A derítőket leengedik a stúdió tereméből, a világosítók elé ciklámen fóliákat tesznek és a hat kamera figyelő pozícióba áll. Kész arra, hogy kíméletlenül minden mozzanatot rögzítsen. A kilógó hajszáltól a fényesedő fejbőrön át a figyelő mozzanatokig, mindent.
A stúdióban vagyok, kedd van. Felvétel előkészítés. Szédelgek a kamerák között, lesem az általuk kivágott valóság képét, kék ingemet lila fénnyel veri a derítő. Szinte otthon érzem magam, a közös szín alapján. A minimalista, ám ízléses díszletbe tartozik öt állvány: egy kehely, egy gyertya, egy aranyszegélyű Biblia ( olyan 19.000.-ftos ), egy buddhaszobor és egy kereszt rajta. Mind arany, mind kifényezve, mind a feketéből válik le, és majd jelzésértékkel fényesedik az éppen beszélő vendégek mögött a közeli képek háttereként a műsorban.
A stúdiót nyolc óta „építik”, és tízkor kezdődik az adás. A vendégek megérkeznek, néhányukat még ki kell hívni az asztaltól, hogy „letuftizzák” a fejüket, mert a kamera fényérzékenysége kiég a fejbőr csillogásától és csúnya lesz a kép. Hát igen! Mindent a szép képért! Add hasznosba!- szól folyton a rendező utasítása a „kamermanok”nak.
Elmondom, hogyan zajlik a felvétel!
A két óra stúdióépítés után a rendező, a szerkesztő, a vágó és a gyakornok ( aki jelene esetben magam vagyok ) bevonul a közvetítő kocsiba. A felvétel rögzítése itt zajlik, hét monitoron keresztül nézzük a párhuzamosan vevő kamerákat, és itt válogatjuk az egymásra vágó képek rögzítését. Vajon ki szólal most meg a feltett kérdésre? Ezt melyik kamera rögzíti? És a figyelem hét objektív szemet kíván. Mi lesz veled te egyfejű? A hétszemű, egyfejű lények várják a „hasznos képeket” a közvetítőkocsiban. És a beszélgetés elindul.A függőségről és a szabadságról kérdezi a főszerkesztő a buddhizmus, a teológia, a pszichológia és talán a szociológiai stúdió-helytartóit, arcait. És elindul a forgatás, a képek cápavadászata ( add hasznosba! –kiált ki a kamerásoknak a rendező, igazítják a keretet, le ne pattanjon róla a kép ), mélymerülés azonban csak az asztaltársaság búvárainak adatik. És mit hoznak a habból? Nem szomorú sarat! Kínokrakta személyes „piszkaik” történetét hozzák elénk. Személyes vertikumukban halászva hozzák „apró piszkaikat”. A szenvedések-nyálazta rétegek őszinte,saját történeteik. Csendes megszólalásaikkal, és érzékeny – szemmozgásaikat lekövetett – tekintetükkel egymás felé fordulnak. A gyöngyszemek fényét e rétegek élesítik.
A vendégek itt találkoznak először, nem ismerik egymást, a műsorvezető házigazda szelíden tessékeli be gondolatainak labirintusába őket, ahol hamarosan már mosolyogva érik be a közvetlen egymást megszólítás hangja.
A felvétel két és fél órán át zajlik ( nem élesben, és valójában ebből csak egy órás anyag lesz), a beszélgetés a maga idejében, nyugodtan bontakozhat, hiszen e történetek őrei és tolmácsai lesznek majd a vágó, a szerkesztő, a rendező és a műsorvezető is. Az utólagos montírozás az „eredeti pillanatok” megőrzéséért folyik. A vadászat a „hasznos” pillanatokat gyűjti, és a búvárok legszebb merülésének pillanatait.
A két és fél óra munka után a véget vetnek a beszédnek, és hazamennek a vendégek. A nyersanyag még kicsit sáros, vizes, csepeg belőle a hordalék, de bedobják a gépbe. Kiírják a vágógépre, és ott áll a maga valós hosszában. Ennek a két és fél órának az egy órává való tömörítése körülbelül tíz óra munkaidő, vadászat. Figyelő passzivitás, mely bármely pillanatban aktiválódhat.
A gyöngyhalászat nyomása alatt a stáb tagjainak kipirul a szeme, a levegőtlen vágószobában tompa fájdalom ül egyre nehezebb súllyal a fejükre. Az elnyúló jelenidő vitrinében azonban lassan ( kb. 10 óra alatt ) lángra kap a kedv és kihúzza magát a képsor. Formát keres a történet-skicc, és a karakteres vonalakat egyre határozottabban ragadja meg.
Egy csapat, hat ember dolgozik azon, hogy a beszélgetés eljuttassa a mélyből felhozott „hasznot” a nézőknek.
Januárban várható, az MTV-n, Beszélgetés a függőségről és a szenvedésről c. műsorban, esti órákban. Mindenkit szeretettel hívnék meg, aki olvassa egy közös figyelő együttlétre a „Mély fölé derengni”.
