Radnai Dániel
Tarczy István Tanulmányok című kiállításáról
Nyitott koncertterem, lezárt kiállítási tér, napilapba, díszcsomagolóba bugyolált képek: nem, nem egy galériában tartott punk koncerten jártam, ahol a rongálást megelőzendő óvintézkedéseket tettek, hanem Tarczy István festőművész rendhagyó kiállításának megnyitóján.
Egy ilyen eseményen illik koccintani – ez itt sem volt másképp –, azonban a finom bor élvezete sem tudta elterelni a figyelmet a balatonalmádi Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár előterének falain gubbasztó nagy csomagokról. Vajon a kiállítás részeiként vannak itt vagy a könyvtár ”téliesítette” az épület dekorációit?
A válaszra még várnunk kellett, mert a zsúfolásig megtelt teremben kezdődött a koncert. Tarczy István a megnyitó Facebook oldalán nem árulta el előre, hogy basszusgitárjával, a Hang-Tér-Élmény Művészeti Szakközépiskola növendékeivel és Németh Ágnes Kyrával együtt dzsesszesen, funkysan fogja felvezetni saját kiállítását, ahogy azt sem, milyen műveket, milyen jellegű tárlatot várhatunk tőle.
A számok között azért elmondta: rendkívül szerencsés, hogy a bodajki művészképzőben taníthat, mivel így hivatása, a festészet találkozhat a hobbijával, a zenéléssel. A kiállításra vonatkozóan pedig azt a pillanatot említette, amikor a festék és vászon képpé válik; tanulmányaiban is ezt a pillanatot keresi a látás tanult képességével, és a tájékozott, művelt látásra, szemlélésre buzdította a megjelenteket is. A képek leleplezésekor, vagy inkább feltépésekor kiderült, a kiállítás megtekintésekor erre szükség is van: Tarczy István több képével kapcsolatban is nehéz az eligazodás.
Konkrét alkotásokat sajnos nem tudok idézni, hiszen egyiknek sem volt címe; az alkotó tanulmányoknak hívja műveit, mivel folyamatosan alakítja őket, „hacsak időközben meg nem veszik némelyiket” – tette hozzá Tarczy. Mindenesetre a kiállítás tematikájában is megjelent a kísérleti jelleg: két, első ránézésre teljesen megegyező madár, két ugyanakkora vásznon, ugyanolyan színű háttér mögött. Szomszédságukban egy szájtáti kislány és bicskát tartó bátyja néz velünk farkasszemet a fotórealizmus jegyében, míg másutt kvázi-impresszionista őzzel találkozhatunk. Egy lány portréja kis kivágásban, majd nagyobban, hogy aztán a teljes kép kinyílhasson előttünk – mindez azonban sorrend nélkül, más képek közé vegyülve. A figyelem először az arcra, az azon tükröződő érzésre, gondolatokra összpontosul, ám a sorozat következő darabján a tágított képkivágás megzavarja a koncentrációt. Végül pedig a ”teljes” képen az alak környezetéhez való viszonya lesz a lényeges, így feltérképezhetjük saját koncentrációnk, figyelmünk alakulását, melyet persze a művek vezetnek.
A képek sorrendjét és a hozzájuk tartozó magyarázatot természetesen én találtam ki. Kénytelen voltam, mert Tarczy nem ad semmiféle támpontot, kapaszkodót képeivel kapcsolatban. Tanulmány jellegükből adódóan ez azonban érthető is: olyan képeket, amelyek egy folyamat – az alkotás – részei és még nem végtermékei, ugyanúgy ”csak látni kell”, mint a késznek mondott műveket. Ugyanakkor e gesztussal Tarczy mintha azt sugallná: ezek a képek szándékosan befejezetlenek, így a kiállítás arra is rámutat, hogy a festészet egy folyamatosan alakuló, nem szűnő munka, egy olyan folyamat, melynek részleteit ugyanannyi és ugyanolyan figyelem illeti meg, mint magukat a végtermékeket. A ”hattyús kép” esetében például elképzelhető, hogy a székesegyház, havas hegycsúcs, naplemente és holdfény, récék és nádas, fenyves és szarvas sokaságából valami letörlődik, átalakul – a halmozásból netán csak egyetlen motívum marad meg –, így a most látható kép számtalan lehetőséget, további folyamatot rejt magában.
Mindez persze csak spekuláció. Nincsenek valódi kapaszkodók, nincs segítség a befogadáshoz, ahogy a madaras képek esetében a Tarczy által említett „képpé válás” motívuma eligazíthat minket: az állatok kontextusba helyezése teljesen hiányzik, hiszen a madarak körül semmi egyéb nincs. Pontosítok: a kontextus a szín, mely minden madár körül más és más. Az ábrázolt fajokhoz amúgy rengeteg színárnyalatot kell használni, így a madárprofilok egy koncentrált színbombát alkotnak az egyszínűre festett vásznon. Az így keletkező hatás a színekre irányítja a figyelmet a megjelenített állat faja, neme, bármilyen tulajdonsága helyett. Felvethető így a kérdés, hogy mitől látjuk mégis képnek mindezt? A színek miatt? Vagy mégis inkább a színek madárrá formálása okán? Vajon a madár nélkül képnek minősülne az egyszínű ”háttér”? Vagy fordítva, a fehér vásznat képpé alakítaná-e a gyönyörű, vörös kardinálispinty?
Pontosan ezek a kérdések teszik izgalmassá a kevés – de annál jobb – képpel, október 20-án megnyílt kiállítást. A rendhagyó, koncertes megnyitó jó élmény volt, de utólag is érdemes ellátogatni Balatonalmádiba: a tóparti séta talán megihlet minket, és Tarczy István egyik-másik művét egészen más szemszögből vehetjük szemügyre.
Tarczy Istvánról:
A balatonalmádi művész 2002-ben végzett a Képzőművészeti Egyetem festő szakán, Tölg-Molnár Zoltán osztályában. 1999 és 2001 között a Würth Alapítvány ösztöndíjasa. Művei 1999-től szerepelnek csoportos tárlatokon, 2001 és 2006 között több egyéni kiállítása volt Budapesten, Veszprémben, Pécsett és a dániai Gladsaxe-ben. 2006-tól 2010-ig a veszprémi Művészetek Háza képzőművészeti referense. Jelenleg a bodajki Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskola rajz-festészet-mintázás tanára.
Tarczy István
Tanulmányok
Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár, Balatonalmádi
http://pkkk.hu
2012. október 20. – november 10.
A képeket köszönjük Garai Rebekának.
