HTML

Kultúra és Kritika

A Kultúra és Kritika (KuK, kuk.hu) blogja. A KuK a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Esztétika Tanszék mellett szerkesztett független kritikai fórum. Látogasson el hozzánk: http://www.kuk.hu

Facebook

Friss topikok

Címkék

2010 szavai (1) 2012 február 22 (1) advent (1) Ady/Petőfi (1) ágnes (1) Ágoston (1) Agota Kristof (1) Aj Vej-vej (1) Alain Badiou (1) albert katalin (1) alexander payne (1) Alföldi Róbert (1) alice (1) All is lost (1) álombunker (1) amatőrfilmszemle (1) Ámos Imre holokauszt (1) andrás (1) andy warhol (1) angel (1) anita (1) Anscombe (1) antik pop (1) Aradi Tibor (1) Arcus Temporum (1) arcus temporum varga mátyás (1) Árgyélus királyfi (1) artist a (1) Artpool (1) artportal (1) art market 2011 (1) asia (1) Átmenet és átmenet (1) attila (1) Aurelius (1) az (1) az arany ára (1) az élet fája (1) az ember tragédiája (1) A Biblia mint kommunikációs tankönyv (1) A Hang (1) a leleményes hugo (1) A messzi dél vadjai (1) A meztelen férfi (1) A modell Iustitia (1) A nagy füzet (1) a nyugalom (1) a torinói ló (1) baán lászló (1) babes bolyai (1) bach kereső (1) Bakos Gergely (2) balázs béla (1) balázs imre józsef. (1) balázs mihály (1) balett (1) balikó tamás (1) balogh kalman (1) bán zoltán andrás (1) Barcelona (1) barcza (1) baricco (1) bárka színház (1) Barokk (1) barokk faszobrok (1) bartis attila (1) bartók (1) basic law (1) bate (1) baudrillard (1) bazsányi (1) Bazsányi Sándor (2) Beasts of the Southern Wild (1) becstelen brigantyk (1) bejo (1) bemutatkozás (1) bencsik barnabás (1) Beney Zsuzsa (1) bereményi géza (1) bergson (2) bertolucci én és te film (1) beszéd (1) Bihari Képeskönyv (1) Biró Krisztián (1) blog (3) blogirodalom (1) bödecs lászló (1) Bod Péter (1) Bókay Antal (1) bölcsészettudomány (7) bölcsészképzés (5) boldizsár ildikó (1) boldog karácsonyt (1) Borbás Gabriella Dóra (1) boris groys (1) botero (1) Bourdos (1) bradbury (1) Branczeiz Anna (1) brit történelem (1) budán lakni világnézet (1) Burkus Boglárka (3) buzánszky (1) cajon (1) Canaletto (1) Caravaggio (1) Carl Andre (1) Cézanne (1) Chandor (1) Charles Taylor (1) Christopher Nolan (1) Cinefest (1) collegium novum (1) Così fan tutte (1) császár réka (1) cseh tamás OSZK (1) Cserna Szabó András (1) Csete Soma (1) csík (1) csik zenekar (1) Csillagok között (1) csörgő attila (1) czakó istván (1) Dadid Dawson (1) dali (1) Darida Benedek (1) Dávid Károly (1) debrecen (1) demeter attila (1) dér (1) derrida (2) dér andrás (1) dér asia (1) dévény anna (1) dezső (1) DiCaprio (1) dienes valéria (1) Dobos Emese (1) documenta (1) Dragomán György (1) dujardin (1) Dumaszínház (1) duna-part (1) east balkán (1) egyed emese (1) egyetem (1) éjfélkor párizsban (1) Ekler Dezső (1) elek (2) elek tibor (1) Elena Garro (1) Élesztő (1) élet és irodalom (1) elte (2) Eltűnő hullámok (1) ember (1) emberi méltóság (1) emőd péter (1) eörsi istván (1) építészet (1) erdély (2) érdi tamás (1) Eric Osborn (1) Erkel Színház (2) ernest meissonier (1) Ernst Múzeum (1) ernst tükör által homályosan (1) értékválság (1) esterházy (1) esterházy péter (1) Esztergom (2) Esztétika Tanszék (4) esztétika tanszék (1) európai költségvetés (1) evellei kata (1) Ezüstmetszés (1) Facebook (1) faludi (1) Faludi Akadémia (3) Faludi Filmszemle (3) falvai mátyás (1) faszobrász (1) fehér m könyvbemutató (1) fejes endre (1) fekete fehér film (1) Fékezhetetlen (1) felsőoktatás (1) ferenczy (1) Ferenc Hörcher (1) festészet (1) film (1) filmelmélet (1) Filmszemle (1) filmszínház (1) filozófia (25) filozófus szakma (11) finálé (1) FISZ (1) Forgách Kinga (1) forrás galéria (1) fotó (1) fotohonap2012 mai mano haz pixelszag (1) Fotópályázat (1) Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (1) Francesco Corti (1) Frank Sinatra (1) Freud (1) Frozen (1) gábor (1) ganczaugh miklós (1) gary oldman (1) gasztro (1) Gelencsér Gábor (1) georges méliès (1) gergely (2) gerőcs (1) gombor lili (1) googleartproject.com (1) gótikus faszobrok (1) grafika (1) grecso (1) Gubán Viktor (1) gulyás dénes (1) gulyás gábor (2) Gunda-Szabó Dóra (2) győr (1) györgy (1) Gyula (1) háborús riportképek (1) hadak útján (1) hadot (4) Halálos természet (1) halottak (1) háló közösségi központ (1) Hamlet (1) hamvazószerda (1) hankovszky tamás (1) hatos pál (1) havas (1) hazanavicius (2) heckenast gusztáv (1) Hedda Gabler (1) Hegedűs-Bite Beáta (3) hegyi (1) hegyi márton (1) Heidegger (3) helmut newton szépművészeti (1) hendrick avercamp (1) henrik ibsen (1) Hernádi Mária (1) Hévíz folyóirat (1) hír (1) historical constitution (1) hittudományi (1) Hit és ész (1) Holland Baroque Society (1) hollos adam intro várfok (1) Homolya Gábor (1) honlap (2) hörcher ferenc (1) Hörcher Ferenc (1) Horkay Hörcher Ferenc (2) Horváth Kornélia (1) humor (1) hungarian constitution (1) hunyadi attila (1) hunyadkürti istván (1) I. Nemzetközi FISZ Tábor (1) Ikker Eszter (2) illyés (1) impresszionizmus (1) installáció (1) Interstellar (1) intézménykritika (2) iron lady (1) írószövetség (2) istenhit (2) istván (3) Itália (1) jagelló egyetem (1) Jákfalvi Magdolna (1) jaksics anna (1) jani anna a másik igazsága (1) jankovich (1) jankovics marcell (1) jános (3) jasz attila csendes toll élete (1) jelenits (4) jelenits atya (1) jelenits istván (2) jelenits születésnap (1) Jirí Kylián (1) john hurt (1) Joó Julianna (1) joseph beuys (1) joshua reynolds (1) jövő (1) Józsa Kitty (1) judit (1) juhász anikó (1) kaj ádám (1) kaláka (1) Kálmán Eszter (2) kaposvár (1) karácsonyi (1) Karácsony Rita (1) kardos g. györgy (1) karla (1) karlik anett (1) Karlik Anett (2) karlik beáta (1) károly (1) katolikus (1) katolikus művészet (1) kemény (2) kemény istván (4) Kendeffy Gábor (1) Képes Erika (1) Kepes Intézet (1) képzőművészet (3) Keresztény Múzeum (1) keresztút (2) kerülőutak (1) késő nyári mozi (1) kiállítás (6) Kicsiny Balázs Schubert (1) Kína (1) Kintli Bori (1) kinyik (1) Kirkegaard (1) Kisbér (1) kiss róbert richárd (1) klausz (1) kocsis imre (1) kocziszky éva (1) kodály (1) kökény attila (1) kolozsvár (2) Kolozsvár (1) kolozsvári (1) koltai lajos (1) költészet (4) kommunikáció (1) kommunista utóirat (1) koncert (1) Konferencia (1) konferencia (1) kontra műhely (1) könyvhét 2012 (1) konzervatív (1) konzervatív kormányzat (1) Konzervnyitó Akciócsoport (1) Korga György (1) kortárs irodalom (1) kortárs művészet (9) korunk (1) kosztolányi márai itália PIM tip top bár (1) Kovács Alex (2) közmondások (1) krakkó (1) kraków (1) Krasztev Péter (1) Kreatív írás (1) krúdy gyula (1) krusovszky (1) kubinyi anna (1) kuk (2) kukorelly (2) kuk könyv (2) kulin kukorelly wehner hatalom (1) különbéke (1) kultok konferencia debrecen 2012 (1) Kultúra&Kritika (1) kultura.hu (1) kulturális bizottság (1) kulturális diplomácia (1) kulturális honlap2 (1) kulturális honlapok (1) kultúrpolitika (1) kunsthistorisches museum (1) kurátor (1) l. simon (1) Lady Gaga-jelenség (1) Lámpást adott e az úr kezünkbe (1) Landy (1) lars von trier (1) lászló (2) lászló dániel (1) latinovits (1) Lawless (1) lélekgyógyászat (1) levelek pilinszkynek (1) le carré (1) Lindsey Stirling (1) Linklater (1) Litera díj (1) lönhart tamás (1) lovasi (1) Ludwig Múzeum (2) Lukács András (1) Luna Classics (1) l simon (1) MacIntyre (1) madách (1) Máglya (1) magyar (1) magyar alkotmány (1) Magyar Állami Operaház (1) magyar film (1) magyar filozófiai társaság (1) Magyar Nemzeti Balett (1) magyar nemzeti galéria (2) Mai Manó Galéria (1) majorosi (1) makó (1) mankell jassó judit pályázat (1) mapplethorpe ludwig muzeum (1) márai (1) marcell (1) Marcus (1) marianna (1) Marion (1) Marno János (2) Maros András (1) martha nussbaum (1) Martin Sperr (1) Matias de Ezcurra (1) maurer dóra (1) Mayer-ház (1) megasztár5 (1) melankólia (1) mélyi józsef (1) Ménesi Heléna (1) Menyhárt Tamás (1) meryl (1) meseterápia (1) mészöly (1) mészöly miklós (1) Mexikóváros (1) Mezei Balázs (2) meztelen kampány (1) Michael Landy (1) Mielőtt éjfélt üt az óra (1) Mihályi Anikó (1) mihály emőke (1) miklós (1) minimalizmus (1) Miskolci Nemzeti Színház (1) miskolci nemzeti színház (1) MODEM (1) modernitás (1) Modor Bálint (3) modor bálint (1) moldova (2) molnár tamás (1) monarchy (1) monet (1) monty python (1) Mozart (1) mtv irreality show (1) műcsarnok (3) műértő (1) munkáspárt (1) müpa (2) műterem reggel (1) művészetek (1) Művészeti kritika (1) művészeti világ (1) muzsikás (1) nádas (3) Nádas Péter (1) nagy (2) nagybánya (1) nagy gáspár (1) napja (1) National Gallery (2) némafilm (1) némafilmes (1) nemzeti (1) nemzeti alföldi (1) népi urbánus (1) népmese (1) néptánc (1) népzene (1) net-nemzedék (1) New York (1) Nieto (1) nol kvíz (1) nosztalgia (1) Nyerges Gábor Ádám (1) Nyírő Miklós (1) nyitott mutermek délutánja (1) Óbudai Társaskör Galéria (1) oktatás (1) oláh mátyás lászló (1) orbán jános dénes (1) Orosz Anna (1) orosz istván (1) orosz istvan typotex (1) orr máté (1) Ország Lili (1) oscar 2012 (1) osztovits ágnes (1) osztrák kulturális fórum (1) Osztroluczky Sarolta (1) ottlik pim (1) Overview (1) oxford (2) palotája (1) Pályázat (1) pannonhalma (1) Pannonhalma (1) pannónia (1) Papp Máté (1) pázmány (3) pénzcsináló (1) Peresztegi Miklós (1) péter (3) petri (3) pieter bruegel (1) pilinszky (1) Pilló Ákos (1) PIM (1) pim (1) Pleskovics Viola (2) Pogrányi Lovas Miklós (1) Polaroidok (1) politikai (2) politikai költészet (2) pop art (1) posztkommunizmus (1) posztmodern (1) PPKE BTK (2) presser (1) prima primissima 2010 (1) privátmészöly (1) Próféta Galéria (1) prózarázás (1) Puccini (1) púder bárszínház (1) queen (1) Rácz-Nagy Zsófia (2) radnóti sándor (1) radnóti színház (1) rátóti zoltán (1) Ravi Shankar (1) Redford (1) Református templom (1) rektori konferencia (1) relativizmus (1) rembrandt (1) remény (1) Renoir (1) restaurátor (2) Részegen (1) Ricoeur (1) rippl rónai (1) robert capa (1) Róma (1) Rózsavölgyi Szalon (1) rubik ernő (1) sabanci (1) Saint Prex (1) sajtótájékoztató (1) sándor (1) Sándor Iván (1) Sapientia (1) sarkadi imre (1) schmal dániel (1) schmidt története (1) scorsese (1) Scorsese (1) sebő ferenc (1) shakespeare (1) Shakespeare Fesztivál (1) Shatter me (1) siker (1) Simon Márton (1) Sipos Anna (1) Sipos Tamás (1) Slavoj Žižek (1) Smarthistory (1) Smashed (1) Somogyi Gréta (1) Sontag (1) spielberg (1) Spiró György (2) stephaneum (1) streep (1) suszter szabó baka kém (1) Sváb Zsófia (2) szabó (1) Szabó Dorka (1) Szabó Katalin (1) szabó lőrinc (1) Szabó T. Anna (1) szabó tibor benjámin (1) szabó xavér (1) Szakajánló (1) Szalai Miklós (1) Szalai Péter (1) Szálinger Balázs (1) szárnyasoltárok (1) Szász János (1) szatyor bár (1) Szederkényi Olga (1) szeiler zsolt (1) Székely István (1) szelídség (1) Szentes (1) szentmartoni (1) szentmártoni jános (1) Szent Pál (1) szépművészeti (1) Szépművészeti Múzeum (2) szeretet (2) szerző (1) szif dij bodor győrffy (1) szimbolizmus (1) színház (1) Szirmai Panni (1) Szlávik Dóra (1) Szmeskó Gábor (1) szocialista irodalom (1) szocreál árverés (1) szókratész (1) Szombath (1) szombathely mediawave (1) Szomjúság (1) szövényi lux (1) születésnapomra (1) Szvoren Edina (1) tablá (1) táblakép (1) Takács Szilvia (1) Takáts Fábián (1) Takáts Márton (1) táncház (1) tandori (1) Tanos Márton (3) Tarantella (1) tarczy istvan tanulmányok (1) tarr béla (1) társadalomtudományok (2) tedx youth (1) téli mesék (1) teológia (1) térey (2) térey jános (2) terrence malick (1) thatcher (1) Theaterrepublik Ungarn (1) the artist (1) The Wolf of Wall Street (1) tibor (2) tilla (1) tinker tailor soldier spy (1) titanicfilmfest2013 hajdu szabolcs (1) titanicfilmfest csendesek tóth orsi (1) tolvai renáta (1) tomas alfredson (1) top50 (1) top 10 (1) török (1) törökország (1) történelemtudomány (1) tóth beáta (1) Tóth Krisztina (2) trafó Jérome Bel (1) tragédiája (1) Turandot (1) uránia (1) uránia keresztény film és könyvvásár (1) Uránia Nemzeti Filmszínház (1) utódok (1) váczy péter gyűjtemény (1) váli (1) váli dezső (1) vállalkozás kultúra polgárosodás (1) vallás (2) Valló Péter (1) vámbéry nyomában páczai tamás (1) Vanishing Waves (1) Varga Barbara (1) Varga Ferenc József (1) Várhegyi András (1) Várkonyi Borbála (2) vasadi péter (1) vaslady (1) veiszer alinda (1) Vén Zoltán (1) Vereckei András (1) Veres Katalin (1) vers (1) Veszely Ferenc (1) vidovszky györgy (1) vigilia pályázat (1) világháború (1) világjelenség (1) visky andrás (1) vita (1) Vizuális anyagok (1) Vörös István (1) wagner (1) Wayne Eagling (1) Wesselényi-Garay Andor (1) west balkán (1) winter märchen (1) wittgenstein (1) wong kar wai 2046 film (1) woody allen (1) xv. (1) závada péter (1) zenekar (1) Zetye Péter (1) zsolt (1) Zsurzsán Anita (1) egyetem (1) Címkefelhő

2011.12.24. 15:28 Hörcher Ferenc

"A Szent az túlerő"

Finta Gábor és Szénási Zoltán beszélget VASADI PÉTERREL



 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
  

A versek mellett több évtizede esszéket is írsz. Esszéírói pályádat katolikus lapokban a II. Vatikáni zsinat idején kezdted. Írásaid témája laikusként is jelentős részben a hitélet, vallási vagy biblikus kérdések voltak. Első esszéköteteidben többször is írsz arról, hogy milyen legyen a Zsinat utáni egyház. Majdnem fél évszázaddal később hogy látod, mi valósult meg az aggiornamentóból?

Nézd, egyenesbe kérdeztél, de nem tudok rá egyenesben válaszolni. Akaratom ellenére is a megviseltség volt az egyik legnagyobb élettapasztalatom. A hit sem megy másképp. A hit háború. Nem békesség. „Nem békét hoztam neked, hanem kardot.” Miért nem veszik ezt komolyan? Nem azt mondom persze, hogy kardozzanak, hanem hogy rendüljenek meg! De kitől? Attól meg lehet rendülni, hogy jön feléd a Sherman, és látod, hogy téged vesz célba. Attól meg lehet rendülni, de az ember megtalálja a lukat. A kereszttől… az, hogy Isten… Kicsoda? Isten. Isten járt köztünk? Nem járt, jár. Ki veszi ezt ma komolyan? Mondják, hogy komolyan veszik. Én viszont azt érzem a legnagyobb veszélynek, hogy meggyőződés nélkül beszélnek róla. Igazi megrendültség nélkül. Persze őrült ostobaság volna azt hinni, hogy csak reszketve lehet hinni. Nem, nem reszketve. Hanem ahogy egy Thomas Merton, vagy egy Keresztes Szent János megrendült. Vagy ahogy Pilinszky nem tudott megrendültség nélkül írni. Az nem szóvirág, hogy Isten ma születik. Ma! A mai Isten a tegnapihoz már nem hasonlít. Miket beszél ez össze? Eckhart mester, aki azt mondta, hogy nincsenek tudatlanok, de tudás sincs olyan, amelyikben nincs benne a Pál apostoli tüzes beszéd. A tüzes beszédhez tüzes élet kell. A tűz pedig az Eucharisztia. Nincs több Tűz. Nem úgy van az, hogy magamhoz veszem, aztán eltűnik a beleimben… Nem is mernek így beszélni róla, mert hát az kijön belőlem. Erre tetszettek gondolni? Semmi olyasmi, ami nem teljesen, tövig igaz, azt kár mellé állítani.

Pontosan hogyan érted ezt?

Nem kell mindenkinek elmennie a háborúba ahhoz, hogy ide leszálljon. Istennek nem az a kérése, hogy menj el a háborúba, hanem, hogy szállj le a legsötétebb mélyeidbe is. Nem kell rohanni mindjárt gyónni! Tudd azt, amit Pilinszky tudott: bűnös vagyok. Ez egy csodálatos dolog, hogy bűnös lehetek! Ez a szellemiség hiányzik a mai kereszténységből, ezt nem látom. Tanítás folyik, megy a nagy henger, dolgozik. Nem lehet persze erre azt mondani, hogy ez rossz. Megjelennek a könyvhétre a „nagyszerű” művek, de az igazán nagyszerűek nem jelennek meg. Valaki megpróbálta felhívni a figyelmet arra, hogy a papnevelésnek részévé kellene tenni a nagy szellemek műveit. Az volt rá a válasz, hogy ez lehetetlen, mert nekik területre kell kimenni. Mit jelent ez? Tudomásul veszem, hogy a keresztény nevet azonosítják a tudatlansággal? Jézus mellett a tudománynak nincs jelentősége? Jézus fölszabadított! Ezt is felszabadította! Igenis, a tudomány nélkül egy lépést sem tehetünk. Nem csak a hittudomány nélkül, minden tudásra szükség van, amihez hozzá lehet férni. Az abszolút tudás égboltja alatt merünk érvelni a tudomány ellen? Ez nevetséges dolog. Vagy a művészet ellen ugyanúgy? Nem! Egyházi művészet kell, mondják. De az mi? Az, hogy szakrális művészet: az igen. De nemcsak a szakrális művészek szakrálisan művésziek, hanem a Pista bácsi, a búcsúvezető, akit nagyon szerettem, meg a felesége, akikkel együtt voltam Székesfehérváron. Sütött a szeretet róluk. Őket ki tanította más, mint Jézus? Kit tanít itt még, Jézus? Megy a nagy gőzhenger előre, aztán akadozik, közben leszakadnak nagy tömegek. S nincs aki rákérdezzen: miért szakadnak le? Látod, itt van a Nietzsche-ügy. Pocskondiázza nyugodtan Jézust! Semmit nem számít Neki! Őt is pocskondiázták, engem is. Őt miattam, Miatta engem. „Megsérti az isteni fenséget…” Mit jelent ez? Hogy sérti meg? Elemi kérdések vannak megválaszolatlanul. Miért nem adnak például a lingvisztikai sikerességre? Nem hiszik azt, hogy a szó közvetíti a kegyelmet? Alapkérdések. Összeáll egy társaság, s azt mondja: „Te vagy a fény…”, és pengetnek hozzá. Erről bizony nekem Karádi Katalin jut eszembe, aki azt énekelte, hogy „Te vagy a fény az éjszakában”. De ezt nem Jézusra mondja, hanem a szerelmére. Lehet, hogy ő a fény az éjszakában, de ezt a kifejezést én utálom. Te nem vagy fény, és Jézus nem fény. Ma sem fény. Ma is a Megváltónk, a köztünk járó Isten, aki köztünk van. Az mondatott, hogy benne járunk. Az olyan, mintha a szobában járnék, nem? Vagy a ködben. A „benne levés” az maga az imádság. Akkor mindenem, a fejem, a hajam csúcsa is, minden benne van. Nem vonják le ezeket a következtetéseket. Azért nem vonják le, mert a dolog megrekedt majdnem kispolgári nívón, s ott marad. Nem nyugodhatunk bele abba, hogy Szent Ágostonról nem beszélnek a templomokban. De ha beszélnek is, mit beszélnek? Hogy nem érti a kedves hívő. Meg kell neki magyarázni. Nem tudhatja meg? Ő nem okosodhat? Nem értem. Úgy látszik, kellemes, hogy nem tudja. Na, de hát ez botrány! Ezek, sajnos, alapkérdések. Ezeket nem lehet magunknak megbocsátani.

Ha jól értem, amit mondasz, egyrészt a belső hitélmény megélésével, s kifelé, az egyház és a világ felé való közvetítésével van gond.

Igen. Azt hiszem Rahner mondta azt, hogy a keresztény gondolkodásmód és létszemlélet (nem szeretem a világnézetet, azt hagyjuk, az nem ugyanazt jelenti) megújítására van szükség. Ha van Eucharisztia, akkor nincs rá szükség, akkor Eucharisztiára van szükség, és arra, hogy az Eucharisztiában lássam ezt a megújító erőt. Az pedig az én hitéletemtől függ. Azt mondja nekem valaki: „Sokat imádkoztam érted.” Azt mondtam neki: „Ne sokat! Csak egyet, de azt úgy, mint az athoszi szerzetes, akinek egy éjszaka kell kimondani a Miatyánkot.” A hit mélységélmény, vagy nem hit. Brutális egyszerűséggel kellene megélni, mint Eckhart mester. S azzal a stílussal beszélni róla, mint ő. Azt mondta például: „Én holnap fiatalabb leszek, mint ma, mert a lelkem fiatalabb. Sőt, mást mondok: fiatalabb lehetek holnap, mint a születésem előtt.” Nem viccelt. Igaz, hogy majdnem máglyára küldték, de így gondolta. Engem pedig megrendített ez a gondolat. Ezzel azt mondta, hogy öröklétű vagyok már most, mert az emberi fogantatásom előtt már az Atyában voltam. Ehhez nem egy-két ember kell, hanem egy egész generációnak a belátása.

S hogyan kellene ennek szerinted megjelennie a mindennapi életben?

Nézzétek, nekem már az is lelkifurdalást jelent, hogy egy ekkora házban ketten vagyunk, amikor olyan sokaknak nincs fedél a fejük fölött. Hogy hogyan érezheti jól magát egy ember egy püspöki palotában akkor, amikor ekkora a szegénység, az éhezés? Egy kommunista, Kobelka bácsi, mellettünk lakott gyerekkoromban, az újpesti ruhagyárban dolgozott, s a fia jó barátom volt nekem. Az apám, aki alezredes volt, soha nem mondta, hogy „Fiam, vele ne barátkozz!” Amikor hazajött, s látta, hogy ott vagyok, s Kobelka, aki legszívesebben belesimult volna a falba, mondta, hogy „Jó estét kívánok alezredes úr!”, apám pedig úgy tisztelgett neki, mint egy tábornoknak: „Jó estét kívánok! Jól vannak?” „Köszönjük szépen.” Ez olyan emberi gesztus volt, hogy a Kobelka, aki komoly kommunista tisztséget bírt ebben a gyárban, azzal hálálta meg ezt a jóindulatát, hogy amikor kitört Újpesten a munkások éhséglázadása, s azt ordították a kardlapozó rendőröknek, hogy „Nem Horthy ellen tüntetünk, hanem mert éhesek vagyunk!”, Kobelka hazarohant, s azt mondta: „Méltóságos asszony!” ‑ így hívta az anyámat, pedig nem volt az ‑ „Csukjanak be mindent! Résen leszünk, nem lesz semmi baj.” Nem volt keresztény, kommunista volt, tüdőbeteg. A fia, az Árpi, rám nézett, amikor ezek a dolgok történtek, hogy mit szólok. Én meg mondtam, hogy „Árpi, ne félj! Barátok vagyunk.” Miért nem lehet az emberi életet olyan mélyre vinni, ahol már az istenivel találkozik? Mert nem hisznek benne? Az lehet. Meg kell mondani: az emberség az emberben azért csodálatos, mert az istenivel találkozik. Nem tudok a magam legmélyebb mélyébe nézni, mert ott már ő van. Ő néz fölfelé a sötétben. Ha Ő sötétben van, akkor minek ez a sok világosság, kivilágítás a templomokban! Tartsa föl a pap sötétben azt a keresztet! Vagy ne is tartsa föl! Ő legyen az maga!

A misztika nélkül ezt nem lehet csinálni. A misztika pedig a szuperrealizmus, nem más.

Verseidben, prózai írásaidban gyakran olyan nézőpontból láttatod a mai világot, melyből saját jelenünk értékválsága válik láthatóvá. Milyen szerepe van a világban ma a keresztény művésznek?

Pilinszky már lelőtte azt, amikor azt kérdezték tőle, hogy ő katolikus költő-e. János finom gyerek volt, nem tiltakozott ellene, de ez egy brutális megkülönböztetés. Szerintem mindenki katolikus, az egész mindenség Isten elé kerül, úgy, ahogy van. Tudom, hogy meg kell csinálni, amit az Evangélium követel, s nem csak azért, mert a kereszténységünkből az következik. De a költészet szempontjából elég az, ha valaki jó költő. Éppen azért, ha valaki vallásos, a legmélyebb termékenysége szükségképpen vallásos lesz. Ezt Babits mondta, s ezzel elégedjünk meg mi is, s keressük azt, hogy mi az a „szükségképpen”. Persze az más kérdés, hogy a költészetnek a témája lehet prononszírozottan akármi. Tehát például Szent József szobra. De azt tudomásul kell venni, hogy ezt csak szinten felül lehet csinálni. Naturalista módon megöli, semmit nem mond.

Ugyanakkor pedig az ellenkezője is igaz ennek. Én láttam totál giccset egy kis templomban. De az a giccs mert mindenen felül giccs lenni. Hatszáz rózsafüzér volt a Krisztus-karon. Az már nem giccs. A kicsi, az nagy Krisztus szemében, a nagy pedig kicsi. Ott volt ez a Krisztus-szobor, édesen mosolyog. „Jaaaj!” – mondtam, amikor beléptem. Aztán megálltam. „Micsoda?! Hát, ezek műanyag rózsafüzérek. Na, de nem tudja összecsukni a kezét, mert tartania kell a zarándokok ráaggatott rózsafüzéreit.” Rögtön kilobbant belőle, hogy ez a bűnbánat hatalmas szelleme. Ilyen nagy a bűnbánat? Igen, ilyen nagy. Olyan nagy a bűnbánat, hogy megbocsáttatik nekünk. Akkor viszont meg kell tudni, hogy mi a bűnbánat. Hagyja magában elmélyedni. A bűnös, az nem dicsérő szó, de hogyha minden ember bűnös, akkor az kezd parázslani. Akkor itt ebben valami testvériség van. És egyszer csak kijön a „felix culpa”. Mondják, de nem értik! Azért jön ki, mert mindent áthat a krisztusi istenség. Darálni daráljuk, de nem hisszük, hogy mindent átgyúr, magán mindent átenged. A rosszat is. Az kell, hogy egyszer elérkezzél annak a sötét pontnak a legmélyére, ahonnan már ő kezdődik. Az is lehet. Nem úgy van ez, hogy akkor már akármiről beszélhetsz? Akkor már hiszed, hogy a hangodon átüt ő? Lehet abban nem hinni? Nem kell Juhász Ferencnek más nyelven beszélnie ahhoz, hogy érezzem, hatalmasan dolgozik benne a láttató erő. Ha viszont a Ravensbrücki passióra gondolok, akkor meg éppen az a lenyűgöző, hogy a költője benne volt, és rajta kívül is, egyszerre. Pilinszkynél ez a szent, és szerintem a szent mindenképpen ez, hogy semmiféle megkülönböztetést nem tud csinálni emberek között. Úgyhogy az egyik oldalon Nietzsche, a másikon Pascal.

Sokszor idézik, s te is utaltál rá, Pilinszky kapcsán azt a saját magára vonatkoztatott mondást, miszerint ő katolikus és költő. Te mennyire gondolod szétválaszthatónak vallás és irodalom szféráját saját alkotói tevékenységedben?

Nem, szerintem nem választható szét. Ha ezt mondta, hibázott, Pilinszky is hibázhat. De ő ezt nyilván nem úgy értette, hogy van egy nagy kardvágás a kettő között. A katolikus, az egyetemes, s ezt nagyon komolyan kellene venni. Tehát a négernek ugyanúgy írok, mint a pápának. Mondjuk a pápának éppen a Pascal-verset ajánlom. Miért ne tehetném meg? Nem azért, mert kekeckedni akarok, hanem mert elvárom tőle, hogy átfogja az egészet, hogy megmozduljon benne az az egyetemesség, ami mint teológusban hatalmasan megvan benne, de mint pápában, kevésbé látom. Olyanok a beszédei, mint a nagyon jól kikupált gyűlési beszédek. Igenis meg kell újítani, meg kell fürdetni Jézusban a szavainkat, a mondatainkat, a gondolatainkat! Még a szerelmünket is, akármilyen kacifántos is legyen az a szerelem! Tőle állna távol? A gyakorlattal pontosan a katolicitást cáfoljuk, amikor mindenképpen szét akarjuk magunkat választani. Amikor például a hit tanúságáról beszélnek, s azt mondják: „Csak az léphet fel, akinek öt gyereke van!” Miért? Akinek egy gyereke van, miért nem léphet föl? Szükségképpen föl kell tételezni, hogy vagy eltett egy-kettőt, vagy pedig óvszerrel dolgozik? Olyan ócska dolgok ezek. Az ötgyerekes, az csak jó lehet! Nem, nem lehet. Az éppen olyan bűnös, mint akinek egy van, vagy egy se. Nekünk három van, de mindig bánt, amikor megkérdezik, hogy hány gyerekem van. Mit jelent az? Mögötte ott foszforeszkál az a kedves kispolgári bizalmatlanság, ami az egyházban eléggé dúl. Higgyünk annak az embernek, aki megszólalt. Az ellenséget is szeretni kell! És ő nem is ellenség. Miért nem találok kiutat ahhoz, hogy jó legyen, amit mond, s jó színben tűnjön föl? Miért kell nekem azt hinni, hogy ami eltér az én áramlatomtól, az csak rossz lehet. Egyáltalán nem. Én semmilyen ars poeticát sem kedvelek, hanem azt mondom, hogy ha egyszer keresztény vagyok, akkor bármiről írhatok. Sőt, akkor azt hiszem, bármiről kell írnom. Az evangéliumból süt a határok szétdobása. Nem ismer korlátozást. De hogyha az Oltáriszentségről akarok írni, akkor arról írok. Thomas Mertont többek között azért szeretem, mert éppen ezt tette: nem engedte magát megállítani sehol, semmiben, és mégis engedelmes volt. Hatalmas, fölfedezetlen, s nem is szimpatizálnak vele túlságosan. Az jó hőmérő volt például, ahogy a Passiót Mel Gibsontól fogadták. Mindent mondtak róla, hogy vér helyett paradicsom, meg mindent. Nem! Ezt csinálták Jézussal. Szétverték. Vagy mondhatjuk azt is, hogy az Istenünket szétvertük, szétverjük. Mert még ma is ez történik. Hogy félnek ezektől a szavaktól! De miért? Mel Gibson tudományos pontossággal azt mutatta be, hogy hány csapást kaphatott Jézus. Felejthetetlen kép az, amikor a dagadt ostoros pofáról lecsöppen az izzadságcsepp. S ott az a vézna Isten, s szétverik. Lanza del Vasto nem is irtózik ettől, és sokan mások sem, akik azt mondják, hogy úgy vette el a világ bűneit, hogy engedte kifolyni magából a vért, s ahogy kifolyt, nyomult bele a sötétség, hatalmánál fogva. A szurok vér helyett. Hogy mennyire nem szeretik ezeket a döbbenetes képeket, amelyek éppen azért döbbenetesek mert igazak!

Elvette bűneinket, és ma is elveszi. Én pedig szemtelen vagyok, és ismét csak azt mondom Neki: „Uram, vedd el a világ bűneit!” „Hát nem elég, hogy ennyit elvettem, még mindig vegyek?” Így elbeszélgetünk. „Bocsáss meg, én egy olyan piszok alak vagyok!” S akkor Ő azt mondja: „Én el fogom venni.” Milyen más ez! Egyik versemben, Jézus megkísértése a címe, régi versem, de most felújítottam, s új helyre tettem, le mertem írni – megfontolgattam egy kicsit, de mégiscsak leírtam ‑: „Ajkát nem gyötri imarobot.” Az ima robot. Nem azt mondom, hogy nem szabad a rózsafüzért végigimádkozni, de például Bernanosnál is olvastam, hogy panaszkodik a pap, hogy nem tudja végigolvasni, mert izzad a kíntól. Miért kell akkor azt végigcsinálnia? Azért, mert a Bernadette úgy látta a lourdes-i jelenést, hogy Mária kezében rózsafűzés volt? A kezében ott a rózsafüzér, azt imádkozza, de nem kötelességből kell imádkozni. Imádkozom kettőt, ötöt, tizenkettőt, tizenötöt, de ne számolja! Akkor vége. Egyszer elhatároztam, hogy ha egyszer elhívnak valahová lelkigyakorlatot tartani, akkor azt fogom mondani, hogy legyen csönd, és hallgassák meg, hogy imádkozom. És akkor nem fogom azt mondani, hogy „Mi atyánk…” Mert ez manír. Miért kell ezt mondai? Mert az Úr mondta? Csupa olyanba ütközünk bele, ami arra való, hogy ledobja magáról a héjat. Lehet persze úgy imádkozni, ahogy Jézus mondta szó szerint. Azt hiszem, hogy a világ ki fogja kényszeríteni a keresztényekből, hogy szembesüljenek ezekkel az akadályokkal, s kimásszanak a gubóból. Akármi történik is. Az általános helyzetkép, ami a kultúrát, a műveltséget vagy általában az értékszeretetet illeti, ennél rosszabb már aligha lehet. De akkor sem engedhetünk ebből, mivel az Evangélium megtart. S mi az, hogy az Evangélium igen, az Ószövetség pedig nem? Őrültség! Nem tudja, hogy Izajás milyen hatalmas költő volt. Vagy Ezékiel. És miért jó azt nem tudni? Miért nem olvassa? A mai keresztény azt mondja, hogy még vagyunk másfél milliárdan. Nem mondhatná, de mondja. Nem erről van szó. Jézus azt mondta. „Nem tudom, ha újra eljövök, találok-e hitet a földön.” Nem azt mondta, hogy kétmilliárdan lesztek, nincs semmi baj! Amit mondott, rettenetes mondat. Azt írom most a Vigiliában: „Lehet, hogy nem talál senkit, de egy ember biztos lesz. S akkor az az egy ember lesz a pápa, a ministráns, minden.” De egynél biztos több lesz. Nem szállok persze szembe Jézussál, mert ő nem azt mondta, hogy ketten lesznek vagy öten, mást mondott: „Ha ketten, hárman lesztek, köztetek leszek.” De miért nem igaz akkor, ha ő azt mondta? Mikor mi ketten imádkozunk este a feleségemmel, egyoldalú a dolog, mert szegénykém nem nagyon érti már, viszont a szemét látni, sírni való. Az a vágy, az a kíváncsiság, az az őszinteség egy elméjében megroggyant embernek az őszintesége. És ettől sokkal szebben mondom, mint valaha, minden egyes este szebben mondom. Lassan mondom, s tudom, hogy nem érti, de akkor is mondom. S minden alap nélkül hiszem azt, hogy minden lerakódik benne, aminek kell. S tudom, hogy igazam van. Tehát akkor nem kell számolni, hogy hányan vagyunk.

Esszéidből, köteteid és verseid mottóiból, ajánlásaiból látható, hogy milyen energiával dolgozod fel a klasszikus és a kortárs filozófiai, teológiai irodalmat, s a mostani beszélgetésünkből is sok minden ide vonatkozó kiderült. Legújabb kötetedben Kilángol címmel verset is szentelsz az olvasás szellemi kalandjának. Hogyan dolgozod fel, építed be olvasmányélményeidet saját gondolati rendszeredbe?

Mindig az, ami éppen a kezem ügyébe kerül. Kicsit bombasztikus, amit most mondok, de: én nem keresem a könyveket, hanem hagyom, hogy a könyvek keressenek meg engem. Először azt gondoltam, hogy önáltatás az egész. De aztán azt, hogy ez csak duma, ez nem igaz. Most viszont már biztos vagyok benne, hogy így van. Bizonyos könyvek megkeresik az embert. Se nem építkezem, se nem építek, se nem cserkészek be műveket. Hanem ráéhezem, s ha őszintén éhezem rá, megjön. Nem az a bizonyos egy könyv jön meg, de az, amit az hordoz. Ez persze őrület, mert egy könyvet meg kell vásárolni. De valójában nem így van. Ha egzisztenciálisan kockára van vetve a fontossága, akkor megjön. Hol a gyerekeim hozzák meg, hol a posta. Nemrég el kellett adni családi okokból, két fogadott kisfiú miatt, kétezer könyvet. Az egész könyvtáramat. Egy hét alatt túl lettem rajta, de úgy éreztem, mintha megfeszítenének. Kezdtem nézegetni a könyveket: „Atyavilág! Ezeket!” Ez eltartott néhány napig. Nagyon el voltam keseredve, de el kellett adni, mert kellett nekik a lakás. Amikor vitték el a könyveket, akkor láttam, hogy ezek bennem vannak. Ez is, az is, amaz is. Beszélgetések Goethével, Petőfi… Addig nem éreztem volna, hogy bennem vannak, de akkor ki is próbáltam. Valóban bennem vannak, s nem sorszám szerint, hanem lényeg szerint. Én egy vándorló, csavargó pofa vagyok, az az igazság. Mindig is szerettem ezt csinálni, de az egész hóbelevancommal együtt csavargok, nem hagyok semmit ott. Jönnek utánam, mint a jó nyáj. Ennek van valami evangéliumi íze. „Én választottalak titeket, nem ti engem.” Viszont ha választottalak benneteket, akkor most gyertek! Ha tehát ez egzisztenciális fontosságú lesz, s ez csak akkor lesz az, ha az ember szegény, és nincs rá pénze, akkor megkapja. Könyv vagy tej? Tej. De akkor megkapja a könyvet is. Olyan szegénységben éltünk itt a három kisgyerekkel meg a feleségemmel tizenöt évig, hogy minden hónapnak a végén kérdés volt az, hogy mi lesz. Minden hónapnak a vége megsegíttetett valamilyen módon. De ehhez igazán nagyon szegénynek kellett lenni. Így vagyok a szellemiekkel is. Nem akartam negyven könyvet írni. Negyven? Régen azt gondoltam: „Ha ezt a verset megjelentetik, akkor már odaleszek az örömtől.” Most meg már nem is férnek el a könyveim a polcom. Belenézek némelyikbe, s a szó szoros értelmében nem hiszem el, hogy azt én írtam le. És igazam is van. Mert bár igaz, hogy fizikailag én írtam, de énnekem ilyen gondolataim nem szoktak lenni. Ahhoz képest ez túl jó. Komolyan hiszem azt, és szeretem, hogy senki vagyok, s ezt be tudom bizonytani gyönyörűen egy űrfelvételen. Hogy csak Neki vagyok valaki. De hogy Neki ki vagyok, azt meg nem tudom felfogni. Nem is kell. Elég, hogy ha azt fölfogom, hogy ő értünk volt. Van. Lesz. Ha ez így van, akkor a többi megjön. A periféria, azt szeretem. A magányt. Simone Weilnél ujjongtam fel, mikor azt írja, hogy óvd a magányodat! Bizonyos fajta elkülönülésre szükség van. Arra az elhatározásra, hogy Vele akarok lenni

Miközben az Opál beszédet olvastam, nagyszerű felfedezésre jutottam. Ugyanis van egy vers a kötetben, aminek az a címe, hogy Túlerő, s ami azzal a sorral végződik, hogy „a Szent az túlerő.” Az első esszékötetedben találtam egy esszét, amiben azt írod, hogy „a költészet túlerő.” Azt írod: „A költészet »túlerő«: az élőt élőbbnek ábrázolja, az esett embert éppen esettségének ábrázolásával teszi emberivé, a gyengét azzal magasztalja föl, hogy meghagyja gyengének, a brutalitást azzal bélyegzi meg, hogy olyannak mutatja, amilyen, a fogyatékost »csökkent létében« mutatja teljesnek. Ha a költészet ezt műveli, vagyis minden látható mögött a teljességre utal, akkor az emberi szférában Isten mintájára cselekszik.” Úgy érzem, ez egész költészeted kulcsa azóta is. A kérdésem, hogy újraolvasod-e a régi írásaidat?

Nem szoktam olvasni a régi írásaimat, csak ha valami oka van. De nem is bírnám, mert csak ami előttem van, az izgat. Az hív, ami lesz. A semmit látom, de nagyon szeretem ezt a semmit, mert tudom, hogy nem az. Mióta olvastam a Jean Guittont, azóta azt is tudom, hogy nincs a semmi, a semmiben is vannak kitáncoló részecskék, s annak kétszázhatvan fajtája. Ez a lélekben is így van. Nagyon jó az üresség. Mint kisgyerekkoromban is, mikor mondták nekem: „Mit nézel?” „Azt.” „Mi van azon nézni való?” Ilyenkor mindig elhallgattam. Ami azért érdekes, mert amikor egy három-négyéves gyerek elhallgat, akkor tudja, hogy ez a legjobb válasz. Ez izgalmas, ez izgat. A figyelmemnek a történetét, azt hiszem, soha nem fogom megírni, nem is foglalkozom vele, pedig az egy főtörténet lenne. Tényleg igaza van Weilnek, hogy a figyelem maga a szeretet. Itt kezdődött el minden. Az idézetekkel kapcsolatban igazad van. Az a megdöbbentő, és azt szeretem benne, hogy olyanokat fedeznek föl, amik spontán módon jöttek ki belőlem. A vonat csak fut, nem tudja, hogy van-e célja, csak fut. Az utas pedig tudja, hogy merre megy. Ez gyönyörű! Az is boldogít, hogy közkinccsé válik. Amit pedig azért szeretek különösen, mert nem az enyém válik közkinccsé, hanem az, ami engem kiválasztott. S akkor nem lehet, hogy ne jusson eszembe, hogy „Nem ti választottatok engem, hanem én titeket.” Ezek az összefüggések gyönyörűek.

Az Opál beszéd fülszövegének egy beszúr megjegyzése arra enged következtetni, hogy valamilyen módon „kirekesztett”-nek érzed magad. Én legalábbis ezt így értettem, lehet, hogy tévesen.

Nem. Amikor én szólok, akkor a kirekesztettek nevében szólok, de nekem a számra nem jön ilyen direkció. Vagy a kirekesztettek kirekesztését átveszem és érzem. Az életem során – finoman fogalmazva – gyakran megváltak tőlem, de észre kellett vennem, hogy minden egyes esetben nyertem vele. Ismeretben, helyzetben, érzésben, növekedésben. Nem valami külső kirekesztésről van tehát szó, hanem éppen ellenkezőleg, ha ezt a belső folyamatot nem engedik bennem, akkor ideges leszek. Nem tudok a törvényemtől megszabadulni, de hogy a törvényem maga milyen, az nincs az orromra kötve. Például ilyen dolog az, hogy most nagyon örülök nektek, de hogyha egy órán át magánhülyeségekkel gyötörnek, attól meg tudok őrülni. Nagyon fegyelmezett vagyok, de húsz perc múlva csenget bennem valami, hogy most már elég volt. Akkor udvariasan, kedvesen, de odébbállok. Ez ellen nem tudok cselekedni. Ez nagyon lényegszerű. A kirekesztésről azt tudom mondani, hogy annak nem lehet örülni, hogy az embernek hirtelen egzisztenciális gondjai támadnak, de azt tapasztaltam, hogy ahogy dobtak, vagy kényszerítettek egyik helyről a másikra, mindig én jöttem ki belőle valamilyen módon győztesen.

A fiatalabb irodalmár generáció több tagja (Végh Attila, Jász Attila, Halmai Tamás, Győrffy Ákos s biztosan lehetne folytatni a sort) számára nagyon fontos a te költészeted. Milyen a viszonyod a fiatalabb generációval?

Én ezt mind felfogom, s nagyon örülök is neki, s szeretem is őket. Ami persze nehezebb volna, ha nem ilyen jó dolgokat csinálnának. Ezt a minőségi szempontot nem szeretném kikapcsolni, s lehet, hogy nem is szabad kikapcsolni. Nekem nem nagy dolog viszontszeretni, mert ez a műfajom. Az életem során megtapasztaltam rettenetesen brutális dolgokat is. Például amikor éreztem, hogy engem vett célba egy vadászrepülő. Láttam, hogy nekem tart, láttam, hogy nyolc géppuskája van, Hurricane típusú angol gép. Úgy volt megépítve, hogy két-háromszáz méterre mindent szétromboltak, ott találkoztak a lövedéksorok. Én kint álltam egy sebesültekkel teli pajta előtt levegőzni. Ott és akkor történt valami nagyon érdekes legbelül. Ott éreztem meg, hogy Európa most szét van verve. Miután megjelent a gép, s én úgy láttam, hogy engem célba vesz, bevágódott egy fagyott tóba, és szétrobbant. Akkor döbbentem rá, hogy a pilóta már halott volt, azért nem lőtt. Ezek kegyetlen dolgok, ezeket ki kellett állni, de lehet, hogy éppen ez az oka, hogy kiábrándíthatatlan emberszeretet van bennem. Hogy meg tudom ragadni annak az embernek, anélkül, hogy nagyon akarnám, a lényegét. Nem szeretem azt, hogy „Isten szemével látni”, de ha én így látom, akkor Ő mérhetetlenül fölsokszorozva lát így.

Ez a te viszonyod a fiatalabb generációhoz?

Igen, ahhoz is. Semmiféle generációs különbséget nem érzek. S nem is értem, hogy miért kell agyonverni az apát ahhoz, hogy a fiú nagy legyen.

 

 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kultura-es-kritika.blog.hu/api/trackback/id/tr193493499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

YY 2011.12.25. 09:42:56

"Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?

Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– A költő, a szamár, s a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, – mennyből az angyal"
/Márai Sándor: Mennyből az angyal/