Vén Zoltán grafikus kiállítása a Központi Szabó Ervin Könyvtárban
Tanos Márton írása
Van úgy, hogy az ember akkor kap valamilyen ajándékot, amikor egyáltalán nem is számít rá. Egy ilyen esemény váratlansága pedig csak fokozza az ajándék értékét. Csakis ehhez hasonlítható az élmény, amit e sorok írójának okozott Vén Zoltán grafikusművész Szentek és szomszédaik című ingyenes kiállítása, mely a Központi Szabó Ervin Könyvtár (Budapest VIII., Reviczky u. 1.) második emeletén, a Kisgalériának nevezett teremben bújik meg. A könyvtár rendszeres látogatói tudják, hogy időről időre kisebb kiállításokat rendeznek az erre fönntartott galériateremben, de ezek sajnos általában nem kapnak túlzott publicitást, látogatottságuk sem meggyőző – teljesen függetlenül egyébként a minőségüktől.
Először a terem előtt reklám jelleggel álló tábla keltette föl a figyelmem, melyen egy ördögalak sziluettje rajzolódott ki, különböző jelekkel körülvéve. A burjánzóan részletes kidolgozású, metszetszerű kép, a maga okkult jellegével, határozott vonzerőt gyakorolt rám – de úgy sejtem, a gyanútlanul arra tévedő (hacsak nincsen tisztában Vén Zoltán stílusával) elsőre biztos, hogy nem fogja megfejteni az üzenetét. Amikor ugyanis beléptem a terembe, még nem sejtettem, hogy az irónia miniatűr birodalmába tévedtem, ahol semmi sem szent – vagy éppen minden az.
Rögtön föltűnik a belépőnek, hogy a kiállításon jellemzően végig a jóleső, gazdag vizuális burjánzás uralkodik: a képeken antik, középkori, ortodox, vagy barokk, vagy épp indiai stílushatások alkotnak szemet gyönyörködtető, alig szétszálazható egészet. Különféle kulturális – ábrázolási, vallási – hagyományok zabolátlan keverésének, művészi újrarendezésének lehetünk tehát szemtanúi. Alternatív szentábrázolások (mint a Szent Ferenc prédikál a halaknak), mitológiai történetek kifordításai (például a Judit és alexandriai Szt. Katalin látogatása a Minotaurusznál) sorjáznak, telis-tele rejtett/megfejtendő utalásokkal, képi idézetekkel; e komplexitás például a különböző kultúrák mítoszanyagának az összemosásával jöhet létre (mint a Woo-Doo Krisztus esetében). Vén alapvető kreatív eljárását, a tabukhoz való hozzáállását érzékelteti az a Ganésa-ábrázolás, melyen az elefántfejű istenség egyik (!) balja fityiszt mutat: Vén is így viszonyul a különböző kultúrák, vallási rendszerek közötti határvonalakhoz. Nem mellesleg a témákban, a feldolgozásmódokban és az utalásokban rejlő gazdagság egy nem mindennapi mértékű műveltségre enged következtetni.
Számtalan esetben találkozunk anakronizmusokkal, nonszensz képzettársításokkal (mint a Lót exodusán, amint az alak meghajlik eltúlzott méretű puttonya alatt, fején, kalappal, batyuja tetején kistévé, fikusz, nyakában ócskaságok, fényképezőgépek, a háttérben hulló mennykövek) vagy ellenállhatatlanul komikusan elnagyolt teatralitással (a szemét az égre emelő Mária barokk mívű felvonóban igyekszik fölfelé, ujjai lágyan érintik a felső emelet gombját, a ceremóniát pedig katonai rezesbanda kíséri).
Ennek megfelelően Vén Zoltán humora is (legalább) kétrétegű, mert egyaránt rendelkezik egyrészt egy vizuális, másrészt egy kulturális vetülettel, melyek azonban együtt jelennek meg a képeken; művészete tobzódik az okos, sokszor pajzán, sokszor már-már blaszfémia határát súroló (vagy azt meghaladó), bohém humorban. E humor ráadásul úgy alkot egységet, hogy közben nem válik kiszámíthatóvá, képes mindig valami új leleménnyel meglepni a nézőt. Rafináltságát talán az adja, hogy a képeken éppen hogy nem a karikaturisztikusság, hanem a különböző ábrázolási hagyományok vonalvezetésének viszonylagos tisztelete uralkodik, így egyértelműen megállapítható, hogy az adott kép milyen hagyomány(ok)ból merít. A karikatúra-eljárásokat szerencsésen mellőzve, a termékeny, provokatív határsértéseket a művek leginkább kompozíciójukban, tematikájukban hordozzák. A legmegdöbbentőbb azonban mégis az, hogy az elsőre hajmeresztő keveredések a legnagyobb vizuális természetességgel kínálják magukat elemzésre. A metszetekhez kötődő hermetikus ábrázolási hagyomány is humor tárgyává válik például egy olyan darab révén, mely a jézusi példabeszédek vizuális paródiáján keresztül mutat rá egyszersmind a parabolisztikusság eljárásának kifordítására is: a képi parabola alatt ALOBARAP felirat áll.
A terem mérete és a kiállítás minimalizmusa dacára – sajnos nincs például kísérőszöveg, biográfiai összefoglalás mely fogódzót jelenthetne a betévedő számára – a fogékony szemlélőnek lehetősége van jelentős időt eltölteni a falakon lógó, vagy épp a vitrinekben lévő rézmetszetek, rézkarcok, tollrajzok, litográfiák vagy ezek vegyes alkalmazásával elkészített alkotások végigbogarászásával, elmerülve az aprólékos kidolgozás nyújtotta élvezetben, az értelmezési lehetőségekben. (Most már elárulhatom, az elsőként megpillantott metszet ördögalakja egymással barokkosan összefonódó angyalokból áll össze. Az ördög mindig a részletekben bújik meg.) A tér kitágul, az idő összezsugorodik, a kiállításban – szerény mérete ellenére is – könnyen el lehet veszni, ne türtőztessük magunkat.
A grafikák június 11-ig még megtekinthetők; ha valaki nem rendelkezne könyvtárbérlettel, regisztráció ellenében ingyenesen használhatja a könyvtárhálózat alapszolgáltatásait, a kiállítás tehát valóban mindenki számára hozzáférhető. Egy újabb indok, amiért érdemes könyvtárba járni.
Vén Zoltán: Szentek és szomszédaik
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Központi Könyvtár, Kisgaléria
Május 19 - június 11.
Fotó: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár; Műtermek.com
