JÓZSA KITTY

Veszely Ferenc az 1970-es évek derekán készült pop art alkotásainak közel 40 évet kellett várniuk ahhoz, hogy nyilvános kiállításon szerepelve bemutassák az alkotó különösen izgalmas, ám az adott korban csak megtűrt, olykor tiltott művészi törekvéseit. A Képregény OSA Archívum-beli megjelenését leszámítva egy szűkebb rétegen kívül nagyközönség még nem láthatta ezt az agyonhallgatott anyagot.

1956 után az erős pártirányítás rendelkezéseinek, tiltásainak köszönhetően az információ, így a művészeti élet külföldön zakatoló változásai is csak szűkre szabott, torzított lencsén keresztül jutottak el a magyar művészekhez. A politika irányítása alatt tartotta a hazai művészeti életet is. A hazugságdobozba zárt élet a kultúrára különösen fogékonnyá, változásra éhezővé tette a művészeket. A 60-as évek elején lassan nyíltak meg a kapuk külföld felé, aki tehette, tanulmányutakra ment Európa országaiba. Titokban már lehet némi divatos popzenét hallani a Szabad Európában vagy külföldi művészeti folyóiratokat olvasni a Fészek Klub könyvtárában. A kifáradt absztrakt retorikából felocsúdva a reveláció erejével hatott művészeinkre a pop art berobbanása, amivel az 1964-es Velencei Biennálén és 1965-ben a bécsi kiállításon találkoztak először. Veszely Ferenc még a főiskola könyvtárában olvasott az Amerikából és Nagy Britanniából kiinduló popról: a Studio International folyóiratban megjelent összefoglalóban a 64-es biennáléról és Rauschenberg, Lichtenstein meg Warhol munkáiról.

A pop art kiterjeszti a művészet határait, a művészet és az élet kapcsolatát értelmezi újra. Hétköznapi tárgyak, helyzetek, populáris témák segítségével teszi próbára a tárgy és az ábrázolt tárgy, illetve a műtárgy közötti viszonyt. A reklámok, a média által már feldolgozott információk banális témáiból fakadó, erősen ironikus hangvétel járja át a modern tömegkultúrához szorosan kapcsolódó, pop art alkotásokat, amelyek szemben állnak a hagyományos művészet ábrázoló, illúziókeltő eszközeivel. A pop art képeket személytelenség, távolságtartás jellemzi, a művek nem tükrözik alkotójuk érzelmeit, hangulatát vagy vágyait.

A pop kaotikusnak tűnő, a művészet addigi normáit elvető, nyíltan közvetlen és direkt fellépését Magyarországon gyanakvással fogadta a szocialista kultúrpolitika. A lekorlátozott, körülbástyázott művészet újraértelmezésének vágyát keltette fel az alkotókban a popból áradó művészi szabadság megismerése. Itthon azonban a nyugati értelemben vett tömegkultúra még sokáig nem létezett. Ez az oka, hogy a sokszor más irányzatokkal is keveredő, magyar pop art törekvések ikonográfiailag kevésbé kapcsolódnak az amerikai vagy angol példákhoz, inkább a formai-technikai elemeket vették át: felnagyítás, szitanyomás, ready made, appropriation (kisajátítás) módszere, stb. A 70-es évek közepén – amikor Veszely pop art munkái is születtek – másodvirágzását élte az irányzat. A pop artra fogékony művész társadalmi szimbólumokat és történelmi jelképeket tett vizsgálata tárgyává, hogy lehántva róluk a fedőrétegeket értelmezze azokat. Az alkotásokat a nemzeti-, a társadalmi- és nem utolsósorban az önazonosságtudat hiánya, egyfajta lázas identitás-keresés ihlette. Hazánkban tehát legtöbbször politikai irányultságot is kapott ez az irányzat, célja ironikus hangvétellel, humoros fricskákkal bírálni az ideológiával terhelt kultúrpolitikát.

Veszely képzőművészeti munkássága mellett kiállítás-rendezői, reklámgrafikai és nyomdai tevékenységet is folytatott, s már fiatalon közel került a sokszorosító eljárásokhoz. Nem csoda, ha az extrovertált, közvetlen személyiséggel rendelkező, frissen végzett művészt a 70-es években magával ragadta a pop. Egyes képei különféle korok és irányzatok műveinek, eszközeinek kisajátításával készülnek. Már ekkor képes volt a hazánkban még frissnek számító, amerikai pop art fejleményeket, például Andy Warhol munkáit is finom iróniával integrálni saját alkotásaiba. Például az Ady című képen 40 darab látható abból az Ady képmását ábrázoló, 500 Ft-os bankjegyből, amit 1970-ben bocsátottak ki, hátulján Budapest látképe volt az Erzsébet-híddal (egyébként ez volt az első 100 ft feletti bankjegyünk, egészen 1983-ig, amikor megjelent az 1000-es). A kép alján látható a művész jelzése, ami arra utal, hogy Ady-ból 40 darab van, míg Mona Lisából 30, vagyis hogy Andy Warhol 1963-as, hasonlóan fekete-fehér szitáján csak 30 darab Mona Lisa van. A művész magyar történelem iránti érzékenységéről tanúskodik a Magyarok festőibb megoldású, tragikus ábrázolása és a kevésbé direkt, de mégis megdöbbentő Oszlopcsarnok. Az előbbin az arccal felénk forduló, névtelen tömeg – akár mi magunk is lehetnénk – homlokára sírhalmokból csorog a múlt, az ősök vére. A képtér hátsó, realisztikus ábrázolása drámai kontrasztban áll a rapszodikusan keresztbe húzott, vörös és narancs vonalak megsemmisítő hálózatával. Az utóbbin elszenesedett gerincoszlopokból kreált családfával állít emléket a magyar családoknak, akik minden nagyobb tragédiában elvesztettek valakit. A magyar történelem oszlopcsarnoka: tatárjárás, rozgonyi csata, Rákóczi-szabadságharc, magyar jakobinus mozgalom, 48-as forradalom, Trianon, II. világháború és 56. A Hízlalda, a Bőséggel és az Aranytojás a 70-es évek áljólétben élő társadalmának visszásságait csipkelődve állítja pellengére. Az utóbbi Rákosi egyik mondására reflektál: „Ha nem tartunk mértéket, akkor mint rántott csirkét esszük meg azt a tyúkot, amely jövőre aranytojást tojna.” Az Újsághírből értesülünk az atomrobbanás lila, rózsaszín, narancsos zöldben úszó eseményéről a sport és kulturális rovat hírei között, miközben azt is megtudjuk, hogy az MTK 3:2-re nyert a Honvéd ellen. Végül Képregény a korból: rövid drámai vízió az idilli tájtól lineáris rendben haladva a felrobbant bombáig. Közben a civilizált világ momentumai: tv, riadt család, mértéktelen zabáló, boxkesztyűs kéz magasra emelve, öleb ruhában, csókolózó pár, tömeggyilkosok képei, páciens az idegosztályon. „Mindegyik aktuális, minden jelenet lejátszódik valahol ebben a pillanatban is. A félelem bennünk él, a bombát is kipróbáltuk már, rohanunk a bizonytalanság felé…a távolságok egyre csökkennek, a világ zsugorodik.” – mondta a művész a szóban forgó képről.

Elgondolkodtató lehet, hogy van-e értelme elővenni a régi dolgokat, mennyire lehet aktuális, mennyire lehet mai a 40 évvel ezelőtti téma. Mára felnőttek generációk, akik csak könyvekből és beszámolókból tudják, milyen volt akkor élni. Manapság divat a „retrózás”: de a kiállítással több volt a szándékunk: Veszely Ferenc képei élő gondolattal telítettek. Tiltakoznak a modern társadalom elidegenedettsége, az individum szellemi és fizikai magánya, a butító közhelyek és az elcsépelt, kiüresedett értékek ellen. A rendszerváltás után, egy másik században, egészen más történelmi és társadalmi kontextusban, 2012-ben még mindig aktuális kérdések ezek, s különösen nagy öröm, hogy az Újbuda Galéria 5. születésnapján és egyben a Festészet Napján helyet ad ezeknek.

                                                                                                                      Józsa Kitty

Elhangzott:

Veszely Ferenc kiállítása, Újbuda Galéria, Budapest

2012. október 19. 16:30