Zsurzsán Anita írása
A 2009-es év nem csupán a nagyhatású német filozófus, Martin Heidegger születésének százhuszadik évfordulója, hanem a nem kevésbé jelentős francia gondolkodó, Jacques Derrida halálának ötödik évfordulója is volt, ráadásul a német filozófus tagadhatatlanul nagy hatással volt Derrida gondolkodására is, ami többek között a máig sajátos Heidegger-recepcióban is egyértelműen tetten érhető. A két filozófus gondolkodásának sajátosságait és életművük vizsgálatát tűzte ki céljául a Hermeneutika és jelenkor című filozófiai konferenciasorozat 2009-es állomása, amelynek legfontosabb célja – a megannyi gondolkodásbeli különbség és egymástól radikálisan eltérő vonás ellenére – a két gondolkodó törekvései közötti rokonság bemutatása volt.
Az említett konferenciasorozat eredménye az a tanulmánykötet, amely 2012-ben jelent meg a L’Harmattan Kiadó és a Magyar Filozófiai Társaság gondozásában Filozófia mint de(kon)strukció: Heidegger és Derrida címmel, és amely a két vizsgált filozófus munkássága iránt érdeklődő hazai gondolkodók reflexióit tartalmazza különböző kapcsolódó témákban. A tanulmánykötetet Nyírő Miklós hermeneutika-kutató szerkesztette, aki a kötethez írt előszóban felvázolja a tanulmánygyűjtemény keletkezésének körülményeit és célját, amely által az olvasó kontextusba tudja helyezni Heidegger és Derrida eszmetörténeti kapcsolódását és filozófiatörténeti jelentőségét.
A kötet címében szereplő „filozófia mint de(kon)strukció” nyelvi formula már egyfajta utalást is jelent a két gondolkodó filozófiájában rokonítható törekvésekre, ugyanis a destrukció fogalma Heidegger filozófiájában több szempontból alapvető terminus, míg a dekonstrukció fogalma Derrida gondolkodásának egyik meghatározó alappillére. E két fogalom összevonása a címben, a de(kon)strukció szó nyelvjátéka mögött leginkább az az eszmetörténeti összefüggés áll, amiben a két gondolkodó az európai filozófiatörténeti hagyományokkal való szembenállását fejezi ki egy újfajta, radikálisabb gondolkodásforma megalkotásában. Heidegger filozófiájának egyik alapja a hagyományos nyugati metafizikai szemléletmód lebontásának, azaz destruálásának szándéka, vagyis a filozófiai gondolkodás felszabadítása évszázados bilincseiből, hiszen az szerinte megfeledkezett eredeti céljáról. Heidegger destrukcióját az motiválja, hogy a filozófia képes legyen olyan elemi kérdések megfogalmazására, mint amilyen például a lét értelmének kutatása. Derrida dekonstrukció-fogalma szintén ebből a heideggeri értelemben vett lebontásból származik, azaz a hagyományos európai filozófiatörténettel szembeni egyfajta kritikai magatartást takar, habár a heideggeri destrukcióval ellentétben ez olyan jelenséget jelent, amelyben bár elvesznek a már meglévő „konstrukciók”, közben mégis új jelenségek/jelentések jönnek létre.
A kötet két nagy szerkezeti egységből áll, az első rész a Hermeneutika és dekonstrukció címet viselő fejezet, amelyben átfogóbb jellegű tanulmányokat találunk a két gondolkodó alaptörekvéseiről, így például Heidegger destrukció-fogalmával kapcsolatban bővebben is olvashatunk nyelvfelfogásáról és a metafizikai hagyományoktól való eltávolodás módszertani és egyéb törekvéseiről és gondolati jellegzetességeiről. Ehhez viszonyítva természetesen kibontásra kerül Derrida dekonstruktív nyelvfelfogása, a heideggeri időfelfogás derridai értelmezése, valamint Derrida viszonya a hermeneutikához, illetve a híres Gadamer-Derrida vitáról is találhatunk cikket, többek között például ehhez kapcsolódó tanulmány született Lengyel Zsuzsanna Mariann tollából, amellyel eddig meglehetősen kevesen foglalkoztak, ezért ez külön érdekesség a válogatásban.
A kötet nyitótanulmányában Fehér M. István tesz kísérletet arra, hogy bemutassa a hermeneutika és dekonstrukció viszonyát, az esetleges összefüggéseket és legfontosabb eltéréseket. Az írás egyik alapja a híres heideggeri gondolat, miszerint a hermeneutika csak destrukció útján végezheti el feladatát – így kapcsolódik tulajdonképpen Derrida dekonstrukciófogalmához is. Fehér M. alaptézise ebben a dolgozatban, hogy a hermeneutikai megértésfogalom applikatív jellegéből adódóan Derrida dekonstrukciófogalma végső soron azt írja le, ahogy Derrida Heidegger destrukciófogalmához viszonyul, azaz ahogyan azt saját helyzetére alkalmazza.
A kötet egyik szintén érdekes tanulmánya Bacsó Béla „Ön-arc-kép” című írása, amelyben hasonló esztétikai problémákat jár körül a szerző, mint a 2012-ben megjelent azonos című, Ön-arc-kép – Szempontok a portréhoz tanulmánykötetében. Bacsó kötetének apropója Derrida 1991-ben rendezett kiállítása a párizsi Louvre-ban Mémoires d’aveugle, L’Autoportrait et autres ruines, azaz A vak emlékezete, Önarckép és más romok címmel, amely az azonos című könyvből indul ki. Derrida szövege nyilvánvalóan alapolvasmány a képiség és írás viszonyának vizsgálatát tekintve, ráadásul filozófiájának örök témái kerülnek elénk, mint amilyen a vakság fogalma is. E fogalom a filozófus számára egyszerre jelent művészettörténeti, esztétikai, vallási, pszichoanalitikus kategóriát, így a már korábbi műveiben is felmerülő témák, az arc, arckép, önarckép, látás, rajzok és metszetek interpretációja új megvilágításba kerülnek az idézett művében. Derrida legfőbb kérdései erre vonatkozóan, hogy hogyan láthatjuk önmagunkat, képes-e az ember erre egyáltalán, és hogy hogyan válhat láthatóvá mások számára.
Kulcsár-Szabó Zoltán tanulmányában Heidegger és Stefan George viszonyát vizsgálja, azaz az előző tanulmánnyal szemben itt már nem a képiségé, hanem az írásé a főszerep Heidegger sajátos nyelvfilozófiájában, a nyelv lényegéhez való hozzáférés lehetőségeinek tekintetében, amelynek mindig meghatározó szerepe volt Heidegger életművében.
A kötet második szerkezeti egysége a Pozíciók címet viseli, amelybe a szerkesztő azokat a tanulmányokat válogatta, melyekben különböző reflexiókat találhatunk Derrida más mértékadó 20. századi filozófushoz való viszonyára, így többek között Adornóhoz vagy Carl Schmitthez. Ebben a fejezetben többek között Krémer Sándor, Olay Csaba és Nyírő Miklós tanulmányaival találkozhat az olvasó.
A második szerkezeti egységből Losoncz Alpár tanulmányát érdemes kiemelni, amely A kései politikai filozófia útvesztői, azaz Derrida füle címet viseli. A tanulmányban a dekonstrukció mint filozófiai iskola, valamint a politikai gondolkodás és a politika jelenségeinek összefüggéseit igyekszik a szerző új megvilágításba helyezni . A tanulmány Derrida szerepére reflektál a francia baloldali gondolkodás kontextusában, amikor a világ legnagyobb részében a neoliberális kapitalizmus megingathatatlannak tűnő gépezete működik. A tanulmány szerzője tehát főleg azt a kérdést járja körül, hogy miként értelmezhető a dekonstrukció egyfajta politikai érdekeltségben. A szerző Derrida szövegeiből kiindulva elutasítja a történelem végéről szóló (neo)liberális elgondolást, és egyfajta messianizmus bevezetésével értelmezi Derrida törekvését a dekonstrukció politikai fogalmáról. A cikkben továbbá arra is kitér a szerző, hogy miként folytatható Arisztotelész elgondolása a barátságról Derrida nevezetes művében, és hogy miként függ össze a demokrácia és a barátság koncepciója, hiszen a jelenkori politikai retorikában mérvadó a barát-ellenség dichotómia, miközben Derridát leginkább az foglalkoztatja, hogy miként képzelhető el a politika az európai hagyományban a megszokott törzsi, testvéri és patriarchális viszonyokon túl. Losonczi összességében a Schmitt- és a Heidegger-féle gondolkodás hatását vizsgálja Derrida politika koncepciójára.
A kötet zárótanulmánya Nyírő Miklós tulajdonképpen összefoglaló jellegű, „Tartózkodás a radikalizmustól” Gadamer – Heideggeren és Derridán innen című írása, röviden számot vet a két nagy gondolkodó forradalmi alaptörekvéseivel, valamint Gadamer hermeneutikai szerepével és tartózkodó magatartásával valamennyi radikalizmussal szemben.
A kötet tehát széles olvasati lehetőségeket tartalmaz Derrida és Heidegger gondolkodásával kapcsolatban a már felvázolt fogalmak és koncepciók mentén. A válogatás érdeme mindenképpen az, hogy több szempontból és több filozófiatörténeti jelenség mentén értekezik a 20. század két meghatározó gondolkodójának kiemelt praxisairól.
Nyirő Miklós (szerk.): Filozófia mint de(kon)strukció: Heidegger és Derrida. Budapest, L’Harmarttan, 2012.