Mezei Balázs
Az Angyal a paradicsomban c. kiállítás Móser Zoltán ismeretlen színeit mutatja meg. Érdemes elmerülni bennük.
Móser Zoltánt széles körben mint a fekete-fehér fotózás művészét ismerjük. A Pázmány Péter Tudományegyetem piliscsabai kampuszán tavaly megrendezett kiállításán betekintést nyerhettünk ebbe a világba, amelyben nem a fekete és a fehér árnyalatira volt érdemes felfigyelnünk, hanem arra a gazdagságra, amit az élénk színektől mentes fényképek a maguk robosztus, rusztikus egyszerűségükben jelenítenek meg. A fotóművészet képlékenysége, a bombasztikus-látványostól az elemző absztrakcióig terjedő sokoldalúsága megnehezíti azok dolgát, akik e művészeti ágról megnyilvánulnak; ám a fekete-fehér fotózás azonnal világossá teszi, hogy a cél semmiképpen sem a felszínes látványosság, hanem az elemzés; a színektől való tartózkodás a formák és az árnyalatok világát kívánja feltárni. Móser Zoltán fotóin mindez átolvad egy arckereső szenvedélybe, amely a környező tárgyakban, dolgokban, szövedékekben és ábrázatokban mintegy Krisztus arcát lokalizálja. Legyen szó egy gyökércsomóról, egy barázdáról a földön, vagy a felhők összefonódó vonalairól, Móser Zoltán képes mindenütt és mindenben az Arcot megragadni: diligere faciem omnem et in omnibus.
Goethe módszeresen tagadta, hogy a fehér tartalmazná a színek spektrumát. A fehér a fény teljessége, amivel szemben nem a fény hiánya, hanem a fekete, a sötét önálló pólusa áll, miképpen a mágnes két pólusa feszül egymással szemben. A színek a fehér és a fekete, a fény és a sötét interakcióiból támadnak, nem pedig magából a fényből. A fény önmagában végső teljesség, nem egyszerűen a színek kompozíciója; vele szemben a sötét önálló teljessége áll, amely a színeket a fehér fénnyel együtt hozza létre. A természettudomány Newton nyomán elvetette ezt a felfogást; ám hatása a művészetekben szerteágazónak bizonyult. A színek világa mint a fény és a sötétség kölcsönhatásának eredménye oly alkotókat ihletett meg, mint Turner vagy Kandinszkij.
Valóban, a fekete-fehér kölcsönhatásának árnyalatai a fényképezésben oly gazdaságot fejeznek ki, amire a grafika vagy a tusfestés csak ritkán képes. A fotók egyszerre közvetítik az árnyalatok sokféleségét és a tárgyilagosság brutalitását. Ez a sokféleség ölt színeket Móser Zoltán legújabb gyűjteményes kiállításának fotóiban, amelyeknek a szolnoki Tudomány és Technika Háza ad otthon a következő hetekben. Móser e fotókon megmutatja, hogy miképpen látja a színek kibontakozását a fekete-fehér árnyalatainak világából. Talán az a fényképe a legtalálóbb itt, amely egy sivárzöld, csillagszerűen szétnyíló fűcsomót ábrázol és mutatja meg a fakó színek feltűnésének lehetőségét a sötét és a világos árnyalatainak káoszában. Vagy az a másik fotó, amelyen a fehérre meszelt fal előtt összesöpört őszi avar feketés-barnás levelei csavarodnak. E fényképeken megnyílik az út a hagyományos fotózás árnyalatainak köréből a színes fényképek világa felé, amely a korábbiak másképpen való kompozíciójának bizonyul: a szín már ott rejlik a fekete-fehér interakciójában, s most, másképpen közelítve, megmutatja rejtett tartalmait.
Ezen túlmenően Móser Zoltán tájfényképei a látványos-kalligrafikus fotózás körébe tartoznak. Egy domboldalon álló kőkereszt, az alkonyi ég sötétkék felhői, a sárga búzatábla és a zöld fű által keretezett, pirosra festett tűzcsap látványa akár valamely népszerű magazinban is helyet kaphatnának. Nehezebben fogadnák be itt Móser azon fotóit, amelyek a korábbiakhoz hasonlóan analitikusak: rajzolatokat keresnek a leghétköznapibb mozgásokban, tárgyösszefüggésekben, helyzetekben, mint a bíbor színbe csavarodó vadszőlő-inda lejtése az ablak előtt vagy a kettévágott karfiol alakzata, amely egy ismeretlen élőlény embrióját mutatja. A legérdekesebbek e rajzolat-feltáró fotók közül azok, amelyekről a kiállítás a címét kapta: a kettévágott paradicsomok belső rajzolata figurákat tár fel, amelyek mintha e zöldségfélében élnék rejtett életüket és csak a kés, a figyelmes szem, és a fotóapparátus együttesének köszönhetően mutatnák meg valóságukat. Angyal a paradicsomban: valóban, angyali alakok, vonások, arcok rejtőznek a dolgokban, és ez a színdús fotóművészet képes arra, hogy figyelmünket rájuk irányítsa. E lények, angyalok itt élnek velünk, figyelik minden mozdulatunkat, végül ételáldozatként kerülnek az emésztőrendszerünkbe, miután, egyetlen pillanatra csupán, megmutatják magukat a fényképezőgép lencséje előtt.
