Avagy: naiv szemlélő a Szépműben (Helgának hála, ingyen J)
Oldott körvonalú, finoman kidolgozott valóságdarabok. Légies leányalakok, kecses tündérek, csillagközi utazók, pepitát álmodók, ágak-bogak, hajbakapók, erre-arra folyók… csupa csipke, selyem, bársony… Klimt és a bécsi szecesszió. Az ember úgy elidőz, belefeledkez, majd rájön, kombinált jegye van, s utolsókat kattintgatva pilláival a másik kiállítás helyszínére siet, ahol:
Erőteljes körvonalú, puha valóságdarabok. Terebélyes asszonyságok, mócsingos madamok, megtermett brünhildák, ducijucik, s melletük: behemót, tagbaszakadt figurák, nagy melákok, drabális állatok; az ember körbenéz a teremben, s oly széles vigyor terül arcára, mint amilyen széles a fürdőző hölgy fodros combja. Nem is érti, miért nem kapja fel a média Boterót mint fitness-forradalom-indítót! NAGYszerű töltött vásznait ugyanis hűtőszekrények falára ragasztva bizton rohamos fogyásnak indulna fogyasztói társadalmunk... De az is lehet, új életre kél a reneszánsz nőideál, s újra a hájbáj lesz a divat…
Súlyosak e képek, de fajsúlyukban talán nem annyira, habár – s ez dicséretes – alkotójuk ki is mondja, ő biz nem akar elvont lenni, mély tartalmakat,nagy (meztelen) igazságokat közölni, egyszerűen imád mindent, ami NAGY. Kinek ez, kinek az perverziója… Botero képei olyanok, mint mikor főtt étel helyett valami hájas keltésztát tömünk szájunkba, s odanyújtjuk a mellettünk állónak is: „fincsi, mi?” Hozzávalók: liszt meg cukor. Festék és humor. De desszertnek jó. J