Elhangzott Piliscsabán, a PPKE Stephaneum aulájában, 2012 február 22-én, Hamvazószerdán (a szöveg a festő által szerkesztett változat)
Kedves barátaim,
1970-ben jártam először Franciaországban, és ott volt szerencsém Vance-ban, a Matisse-kápolnában, keresztútját látni. Hazaérve aztán egy hónap kemény munkával eldöntöttem, hogy hiszen ez nem tetszett. És elkezdtem a témát rajzolni, aztán evvel foglalkoztam egy-két évig, olajképben és grafikában. A történet '84-ben folytatódik, akkor ismerkedtem meg egy ferences atyával, aki épp egy imaközösséget alapított, megtett engem oda vezetőnek, majd eltűnt Ausztrália irányában. '88-ban utánam írt, hogy küldjek az ottani plébániájára egy stációsorozat, de papírból, hogy postán el lehessen küldeni. Akkor kezdtem ezt a témát újra rajzolni. Megint több változat született. Ez a fotós is így, akkortájt, '89-ben. Először abban gondolkodtam, hogy éhező afrikai kisgyerekek, kilátszó bordával, de ez rossz értelemben aktuálpolitikus lenne. Elmentem a Munkásmozgalmi Múzeumba, és kértem koldusfotókat a harmincas évekből. Kezembe adtak vagy ötszáz darabot, akkor megrémültem. Hogy ez vagy egy délelőtt, vagy három hónap válogatás. Fotógép, felszerelés volt nálam, helyben megcsináltam. Aztán az állomások elnevezése, hozzácsiszolgattam. Keretezés, kiállítottam a Műcsarnokban, onnét megvette a Nemzeti Galéria.
Látta ezt a munkát a Mozgó Világ folyóirat főszerkesztője, s hogy ő ezt leközölné, egy oldalra egy stáció. De a fotómontázs négyzetes, a lap pedig állóformátumú. A maradék fehér mezővel kellene valamit csinálni. Eszembe jutott, 85-ben tartottam egy háromnapos lelkigyakorlatot az imaközösségnek, s arra készülve földolgoztam ezt a témát; kinek, és mit kell megbocsátani a Miatyánk szellemében. Írtam erről egy szöveget, ez került most a képek fölé. Hogy ne tanítóbácsis dörgedelem legyen, épp írni tanult kisfiamnak mondtam tollba. Munkadíj: tábla csokoládéban egyeztünk meg.
Utólag évekig tűnődtem, etikus-e egyáltalán a keresztúthoz egy ilyen szöveget mellékelni. Elég nehezen döntöttem el, hogy igen, és hogy ez a két téma interferál. Mint két másritmusú rács, ha egymásra helyezik, egy harmadik-, új gondolatsort hoz létre.
A festményről pedig... Ha egy interjúban van képük erre rákérdezni, azt válaszolom, hogy huszonnégy éve nem jut eszembe semmi, azóta ugyanezt, ezt a műteremtémát festem. Erről a képről nincs nagyon mit mondani. Ez egy jó kép. A témája... kiábrándító lehet, nekem szinte mindegy, mi a témám. Számomra egy jó kép fejjel lefelé körülbelül ugyanazt mondja. Találtam az évek folyamán néhány tárgyat, szék, asztal, ablak..., ami alkalmas médium ahhoz, hogy színeket, formákat, és ritmusokat helyezzek el úgy, hogy - számomra nem feltétlen tudottan - valami magasabb rendű tartalmat fejezzen ki. Én úgy tartom, hogy egy jó mű villanás időre megmutatja Isten köpenye szegélyét. Erre való a képzőművészet, és nem arra, hogy gyönyörködjünk. Arra jó egy szál virág a szoba közepén, vázában, annak még illata is van, élete, és három dimenziós.
Köszönöm a figyelmüket.