Üveges Krisztina
Hiánypótló cselekedetet hajtott végre a Magyarországi Evangélikus Egyház Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítványa: A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft-vel együttműködve 2012. decemberében a szentendrei Régi Művésztelepi Galériában Ámos Imre és a XX. század címmel kortárs összművészeti kiállítást szervezett.
Írókat, képzőművészeket és zeneszerzőket kértek fel, hogy reflektáljanak a zsidó-keresztény párbeszéd, az európai etika aktuális problémáira. E cikkben most nem a kiállítást, mint kulturális produkciót szeretném tárgyalni, hanem hatókörét, elhelyezkedését egy szélesebb kulturális kontextusban.
A szervezők és a kurátor, Galambos Ádám evangélikus teológus a kiállítás koncepciója szerint Ámos Imre életművéből kiindulva mutatnak be kortárs reflexiókat, illetve Ámos életművéből és élettörténetből adódó, a huszadik századra és jelenünkre irányuló kérdéseket vetnek fel „a megtört tér; megtört idő; törvény és törvénytelenség avagy embertelenségben az élet; apokalipszis; remény és áldás” fogalmak tükrében.
A festőművész életútja szorosan összefügg a holokauszttal. Az erősödő antiszemitizmus és a zsidótörvények hatására a harmincas évek második felétől fokozatosan szorult ki a művészeti életből feleségével, a szintén festő Anna Margittal együtt, akivel súlyos szegénységük ellenére aktívan festettek és gazdag életművet hoztak létre. Egyikük sem volt a vallásos előírásokat betartó hívő zsidó, identitásuknak ez a része a külső környezet hatására, az elszigeteltség, a kirekesztettség élménye miatt vált fontossá számukra és jelent meg műveikben, a sorsnak kitett egyén bizonytalanságát, a befelé fordulást jelző formai elemekkel együtt. A negyvenes évektől Ámos egyre sűrűbben volt embertelen körülmények között munkaszolgálaton, 1944-ben tűnt el egy német lágerben, további sorsát nem ismerjük.
A tragikus sorsú alkotó születésének 105. évfordulójára időzített kiállítás esetünkben túlmutat egy nagy művész előtti tisztelgésen. A ma élők emlékezése azért fontos, mert a holocaust és az azt felvezető történelmi események feldolgozása jelenleg is zajlik Magyarországon, még nem tudtak úgy beágyazódni a nemzeti történelem traumatikus eseményeinek sorába, hogy emlékezetük és a róluk való közbeszéd ne érzelmi vagy a politikai attitűd kérdése legyen, hanem egy társadalmi konszenzus megkérdőjelezhetetlen eleme.
A szocializmus korszakában a holocaust egyfajta leegyszerűsített narratívája merevedett dogmává, árnyalt tárgyalása azonban tabu volt, annak ellenére, hogy az antifasiszta harc a kommunizmus egyik fontos jelszava, a párt legitimizálásának eleme volt. A rendszerváltás utáni kormányok tettek ugyan erőfeszítéseket a folyamat elindítására, de az érdemi vita létrejöttét megakadályozta a kérdés napi politikai csatározásoknak való alárendelése.
Ahhoz, hogy a társadalmi emlékezetet ne csak a szájhagyomány formálja, főként a megteremtett megemlékezési lehetőségek szükségesek. Az, hogy az felnövekvő nemzedékek miként emlékeznek a holocaustra vagy más nemzeti traumákra, attól függ, miként jelennek meg ezen történelmi események a kortárs kultúrában.
Ezért kiemelkedő lépés a kiállítás létrehozása. Környezetünk, kommunikációs formáink gyökeres változásokon mennek keresztül, ezért az emlékezésnek is változnia kell, hogy a horizonton tudjon maradni. Ezt már sok országban felismerték (hosszan lehetne sorolni képzőművészeti, építészeti vagy street-art projekteket), és mindenütt felhasználják a kortárs művészet eszközeit, mert így lehet a nagy társadalmi kataklizmák emlékezetét az aktuális kulturális térben tartani. Az emlékezés megszokott formái, a múzeumok, emlékhelyek, emlékművek mellett szükséges olyan új formákat találni, melyek elősegítik a szolidaritás valódi átélését.
Hasonló utakat keresett a B2 Galéria ’Waldsee 1944’ című kiállítása az Art Market 2012 keretében. A művészeti projekt alapja az volt, hogy az elhurcolt zsidó foglyokkal haláluk előtt az őrök levelezőlapokat írattak, amelyekben a rokonokat megnyugtatták helyzetükről, ezzel előkészítve a további deportálásokat. A feladás helyére Auschwitz helyett Waldseet írattak. A kiállítás szervezői saját, fiktív waldsee-i képeslapjaik elkészítésére kérték fel a hazai és külföldi művészeket, így igazán egyedülálló művek születtek, mentesek minden pátosztól, szemmel láthatóan meg is fogták a látogatókat.
Az Asztali Beszélgetések Alapítvány tevékenysége ezért hiánypótló, a kiállítás, a felolvasások, a koncertek úgy gondolat-ébresztőek, hogy elkerülik a kiüresedett emlékezési technikákat. Egy interjúban Galambos Ádám elmondta, hogy sok mű kifejezetten erre az alkalomra született. Ezek az egyéni erőfeszítések, a helyszín kiválasztása, az alkotások mind felfoghatók a jelenlegi társadalmi gyakorlat vizsgálataként/kritikájaként, és lehetőséget kínálnak mindannyiunk számára, hogy a múltra való emlékezés személyes élmény legyen.
Ámos Imre és a XX. század - kortárs összművészeti kiállítás
Régi Művésztelepi Galéria, 2012. dec. 7.-2013. január 15.
Kiállító művészek:
Irodalom
Darvasi László, Esterházy Péter, Ferdinandy György, Juhász Ferenc, Kertész Imre, Krasznahorkai László, Parti-Nagy Lajos, Petőcz András, Podmaniczky Szilárd, Takács Zsusa, Tolnai Ottó, Závada Pál
Képzőművészet
Aknay János, Ámos Imre, Anna Mark, Benczúr Emese, Bohus Zoltán, Böröcz András, Deim Pál, Ézsiás István, Fehér László, Haász István, Haraszty István, Hollán Sándor, Kalmár János, Konok Tamás, Kovács-Gombos Gábor, Lugossy Mária, Matzon Ákos, Megyik János, Nádler István, Pauer Gyula, Szüts Miklós, Tölg-Molnár Zoltán, Váli Dezső, Vojnich Erzsébet
Zene
Dés László, Fassang László, Vukán György, Szent Efrém Férfikar
A kiállítás Pécsett, Dunaszerdahelyen és Berlinben is megtekinthető lesz az év során.
További információk:
http://asztali.lutheran.hu/megjelent-cikkek-rendezvenyeinkrol/kialtvany
