KARLIK ANETT
Barcelona gótikus negyedében bóklászva nem mindennapi élmény, ha egy két és fél méter magas rozsdamentes acél táncosnő hajol fölénk. Ha viszont pár méterrel arrébb egy sci-fi filmből elszabadult, öt méteres sellő néz ránk csodálkozva, akkor biztosak lehetünk benne, hogy egy olyan kiállítás közelébe értünk, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Gaudi szecessziós épületei után, a középkori negyed gótikus arculatában teljesen idegennek, szinte földöntúlinak hatnak Julio Nieto szobrai. A művek nem csak méretükkel és megvilágításukkal, hanem rideg anyaghasználatukkal, páncélszerű, ám mégis könnyednek tűnő „bőrükkel”, folyamatos mozgást imitáló, energikus testükkel is kitűnnek a város forgatagából. Mégis, a Koreográfia és a La Llamada (A hívás) című alkotás kiállítása Pia Almoina épülete elé nem csak reklámfogás és figyelemfelkeltés, hanem a művész Metal Skin, street sculpture című utazó tárlatának lényegi összegzése.
A kiállítás Julio Nieto öt évnyi munkájának eredménye. A kilenc óriás méretű szoborból álló együttes 2008 és 2012 között a Kanári-szigetek és Spanyolország több városának terein került bemutatásra. A művek utcai installálásának célja az volt, hogy mindenkit megszólíthassanak, üzenetük kortól, nemtől, anyagi helyzettől függetlenül bárkihez eljuthasson, párbeszédet gerjesztve ez által a járókelők között. A projekt újra felfedezi a közterületet, mint a multikulturális együttélés népszerűsítésének ideális helyszínét. Habár alapvetően kültéri szobrokról van szó, a kiállítás 2013-ban Európa szerte galériákban és múzeumokban is látható volt.
A jelenlegi kiállítótér, a Museu Diocesá de Barcelona leginkább turisztikai szempontból megfelelő, egyéb tekintetben a gótikus épület és a múzeum törzsanyaga, a középkori oltárképek és liturgikus kellékek elég összeegyeztethetetlenek Nieto témáival és anyaghasználatával – noha a művész szobrai a több százéves munkák mellett még nagyobb elevenséggel hatnak a nézőre.
A múzeum földszinti termében először Marea, a halakból összeálló asszony szobra látható, vele szemben pedig Viajero (Az utazó), és a Vida extraterrestre (Földönkívüli élet). Ezek a szobrok nem kerültek posztamensre, utóbbi kettő a látogatók lábainál fekszik, és mintha tényleg valami idegen intelligenciára, földöntúli élményre utalnának. Viajero arca hatalmas, tekintetében a kék bolygó tükröződik – ő a tudós, aki beutazta az egész világot, de nem talált semmit, ezért kész meghódítani az eget -, Vida extraterrestre láttán pedig könnyen asszociálhatunk a 2012-es Prometheus című film azon jelenetére, amikor a kutatócsoport egy hatalmas fejet talál, amiben Teremtőjét azonosítja - Nieto pedig mintha az ősanya fejét mintázta volna meg. Ez a mű hideg, mozdulatlan – mintha egy letűnt civilizáció bizonyságát, egy egykor itt élt magasabb intelligenciájú lény megkövesedett maradványát látnánk.
Ez a mozdulatlan „memento” jelleg a többi műből teljesen hiányzik, helyette megjelenik a mozgás, az élet lüktetése. Érdekes látvány, ahogy a hideg és élettelen anyag, a rozsdamentes acél képes egy élő organizmus felületét, mozgását és jellemét is kifejezni. A mese és a filmipar hatása érződik az Y Alicia (És Alíz?) óriásmacska alakján is. A cím és az állat vad mosolya egyértelmű utalás az Alíz csodaországban című történetre. A legmegragadóbb a szoborban, hogy megmutatja a macska testének nagyvonalú, ruganyos mozgását, ugyanakkor az apróbb, pillanatnyi változásokat is megjeleníti: szinte érezzük azt az elektromosságot, ami végigfut az állat testén és felborzolja hátán a szőrt.
Az Enamorado de acero (Az acél szerelmese) című szobor a dinamizmus-egyensúly, mozgás – állandóság, pillanatnyiság – időtlenség, tömör – átjárható, rideg – élettelteli ellentétpárokkal írható körül. A kézen álló artista épp nyugvópontra érkezett, de művészi szimmetriájában, pillanatnyi nyugalmában is érződik mozgásának energiája. Az acél által megformált idealizált test egy térbeli alak illúzióját kelti, ám a férfi mellkasán egy szív alakú lyuk tátong. Nieto a szerelmet épp az anyag hiányával jelenítette meg, kifejezve ezzel az érzelmi és fizikális jellegű jelenségek alapvető disszonanciáját.
A ?Por Qué me echaron del cielo? (Miért űztek ki a mennyből?) című szobor szintén a test-szellem ellentétére épül, ám itt ez az oppozíció nem csak anyaghasználatban illetve annak hiányában (a bronz szobor feje kosárként van kialakítva, amiben szerves anyagként almák jelennek meg), hanem a szobor dinamikájában, súlyos és súlytalan részletei viszonyában is kifejezésre jut. Az angyal teste és szárnyai könnyednek tűnnek: az alak nem az acéltól súlyos, hanem gondolataitól, amelyeket a gyümölcsök szimbolizálnak. A szellemiség tesz igazán élővé, ám ennek súlya nehezebb béklyó lehet a fémnél. Az alma – főleg a fém mellett – az élet, a vitalitás jelképeként értelmezhető. A Bibliában az alma a bűnbeesés illetve a tiltott szerelem megismerésének eszköze, itt azonban inkább az érzékiség és a testi vágyakra való utalásként jelenhet meg. A „bukott angyal” jelen esetben nem Lucifer, hanem egy töprengő lény. Azzal, hogy Nieto a (Biblia szerint) nemtelen angyalt meztelen női testbe bújtatta, szintén az érzékiséget hangsúlyozta ki. A középkor misztikusai egyébként az alma magházának keresztmetszetében egy pentagont véltek felfedezni, így az alma számukra az érzéki anyagban elrejtett szellem szimbólumát jelentette.
A mozgás szabadsága és határtalan dinamikája jut kifejezésre az Ícaro salvado (Megmentett Ikarosz) című szobron. Nieto megváltoztatja a görög mitológia történetét, a fiú tragikus sorsa helyett egy önfeledt, boldog folytatást képzel el. A művész talán épp a földre szállását követő pillanatot jeleníti meg: a hős szárnya az utazás során tönkrement, ám a sikeres földet érés és a tudat, hogy elmenekült Knósszosz szigetéről, mintha újra repülésre késztetné a fiút: Nieto a repülés szabadságának érzetét jelenítette meg a futásban. Ismét szemtanúi lehetünk, hogy a szárnyalás nem fizikai adottságok függvénye.
Julio Nieto a hazai közönség számára szinte teljesen ismeretlen, noha művészeti tevékenysége igen sokoldalú: a szobrászat mellett verseket ír, installációkat készít, de jelentős eredményeket ért el a design és a performansz művészet terén is. Most kiállított műveiben megjelent valami sci-fi és high-tech szerű (nem véletlen, hogy munkáiért rajongnak az Egyesült Államokban). Témái többek között az európai mitológiákból is merítenek, ám alapvető elemük a mozgás és az élet. Korábbi sorozata, a Kamasutra del Aira kis méretű szobrokból áll, a férfi és a nő minden darabon egy mozdulatban olvad eggyé. Sajnos erotikus hangvételük miatt nem kerülhettek kiállításra a jelenlegi helyszínen.
Julio Nieto: Metal Skin
A Villa del Arte galleries szervezésében, a Museu Diocesà of Barcelona épületében
2013. 09. 27 – 2014. 01. 12
