Ibsen: Hedda Gabler
Ménesi Heléna írása
Hedda… Gabler. A nő, akit soha többé nem lehet így szólítani. Így kezdi Ibsen azonos című drámáját, amelyet a Radnóti Színházban Valló Péter rendezett meg. Gabler tábornok mindig is kelendő lánya belefáradt a táncba, így egy árva tudóspalánta – Jörgen Tesman kapja meg azt a privilégiumot, hogy gondoskodhat a nőről, aki gyűlöli. Az elkötelezett házastársi gyűlölet nem csak a férj személyére terjed ki. Hedda utálja a behúzott bútorokat, irtózik az erős fénytől és nem tűri a virágokat.
Sötét színekben berendezett szalon. A színpadképen az üvegbe foglalt háncskötegek a leghangsúlyosabbak. A lehántott faanyag közvetlen beemelése az élettérbe Szlávik István kiváló díszlettervének köszönhető. A bútorok jelentőségteljesen várnak a sorsukra, ami felett a ház új úrnője rendelkezik majd. A vázák még hűen őrzik csokraikat, a fotók büszkén tükrözik a letűnt évek lenyomatait. Annak ellenére, hogy az első másodpercekben még egyetlen szereplő sem tartózkodik a szobában, a tekintélyes porcelánkályha és a mellette nyugvó zsámoly már elkezdte a játékot.
A fiatal házaspár épp hogy csak hazaérkezik a hat hónapos nász- és/ vagy tanulmányútról, Julle nagynéni (Csomós Mari) és a szolgáló megkezdi a csevejhadjáratot. A számos hétköznapi relevanciával bíró információból megtudjuk, hogy a művelődéstörténet doktora – Jörgen Tesman (Adorjáni Bálint), joggal számíthat professzori kinevezésre a közeljövőben. A ház – férfi – ura háziköntösben bukkan fel, és hanyag eleganciával sompolyog végig a szobában, hogy üdvözölje szeretett nénikéjét. Amíg Jörgen könyvmolyként fontoskodva repked a helységben, Hedda Gabler maga a gombostűre tűzött preparált pillangó.
Öltözete olyan jeges tökéletességet sugall, hogy az az érzésünk támad, folyamatosan fázik. Petrik Andrea hűen képviseli Hedda nemesen formált megjelenését és vasakaratát, az első megszólalástól kezdve. In medias res iróniával indít, amelyet végtelenül kimért modorral fűszerez. „Ilyen korán már látogatóban? Igazán megható ”- hangzik a Tesman kisasszonynak szánt „szívélyes” üdvözlet. Az úrnő a mű egész időtartama alatt következetesen használja kegyetlen harcmodorát a szereplőkkel és önmagával szemben is. Férjének már gyermekkorban kialakult papucs imádatát, és hozzá fűződő emlékeit egyszerűen képtelen megszokni. Hedda kizárólag magával érez együtt, hisz világfájdalommá tornyosuló unalmát csak így tudja kezelni.
Valló Péter ostort adott Hedda kezébe, és ezáltal Hedda ereje életre kelt. A darabban nem véletlenül kapott jelentős szerepet női hisztéria tombolása, hisz így éghetett a legmagasabb hőfokon a feszültség. A tárgyiasult düh köré vértől vöröslő ujjak fonódtak, hogy tiszta erőből vághassanak a virágcsokrok húsába és kicsattanó lendülettel döntsék le az asztalon nyugvó fotókat. Jörgen szárnycsapásai elsimítják Hedda röptének káoszát. Férfias virtusa a rendrakásig, és a romok eltakarításáig terjed. Észleli, hogy felesége önmagából harapja ki minden nap az együttéléshez szükséges érzelmi alapokat, de nyugtázva, hogy a tudomány mindig hű hitvestársa marad, türelmesen vár.
A gerlepár villájában nem kizárólag a sötét bútorok tehetnek a mély árnyékvilágról. Betoppan Jörgen régi szerelme, Elvstedné (Wéber Kata), aki ziláltan dús hajkoronájával észrevétlenül csempészi be a feszültséget a polgári lakás nem egyszerű polgárai közé. A lánykorában még Thea nevet viselő Rysing kisasszonyt Hedda nyájas kedvességgel fogadja. Az egykori iskolában tanúsított Hedda-terror a múlté, most más eszközökkel kell megtörni Thea amúgy is esendő lelkét. Thea aggodalmas szavai előrevetítik Ejlert Lövborg (Pál András) érkezését, aki eltűnése óta házitanítóként tevékenykedett Elvstedéknél. Kiderül, hogy Jörgen mindenkori vetélytársa, és Hedda egykori lelkitársa új könyvének kiadásával elsöprő sikert aratott. Lövborg végre kikerült az alkohol vonzásköréből, és a törékeny Thea volt, aki kimentette onnan. Múzsaként támogatta minden lépését, így együtt hozták létre Ejlert ünnepelt remekművét. Brack bíró (Hirtling István) tökéletesre szabott öltönyében tűnik fel a színen, mint a házaspár „bizalmasa”, akinek gyomorforgató modora vészjóslóan lengi körül a szalont. Pillanatok alatt lerombolja Jörgen reményeit a szakmai előmeneteléről, aki a kinevezésének hasztalan hajkurászása után úgy érzi, az embernek sosem szabadna bemerészkednie a mesék országába.
Petrik Andrea (fotó: Puskel Zsolt)
Hedda Gabler a kirakatba zárt háncs. Egy önmagában haszontalan rost, amiben csak gyönyörködni lehet, semmi több. Hedda Gabler egyenes ember, végletekig kiforrott énképpel rendelkezik, és épp ez rémíti halálra. Úgy tűnik, Hedda csak akkor vesz igazán levegőt, amikor kitárja a szalon szárnyas ablakát, hogy nézhesse a semmit. A hús-vér néző úgy érzi, kötelessége levegőt venni helyette, különben megbénulna a játék. Valódi énjének szilánkjait a Bracknak és Lövborgnak tett vallomásaiból, valamint bátor/ bátortalan tetteiből illeszthetjük össze, de csak töredékét fogják visszatükrözni egyéniségének. Elhangzik a mondat, hogy mennyire kibírhatatlan éjjel nappal, örökké ugyanazzal az emberrel együtt lenni. Egyértelmű, hogy Hedda nem boldog. De felteszi a kérdést: miért kéne egyáltalán boldognak lenni? Leánykori életéhez képest, a házasság világa halott, mint a báli csokrok másnap reggel. Lövborggal talán szerelemesek voltak a barátságban, de egy biztos: társak voltak az élni vágyásban. Heddának végül apró darabokra kellett hasítania kettejük csokrát, hisz félő volt, hogy a valóság közéjük tolakszik. Lövborg gyávaságként értelmezi ezt a döntést, de kérdés: gyávaság-e felszámolni saját boldogságunkat? Hedda nemcsak önmaga sorsát akarja kézben tartani, kompenzálnia kell a „buta” Thea múzsai hatását Lövborog életművén is. A felperzselt föld taktikájával könnyedén semmisíti meg a könyvet, amely beleírta magát Lövborg és Thea szövetségébe.
Fontos, hogy az ember méltó legyen a halálra. Még fontosabb, hogy a halál is méltó legyen az emberhez. Hedda meg akarja rendezni a halált. Nem elégszik meg azzal, hogy saját életével rendelkezhet, szerelme halálát is birtokolni akarja. Hedda Lövborgnak szánt, szőlőlombbal koszorúzott halálideája manipulatívnak tűnhet, de ez bizonyítja egyértelműen az unalom tébolyában született szerelmet. Hedda a darab egy pontján mindenki életét kezében tartja, de amikor az ő sorsa kerül Brack bíró fennhatósága alá, összeroppan. Undorodik a nőiességét ostromló bíró közeledésétől, és undorodik a tulajdon férjétől, aki mellet sosem lehet nő. Döntenie kell: együtt él a Lövborg öngyilkossága okozta szánakozó gyásszal és áldozata lesz egy olyan viszony háromszögének, amelyben minden sarokba ő van beszorítva, vagy életében egyszer bátor lesz. Pisztollyal, halántékon.
Radnóti Színház
Henrik Ibsen: Hedda Gabler
Rendező: Valló Péter
Dramaturg: Morcsányi Géza
Szereplők: Petrik Andrea (Hedda Gabler), Adorjáni Bálint (Jörgen Tesman), Pál András (Ejlert Lövborg), Csomós Mari (Julianae Tesman), Hirtling István (Brack bíró), Wéber Kata; Martinovics Dorina (Elvstedné), Martin Márta ( Berte)
Díszlettervező: Szlávik István
Bemutató: 2013. december 22.
Utolsó előadás: 2015. január 9.