Bedi Kata
A Vigilia folyóirat A keresztény hit szerepe Európa mai és holnapi kultúrájában címmel pályázatot hirdetett, melynek díjkiosztójára február 5-én a Sapientia Főiskolán került sor. A nem éppen figyelemfelkeltő kezdő mondat után folytathatnám is a történtek elbeszélését, ám közbe kell vetnem: soraimban biztosan elveszik az esemény élményszerűsége, még ha nem is akciókban, hanem ’szellemi kihívásokban’ gazdag rendezvényről van szó.
Először Várnai Jakab OFM mutatta be a pódiumon helyet foglaló, olyan illusztris személyekből álló bíráló bizottságot, mint Bábel Balázs kalocsai érsek (aki egyébként a pályázat ötletgazdája is), Lukács László, Puskás Attila, Jelenits István és Mezei Balázs, és a jelen nem levő Jókai Anna és Hankiss Elemér; majd az érsek úr röviden és kedvesen megnyitotta a díjátadót. A pályázat bírálási szempontjait, a beérkezett írások általában vett méltatását, számszerű lebontását Lukács László, a Vigilia főszerkesztője ismertette már-már túlzó mélységgel. Ugyanakkor - ahogy azt ő is megjegyezte -, a több mint 60 beérkezett írás magas számából is látszik, igény van a reflexióra; beszédes az is, hogy a pályázók között sok teológiai-, és bölcsészdoktor is volt.
Ez után a három helyezett méltatása, majd a pályázók kilétének felfedése következett. Mezei Balázs a harmadik helyezettel kapcsolatban kiemelte az írásból érződő elevenségét a hitnek, ahogy körülnéz, és felteszi a kereszténység felvállalására és elfogadhatóvá tételére vonatkozó kérdéseket. Ő Bodó Márta, a Keresztény Szó főszerkesztője. A második a „Nyitott kontinens” jeligét választó dr. Török Csaba atya lett, akinek írását Puskás Attila ismertette. Török Csaba a keresztény hit szerepét a történelem folyamán veszi sorra, különös tekintettek az antikvitás értékei és a középkori vallásosság tekintetében, de jó kritikai észrevételeket tesz az EU alkotmányával kapcsolatban, és termékenyen emeli be dolgozatába II. János Pál és XVI. Benedek nyilatkozatait is. Az első helyezett a Benedictus jeligével pályázó Görföl Tibor (a PPKE BTK tanára) lett, akit Jelenits atya méltatott hosszan, szépen: „hallatlan mélységben tájékozott korunk szellemtörténetében és a kultúra egyháztól elforduló világának történetében is” – ilyen, s eféle dicséretekkel; hangsúlyozva, hogy az írás a párbeszédbe állításra, a sokszínűség megmutatására, az egyetemes szemléletre törekedett, mélység, gazdagság, arányérzék jellemzi.
A következőkben - hogy nagyjából megismerkedjünk mi is a szövegek tartalmával - a díjazottak vázolták gondolatmenetüket. Elsőként Görföl foglalta össze dolgozatát: a szekularizáció fogalmával kezdte, hiszen az újkor a saját önértelmezése szerint meg akarja menteni az embert a keresztény abszolutizmustól, s így lesz annak konkurenciája. Majd a keresztény szellem és a modernitás viszonyára tért rá, kitérve a mai spirituális forradalomra, és a konkrét felekezetiség vizsgálatának előtérbe kerülésére; a kereszténység megnyilvánulása és önértelmezése, lényege közti nem feltétlen megfelelés viszonyának kérdéseivel folytatta, utalva Rahnerre, Henri de Lubacra. A sürgető idő miatt hívószavakként emelte ki az egység és sokféleség témakörét, az emlékezet problematikáját, humanizáló szerepét, a kereszténység és az emberi együttélés, az erőszak (itt kitérve a monoteizmus és a „politeista megbékélés”, a sokféleség) kérdését. Gondolatmenetét a hit és tudás kapcsán felmerülő, Habermashoz kapcsolódó észrevételeivel folytatta, majd innen a kereszténység nyilvánosságban való szerepére tért rá, kiemelve, hogy ennek módja lehet a rejtett, bensőleg való jelenlét is. Végül a végérvényesség ajánlatával zárta ismertetőjét: „Bármilyen szegényes leegyszerűsítés is tehát végső következtetést levonnunk a kereszténység és az európai kultúra kapcsolatára nézve, talán nem jogtalan az az állítás, mely szerint a kereszténységnek azért kell fáradoznia a kulturális identitások megmentése érdekében, mert olyan végtelen mélységet fedez fel az emberben, amelynek végérvényes távlata, soha el nem múló jelentősége van.” - ezt már a Vigilia februári számából idézem, melyben a többi két díjazott írása is olvasható. Természetesen ők is lehetőséget kaptak dolgozatuk ismertetésére, de inkább a megírás személyes motivációiról beszéltek.
Talán a fentiekben rekapitulált gondolatmenetekből is látszik, milyen fontos a Vigilia által felvetett „témakör” - nemcsak keresztény szempontból, hanem a "mai ember" felől nézve is, hiszen identitásunkra kérdez rá, reflexióra, párbeszédre késztet. És már nem csak a kérdés adott, konkrét válaszok, és észrevételek sokfélesége is, a saját feleleteken a sor.
