A prímásuknak a hegedűje is belesántult. Nem baj, kapott másik hangszert Sipos Mihálytól.
Hogy működik a népzene a koncertszínpadon? Ez az a kérdés, amellyel mások mellett a Muzsikás együttesnek is szembe kell néznie, ha külföldön a Royal Festival Hall, a Concertgebouw, vagy a Carnegie Hall közönsége előtt mutatja be a magyar népzenét. Ugyanez a tétje, amikor a MÜPÁ-ban ad koncertet, főként magyar közönségnek.
A karácsonyi koncert sajátos műfaj. Ilyenkor nem csak a testünket öltöztetjük ünneplőbe, hanem másfajta lelki beállítódással hallgatjuk a megszólaló zenét. A Muzsikás már évek óta ad karácsonyi koncertet, régebben a Zeneakadémián tette ezt, újabban a MÜPÁ-ban, idén december 27-én. Ám megvallom, kicsit kérdéses volt a számomra, hogy vajon ezt a kifinomult klasszikus zenére épített termet hogy tudja belakni ez a – valljuk be – használatra (táncra-vigalomra, temetésre vagy más alkalomra) született populáris zenei műfaj. És be kell valljam, maradtak bennem kétségek a koncert végére is, amikorra pedig amúgy már felforrósodott a levegő.
Pedig valódi, egyszeri előadást épített fel a Muzsikás erre az estére is. Amikor leoltották a villanyt, s a sötétben megszólalt a síró-éneklő hegedűszó, s sorban, zeneszóval bevonultak a zenészek – a Muzsikás (Hamar Dániel, Sipos Mihály, Porteleki László és Éri Péter) csapatát ezúttal a magyar, román és cigány zenét is játszó, román ajkú Magyarpalatkai Banda egészítette ki az erdélyi Mezőségről (aznap hajnali négykor indultak, hogy este felléphessenek előttünk) – az a legjobb értelemben vett színpadi pillanat volt.
Aztán levonult a vendégcsapat, s a Muzsikás egyik legrégibb dalát adta elő, az Adjon Isten minden jót! című szerzeményt – ha már újév előtt került sor a koncertre. S ezzel fel is idézte a táncházmozgalom kezdetét, amely nagyrészt épp nekik köszönhetően indulhatott el. Hisz a zenekar 1973-ban alakult, Hamar Dániel, Sipos Mihály és ifj. Csoóri Sándor kezdeményezésére.
S hogy micsoda hatásuk volt már akkortájt, arra hadd elevenítsem fel egy házibuli emlékét valamikor a nyolcvanas évek elejéről. Zöldfülű bölcsészek voltunk, s egyik évfolyamtársunk épp egy Muzsikás koncertről érkezett. Hajba is kaptunk rögtön, többen körbeállva őt, hogy vajon a Kaláka vagy a Muzsikás a jobb, az igazi? Az egyik több engedményt tett a városi fül, azon túl pedig a magas kultúra felé, a másik viszont autentikusabb hangzású maradt. Mindkét tábornak voltak érvei, s mindkettő hevesen kiállt saját bandája védelmében.
A Muzsikás azóta is ugyanazt az utat járja (aminthogy a Kaláka is). Hogy a koncertszínpad elvárásainak is megfeleljenek, Kodályt és Bartókot is játszottak persze ezen az estén, de leginkább azokat a zenéket, amelyek e neves elődöket is elvarázsolták. S még inkább talpalávalókat, amelyekre viszont a színpadon táncolt példásan tisztán, hol visszafogottan-délcegen, hol pedig nekihevülten-átszellemülten, Farkas Zoltán „Batyu” és Tóth Ildikó „Fecske”, az együttes szokott kísérő táncospárja.
De volt egy másik visszatérő vendége is a csapatnak: Petrás Mária, moldvai csángó énekes, aki amúgy az Iparművészeti Főiskolán végzett keramikus. Balladát adott elő, István királyról énekelt, aztán a második részben a latin nyelvű mise Gregorián énekeit és apokrif imákat.
Ezek a szavak persze semmit sem mondanak a koncert hangzásáról. Arról, ahogy a prímás, Sipos Mihály hegedűjének vonója táncolt a húrokon.
Vagy arról, hogy amikor a két hegedűs, vagyis a prímás Porteleki Lászlóval versenyre kelt, akkor kifejezetten virtuózzá vált – mindkettejük játéka. Arról sem, hogy milyen hatást tesz a négy meglett férfi együttzenélése. Hisz lassan beleérnek abba a korba, amikor majd felléphetnek a Buena Vista Social Club-ban is. Vagy az egész termet megremegtető gyönyörűen magasra szárnyaló női hangról, amikor Petrás Mária a Kyrie eleison-t (Uram irgalmazz!) neki ereszti.
De a koncert csúcspontja végül mindenképp az együttzenélés volt a magyarpalatkaiakkal.
Akik egyenként is, Tóth Ildikóval is táncoltak, és úgy húzták a nótát, hogy a prímásuknak a hegedűje is belesántult. Nem baj, kapott másik hangszert Sipos Mihálytól – micsoda gyönyörű gesztus, szép zenészszolidaritás megnyilvánulása volt ez.
HHF
