katonák és szerelmeik búcsúzását. Emiatt a halál és a gyász minőségei felszínessé váltak, mert a tánc elvonta a figyelmet a dalról, s nem erősítették, hanem tompították egymást. Pedig a három fő egységből, zenéből, táncból, színészi játékból felépülő musicalnek elejétől végéig a legkidolgozottabb és a legszínvonalasabb pillére a tánc volt, amely dramaturgiai szempontból önállósulni tudott a darab többi részétől. A koreográfiát Román Sándor álmodta meg, és az ExperiDance Tánctársulat táncosai precíz, fegyelmezett, igényes munkával mutatták be.
Összességében egy nagyszabású musical show-t kapott a néző, vagyis nem táncjátékot és nem is színdarabot. Amint Lázár Ervin meséjében Szörnyeteg Lajos nem érti, miért nem vers az a néhány egymás alá írt sor, ami arra a bizonyos költői versenyre született, éppúgy elgondolkodtató, hogy az Experidance Tánctársulat, Vastag Tamás médiasztár, a Békéscsabai Jókai Színház és más meghívott előadók, zsonglőrök, miért bérletes színházi előadásképp lettek átnyújtva a színházlátogatók számára. Igaz látványos és szórakoztató estékre szükség van. Nincs is ezzel semmi baj, csak nem szabad az eltérő fogalmakat összemosni.
A Jókai Színház és az ExperiDance Tánctársulat koprodukciója
Szomor György– Román Sándor: Frank Sinatra: A Hang - egy életmű táncban és hangban
Rendező: Szomor György
Színészek: Vastag Tamás (Fiatal Frank Sinatra), Szomor György (Idősebb Frank Sinatra), Gubik Petra (Ava Gardner), Kara Tünde (Dolly, Sinatra anyja – Marlene Dietrich), Gulyás Attila/Szabó Lajos (Nick Sevano), Gulyás Attila/Csomós Lajos (George Evans), Katkó Ferenc (Hank Sanicola)
Koreográfus: Román Sándor
Jelmeztervező: Papp Janó
Bemutató: 2013. 05. 08.
A képek forrása: http://jokaiszinhaz.hu/galeriak