Váratlanul érte a szakmát Jankvocs Marcell menesztése.
Ha tervezett cseréről volt szó, nem sikerült jól az ügy kommunikálása, ha nem, akkor azért rossz az üzenete. A hírekből valami olyasmit lehetett kivenni, hogy bár az elnök folytatta volna tevékenységét, az NKA új feladatokat kap a következő évben, és ezért lesz szükség új vezetésre.
L. Simon Lászlóval a FIDESZ egy országgyűlési képviselőt, a parlament kulturális bizottságának elnökét ülteti a nagy tekintélyű művész helyére - ami nem jelenti azt, hogy a József Attila díjas új elnök ne lenne jelentős művész. Pusztán az ilyen szervezetek vezetése élén kívánatos szakmai, és hangsúlyozottan nem politikai elkötelezettség aggályos - ha most az eltávolítás hirtelensége és indokolatlanságha fölött elsiklunk.
Ha L. Simon László szeretné eloszlatni az aggályokat, melyek szoros pártkötődéséből fakadnak, akkor mindent meg kell tennie, hogy politikai tőkéjét a szakma javára kamatoztassa.E kihívással a jelek szerint az új elnök is tisztában van. Nem véletlenül nyilatkozott úgy, hogy kevesli az NKA jövőre több mint 10 milliárdos költségvetését - "miközben idén a szervezet működésére 8,69 milliárd forintot szánt a kormányzat, ebből két lépésben év elején egymilliárdot, majd további 605 millió forintot zárolt". L. Simon szerint "Az NKA 2012-es költségvetési törvényjavaslatban szereplő támogatásának mértékét növelni kell, az ehhez szükséges módosításokat önálló indítványként terjesztem be az Országgyűlésnek". Ha sikerül érvényesítenie akaratát, akkor az érintett szakmák akár pozitív szaldóval is kikerülhetnek a váltásból.
Ám a kormányzatnak meg kellene értenie e történetből: a kultúra érzékeny terület, a közvetlen politikai beavatkozás ezért megbosszulja magát. Ani nem jelenti azt, hogy fel kellene adni azt a kezdeményező készséget, amit a mindenkori konzervatív kormányzattól elvár a szavazótábora a kultúra területén.
HHF