Móré Levente

Az Osztrák Kulturális Intézet adott helyet március 2-án, pénteken egy szimpóziumnak, mely kétség kívül felkelthette minden filozófia vagy építészet iránt érzékeny ember érdeklődését. 

A konferencia témája a Wittgenstein építészeti tevékenysége, vagyis az általa nővérének, Margarethe Stronboroughnak tervezett ház és a házzal kapcsolatos filozófiai problémakör volt. Az esemény aktualitását az ugyanezen a helyszínen jelenleg is megketekinthető „Reconstructing Wittgenstein” című kiállítás (http://www.okfbudapest.hu/programs/283) adja, mely a szóban forgó villát mutatja be Thomas Freiler új fotóin és a bécsi Képzőművészeti Akadémia hallgatóinak rajzain keresztül.

A konferencia négy előadója, név szerint: August Sarnitz és Ferkai András építészek, Kerékgyártó Béla és Tillmann József filozófusok egyaránt, már csak szakmájukból adódóan is, egy kissé más-más irányból közelítettek ehhez az egyedülálló épülethez. Alább mindegyik előadásnak rövid vázát olvashatja a kedves olvasó, gondolatébresztő gyanánt.

Az első felszólaló Borislav Petrov, a bécsi Bolgár Kulturintézet vezetője volt, aki a ház történetét és utóéletét ismertette meg a hallgatósággal. Jelenleg ebben az épületben található a Bolgár Kultúrintézet, azonban a ház 1928-as elkészülte óta többször is gazdát cserélt. 1971-ben le akarták bontani, de az utókor nagy szerencséjére sikerült megmenteni, csupán a kertjét vesztette el. 1989-ben vásárolta meg a bolgár állam, renoválta és azóta koncertek és kiállítások helyszíne a lebilincselő épület, mely a korai modern építészet egyedi példája. A bolgár állam jóvoltából ma eredeti állapotában tekintheti meg bárki, aki időt szakít a villa meglátogatására, minden érdeklődőt szeretettel fogadnak.

Az előadások sorát August Sarnitz építész, a bécsi Képzőművészeti Akadémia építészettörténet professzora nyitotta meg, aki 2011-ben jelentetett meg átfogó tanulmányt a Wittgenstein-házról (Die Architektur Wittgensteins. Boehlau Verlag, 2011). Struktúra és kollázs címet viselő eszmefuttatásában a Wittgenstein család rövid bemutatását, majd az épület keletkezésének történetét és működésének, struktúrájának bemutatását tűzte ki célul.

A család Bécs egyik leggazdagabb famíliájaként a bécsi elit egyik központjaként működött. Margarethe Wittgensteinről, akinek a ház épült, Klimt festett portrét. Az USA-ba ment férjhez (Stonborough), majd a világháborút követően visszatért Bécsbe, ahol Adolf Loos egyik növendékével, Paul Engelmann-nal kívánta a villát megépíttetni.

Öccse, Ludwig nagyon változatos életúttal rendelkezik, volt katona, népiskolai tanító, filozófia professzor Cambridge-ben, de mindig vissza-visszatért a filozófiához. Műveit a tökéletesség igényével írta, ezért életében csupán egyetlen befejezett könyve jelent meg. Mindig az elementáris kérdések izgatták, de élete gyakran az én-feltárás, sőt a depresszió felé sodorta. Egy nehéz időszakában már az öngyilkosság gondolata is foglalkoztatta, amikor nővére terápiás céllal meggyőzte Engelmannt, hogy Ludwigot vegye be a ház tervezésébe. Az eredmény egy filozófiai műnek beillő ház lett. Érdekesség, hogy sem Engelmann, sem Wittgenstein nem épített házat elötte.

A házról: Nagyon modern anyaghasználat és látvány jellemzi. A fő építő elem a vasbeton, homlokzata tagolatlan, egyszerű, vakolt. Az épület egyik ablaka sem árulja el, mi van az adott ablak mögött, ami szöges ellentétben áll a korszak legjelentősebb bécsi építészének, Adolf Loosnak az építészetével. Már a bejárat különleges, szokatlan helyen, az első lépcsőn áll, ami a régi szülői házra való utalásként jelenik meg. Elrendezése szerint a földszint Margaretheé, az első emelet a férjéé, a második pedig a gyermekeié volt. Előfordult, hogy akár 10-12 alkalmazott is élhetett és dolgozhatott a házban. Wittgenstein háza összművészeti alkotásnak tekinthető, mint a ház és a berendezés (kollázs) összessége. Rendkívül büszke volt a házra, profi fotóssal képeket készíttetett róla, melyek a rekonstrukció felbecsülhetetlen forrásai lettek.

A ház struktúrájáról elmondható, hogy nagyon modern konstrukció, vasbeton tartószerkezet és vékony közfalak jellemzik. Kizárólag mesterséges anyagokat használt a házban, műkő padló és fém ajtók, szögletes oszlopok adják meg a modern épület karakterét. Az épület nagyon világos, áttekinthető, erősen hangsúlyozza a család társadalmi helyzetét. Wittgenstein megtiltotta, hogy szőnyeg vagy függöny legyen a házban. Az emeleten hagyományos redőnyöket alkalmazott, de gépészeti tanulmányainak köszönhetően a földszintre fém függönyöket tervezett, amik elektromotor helyett csigás-ellensúlyos rendszerrel működtek és este le lehetett őket engedni.

A következő felszólaló Kerékgyártó Béla filozófus és eszmetörténész volt, aki elsősorrban a modern építészet elméleti, történeti és esztétikai kérdéseivel foglalkozik. Wittgenstein, Loos és Engelmann: szellemi és építészeti kapcsolatok címmel tartotta meg előadását. Vezérfonala a bécsi kontextus Wittgensteinre vonatkoztatva. Wittgensteinnél két nagy korszakot különböztethetünk meg: a Traktatus időszakát és a Cambridge-ben töltött korszakot. Határozott szellemi elitizmus jellemzi. Kerékgyártó szerint Loos, Weininger és Karl Kraus egyaránt nagy hatással voltak rá. Wittgenstein gondolkodása párhuzamba állítható Loosszal a zene, a művészetfelfogás és az építészetről való gondolkodás terén. jól példázza ezt az összhangot, hogy Loos magániskolájában végzett emberek vettek részt a Wittgenstein-ház építésében. Így Paul Engelmann, aki Kraus személyi titkára és Loos tanítványa volt. Két éven át műszaki tanulmányokat is folytatott. Ludwiggal kötött barátsága 1916-tól számítható. Engelmann a ház tervezése és építése kapcsán igencsak lekicsinyelte saját szerepét, háttérbe húzódott. A Wittgenstein-ház egyedi alkotás, ez után a filozófus többet nem foglalkozott építészettel. Az épület látszólagos funkcionalizmusa elveszik a részletekben, a Wittgensteinre jellemző precíz filozófiai alkotás manifesztuma ez az antropomorf építmény. A funkcionalizmus csupán „kitekint az épületből”, Wittgenstein viszont „túltekint rajta”. Kerékgyártó Béla továbbá a különleges szerkezeti megoldásokat emelte ki, mint a rendkívül magas nyílászárók, melyeket nagyon nehezen tudott csak legyártatni, illetve a már korábban is említett fém függöny. Wittgensteint az áttekinthetőség és összhangteremtés izgatja, munkáiban mindig kereteket alkot. Ennél az épületnél célja két világ egyesítése: a keret és a használat.

Ferkai András a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára, Ybl Miklós-díjas építész az építészet grammatikája címmel vezette fel gondolatait, melyeket a hasonló szerkezetű „rokon” építészeknek és épületeknek szentelt.  Szerinte a Wittgenstein-háznak Loos lakóépületeihez van köze, de a reprezentatív terek monumentalitásában különbözik tőle. Loos kívül csupasz épületeit belül az angol vidéki otthonosság jellemzi. Loosnál (bár valamelyest Wittgensteinnél is) az autizmus metaforája érzékelhető. Loos tobzódik a nemes anyagokban, míg Wittgenstein teljeséggel elutasítja azokat, kívül-belül ugyanazt a hangot üti meg. Loos a hatás kedvéért hajlandó álpillérek és álboltozatok elhelyezésére, ami Wittgensteinnél elképzelhetetlen. Párhuzamba állítható továbbá a Bauhausszal, amennyiben klasszikus modern épületről beszélünk, de csak továbbgondolható szárazságában. Szigorúság és pontosság tekintetében Forbát Alfrédhoz hasonlítható. A neoklasszicizmushoz és a romantikához azonban semmi köze sincs. Műszaki ismeretei és megoldásai tudatosak, de nem hivalkodóak. Építészeti szűkszavúság és a kivitelezés tökéletessége tekintetében Mies van der Rohe épületeit idézi. Mindkettejük előképének talán Schinkelt nevezhetnénk meg, bár Rohe kedveli a nemes anyagokat, a fát. Wittgenstein tömör vasajtói igen furcsa asszociációkat ébresztenek a szemlélőben, melyek a Newtonból levezetett esztétika tárgyi megvalósulásainak tekinthetők. Ez az esztétika nem más, mint az érzéki tapasztalat hangsúlyozása. Ebből adódik, hogy a nemes anyagok hiánya ellenére is építészete mélyebb, mint Rohe alkotásai. Wittgenstein gondolkodásmódjának nem sok köze van a klasszikus modern építészethez, sokkal inkább a második világháború utánihoz, olyan mesterekéhez, akik némi kritikával viseltettek funkcionalizmus és valamelyest a modern építészet alkotásai iránt, mint le Corbusier. Ebben a tekintetben például Louis Kahnhoz is, aki úgy vélte, „párbeszédet kell folytatni az anyaggal”, építészetére a tudatos ellentmondás jellemző. Közel áll hozzá továbbá Sigurd Lewerentz is, bár itt a kivitelezés más. Lewerentz felől Wittgenstein absztrakt és anyagtalan, míg az avantgárd felől nézve érzéki és egyedi.  Végül egy kortárs építésszel is összhangba hozható, Peter Zumthorral, akire a látványosság és önkényesség kettőssége jellemző.

Utolsó előadóként Tillmann József filozófus, esszéista beszélt, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára és az Elméleti Intézet igazgatója. Ő filozófiai irányból közelítette meg a témát, Wittgenstein házában a végtelen iránti vonzódást látja. Wittgensteint szerinte az átlátásként átélt megértés igénye vezette. Épületének köze van nyelvfilozófiájához is, mely oly nagy szerepet játszott gondolkodásában. A nyelv öltözteti a gondolatot, nyelvként pedig egyaránt értelmezhetünk leírt szöveget ugyanúgy, mint kőből-vasbetonból épült lakóházat. Nem véletlen, hogy nem használ ornamentikát. Az ornamens nem más, mint a zavar elrejtése. Ezt követően Tillmann József egy filozófiai mélységű Wittgenstein lélektan-elemzésre vállalkozott, melyet nehéz lenne itt röviden összefoglalni.  

Az előadások rövid vázának ismertetése után engedje meg a kedves olvasó, hogy még egyszer invitáljam a fent említett kiállítás megtekintésére!