Sváb Zsófia Lindsey Stirling Shatter Me című albumáról
Hegedű és elektronikus zene, megfűszerezve dinamikus táncmozdulatokkal. Ez a meglepő kombináció a fiatal amerikai előadó népszerűségének titka. Lindsey Stirling először a Youtube-on keltett feltűnést Crystallize című videoklipjével, amelyben merőben újszerű produkciójának egy jégbarlang szolgáltatta a díszletet. (Korábban az America's Got Talent című tehetségkutató műsorban indult, de ott még nem aratott osztatlan sikert.)
Számainak egy része feldolgozás. Ezek közül kiemelném a Skyrim című számítógépes játék főcímdalát, melyet Peter Hollens énekessel együtt ad elő. Ebben érdekes módon csak hegedű és többszólamú vokál szólal meg, ami egészen különleges hangzásélményt nyújt. Hollens egymaga énekelte fel az összes éneksávot, ami ügyesen utánozza az eredeti soundtrack férfikari hangzását. A videoklipben a két fiatal zenész imitálja az egymással való harcot, melyhez változatos, ám impozáns tájak szolgáltatják a hátteret.
Lindsey Stirling első albumát 2012-ben jelentette meg. A dalokra többnyire az jellemző, hogy „meglovagolják” az elektronikus zenén belül egyre nagyobb teret hódító dubstep irányzatot. Az említett Crystallize mellett ilyen az Elements című dal is, amelynek a videója igen látványos lett, köszönhetően a profi operatőri munkának. Úgy vélem, az alkotók nagyon eltalálták a zenéhez illő színeket, fényeket, lassításokat. A föld, a tűz, a víz és a levegő varázslatosan jelenik meg, melynek hatását csak erősíti a kitűnő helyszín- és ruhaválasztás (pl. az egyik hatásos kombináció a kiszáradt tómeder, hozzá a szélben kavargó fehér hosszú szoknya). A dallam ehhez mérten álomszerűen lebeg, ugyanakkor fiatalosan virtuóz és dinamikus.
A trackek közt üde színfolt a Shadows is, amelynek klipje egy frappáns ötleten alapul. Lindsey Stirling saját árnyékával felváltva „forog” egy egyszerű préselt farostlemez-háttér előtt. Az önfeledt tánchoz játékos 6/8-ados ütem párosul, ami még a nagyközönség ízlésébe abszolút beleillő basszus-pulzálással késztet minket intenzív lábfejmozgatásra. A lemezen szereplő daloknál megfigyelhető, hogy mindig van egy uralkodó alapdallam, amit Stirling az adott harmóniamenetre variál, hogy meggyőződhessünk gyors hangszerjátékáról is.
Az április végén megjelent friss albumon az előző zeneanyagokkal ellentétben több vokál is felbukkan, ami az esetek többségében csak szöveg nélküli aláfestésként funkcionál, de mindenképp színesíti a lemez gerincét képző vonós hangzást. A korábbi stílust folytatva több szerzemény szintén a jól bevált dubstep ritmikájával működik, a hegedű hangjával együtt örvénylenek a „bugyborékoló" gépi hangok, mindezt kiegészíti az energikus basszustartomány.
A nyitószám (Beyond the Veil) erős felütést ad az albumnak, amelyben a lírai részek mellett néhol egészen bonyolult glissandókkal (azaz a hangok közötti csúszással) tarkított futamokkal találkozunk. Itt sajnos különösen jól megfigyelhető, hogy ez a fajta hegedű-akrobatika egyes esetekben az előadó technikai határait feszegeti, és nem mindenhol sikerül a megfelelő intonáció, tehát hallhatunk hamis hangokat is. A címadó Shatter Me dallamaiban nagy szerepet kap egy női énekes is (Lzzy Hale), aki energikusan, ám kicsit torokból erőltetve énekel. A lemez hatodik száma a Roundtable Rival szól még ígéretesen, amiben ír népzenére emlékeztető főtéma csendül fel, kicsit rockos tálalásban, torzított hegedűvel.
A zenék ritmikai palettája sajnos nem túl széles: itt is, mint minden könnyűzenei irányzatban, egyeduralkodó a 4/4-es ütemmutató. Dallami ötletek viszont vannak bőséggel, így Lindsey albuma ügyesen megmenekül az egyhangúságtól. Persze aki nagyon fülel, felfedezheti a korábbról ismerős stirlinges fordulatokat. Az énekes, vagy a producere úgy tűnik, rájött, hogy melyek azok a jellegzetes zenei ismertetőjegyek, amelyek alapján számai összetéveszthetetlenné válnak, és ezeket taktikusan adagolja a különböző zeneszámokon keresztül.
A keverés sajnos lehetett volna jobb is. A könnyűzenében már évek óta uralkodik az az ártalmas jelenség, hogy minél nagyobb hangosság-érzetet kell elérni, még akkor is, ha ezért a zene dinamikájának totális összenyomásával kell fizetni – ez eredményezi a fülnek kissé idegesítő hatású lüktetést a számokban. Nincs kiugróan halk és hangos rész, csak egyenletes hangerő, ami a rádióadásokra is jellemző. Az igaz, hogy az említett effektet okosan, mértékkel használva tényleg energikusabbnak hat a zenei anyag, de ehhez jó fül és ízlés szükségeltetik. A legújabb trend szerint a legtöbb zenés szórakozóhely mixeiben és általában a mostani elektronikus zenében direkt használják eltúlozva ezt a technikai beállítást, pszichológiailag tovább fokozva a hallgatót érő impulzusokat. Megemlíthető még néhány hangzásbéli apróság, amire még jobban oda lehetett volna figyelni. Például, hogy ne nyúljanak bele a Shatter Me című számban közreműködő Lzzy Hale hangszínébe, és a lemez egészét tekintve ne legyen annyira kiemelve a magas hangszín-tartomány.
A többség számára abszolút élvezhető lett Lindsey új munkája, valószínűleg sokaknál felkerül majd a kedvencek-listára. Az előadó ráadásul rendkívül szerencsés, hogy ilyen profi filmes stábbal dolgozhat, mert a zene hatására még egy „lapáttal" sikerült rátenniük a lehengerlő látványvilágok megalkotásával. Például, amikor a Beyond the Veil klipjében egy komplett erdő kerül víz alá számítógépes trükk segítségével, és az énekes eközben a fakoronák közt átszűrődő fényben tűnik fel. Mesés látvány tárul a szemünk elé – a szó legszorosabb értelmében.
Mostanában aki talpon akar maradni a zeneiparban, nagy hangsúlyt fektet a vizualitásra is. Aki nem így tesz, az a jelenlegi trend szerint igen rövid karrier elé néz. Részemről rendben is van ez a tendencia, amíg elfogadható minőségű zene párosul a látványhoz. Nos, ebben az esetben ez az elvárás szerencsére teljesül, nem is akárhogy, amit csak fokoz az érezhetően profi csapatmunka.