Nevelő Judit
Orr Máté képeihez
Amikor Orr Máté képeivel találkozik a gyanútlan látogató, először várhatóan meghökken, majd mosolyra húzódik a szája a felismeréstől: milyen mulatságos lehet az a fiú, aki ennyire mesterien és bátran használja rendkívüli ”antiasszociatív” képességeit. Ez a mosoly azonban hamar leolvadhat az arcáról, amikor eszébe jut, valójában nem is érti a képet.
Szeptemberi teadélután
Vajon miért fest Orr Máté elegánsan, kristálypoharakból teázgató, szarvasfejű öltönyös urakat? Miért ül egy termetes, közönséges házinyúl a kockás anyaggal kárpitozott biedermeier kanapén? Elméjében keresi az egymás mellett heverő összefüggéstelen elemek értelembeli összekapcsolásának kulcsát, hogy ”olvasni” tudja a szemlélt kortárs festményt. Néhány értelmezési kísérlet, saját élettapasztalata által előhívott asszociáció után mégis zavarba jön, mert nem tudja eldönteni, hogy az ő műveltsége elégtelen a képek megfejtéséhez vagy alkotójuk csupán csúnya tréfát űz vele.
Ekkor érte el a művész valódi célját. A látogató megállt a festmény előtt és elgondolkodott. Komótosan végignézte az ábrázolt figurákat és tárgyakat, érzékelte abszurditásukat, és mindezt összekapcsolta saját történetével, hogy a kép szubjektív, egyedi értelmét megteremtse.
Páholy
Orr Máté 1985-ben született Veszprémben, művészcsaládban. A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola tervező grafika szakán végzett 2005-ben, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait, először képgrafikus, majd festőszakon Nagy Gábor tanítványaként. Orr Máté művei először 2010-ben voltak láthatók az Ari Kupsus Galériában a Képzőművészeti Egyetem negyedévesei számára kiírt ösztöndíjpályázat kiállításán, ahol egyik művével elnyerte az Ari Kupsus Szalonkoncert Társaság díját. Fiatal kora ellenére számos sikert tudhat magáénak. Több alkalommal állított ki önállóan az Ari Kupsus Galériában, de műveivel szerepelt már Finnországban és Kínában is.
Festészetében több forrásból táplálkozik: a középkor képi ábrázolásaitól kezdve napjaink tömegkultúrájának produktumaiig talál inspiráló elemeket, melyek együttes használatával hozza létre groteszk kompozícióit és ejti zavarba közönségét. Felhasználja a késő-gótikus mesterek realisztikus festésmódra tett kísérleteinek eredményét, ahol a harmonikus kompozícióra való törekvés érdekében a térsíkok még egymásba csúsznak, a figurák pedig torzulnak. A középkori gondolkodás tanulmányozása nem merül ki Orr Máténál ennyiben: szürrealizmushoz való vonzódása okán gyakran olvas középkori forrásszövegeket, világmagyarázatokat, melyekből kiderül, mennyire máshogy gondolkodott néhány évszázaddal ezelőtt az ember. Saját bevallása szerint e leírások legalább annyira szürreálisak, mint a XX. század, emberi tudatalattival kísérletező nagymestereinek képei.
Függés
A manierizmus egyik legmeghatározóbb alakját, Hieronymus Bosch-t témái, álomszerű víziói miatt kedveli, a szürrealisztikus kompozíciókért és technikai megoldásaiért pedig Salvador Dalít tekinti egyik példaképének, aki részletező ecsetkezelésével élethűvé tudta tenni a valóságban nem tapasztalható motívumok együttesét. Mindemellett inspirálják a rajzfilmek vagy a gyermekjátékok figurái is, melyen nem lepődhetünk meg szarvasfejű embereit szemlélve, ahogy emberi tulajdonságokkal felvértezve kerülnek groteszk szituációba az agancsaikkal nehezen boldoguló társadalmi lények.
Forradalom I.
Alapvetően három minőségből építi fel képeit. A teljesen egységes, egyszínű alap mellett térkitöltő eszközként alkalmazza a síkszerű geometrikus motívumhálót, melynek szabályosságából nem enged ott sem, ahol azt a valóságábrázolás megkövetelné. Vonalai nem követik a perspektívát a padlón, a terítő gyűrődéseinek pedig nem hódol be annak négyzetrácsos mintájának vonalhálója. Emellett síkidomszerűen old meg néhány tárgyi elemet vagy egy-egy figurának valamely testrészét is. A két faktúra mellett a harmadik technika a fotórealisztikus festésmód, amellyel egyazon képen belül találkozhatunk. Előszeretettel dolgozza ki végletes részletességgel zöldségeit, állatfejeit, emberfiguráit és nylonzacskóit, melyek nem mindennapi korrelációt teremtenek egymással és a monokróm síkokkal. A plasztikusságot teljesen nélkülöző képelemek között jelennek meg ezek, a valóságra megtévesztésig hasonlító, tányérra helyezett nyúlfejek, csillogó üvegpoharak, borospalackok, de feltűnhetnek zavarba ejtően valósághű zöldségek és gyümölcsök is egy-egy velociraptorfej-alakú síkidom mellett.
Az első csók
A három, oly nagymértékben különböző stílus alkalmazása miatt nehéz vállalkozás Orr Máté festészetét egy stílusirányzathoz kötni. A feladatot nehezíti, hogy az izmusokba való besoroláshoz elengedhetetlen ismerni a művészi szándékoltságot, mely sokszor meghatározó a probléma eldöntésében. A megfelelő kérdés nem úgy hangzik, hogy „mit akart a művész mondani?” hanem, hogy „akart-e a művész valamit mondani a közönségének?”. Mint minden műalkotásnak, bizonyára Orr Máté munkáinak is üzenete van, hiszen a képelemek tudatos szelekció során állnak össze festménnyé. Minden elem könnyen felismerhető, azonban azáltal, hogy egymás mellé kerültek, új jelentéstartalommal ruházódtak fel.
Éjjeli őrjárat
Orr Máténak nincs társadalomkritikus vagy népnevelő szándéka. Nem célja saját szenvedő vagy nem szenvedő egzisztenciájának vászonra komponálása sem, mégis személyes elemekből építkezik. A világról alkotott megfigyeléseit, gondolatait, nosztalgiáit kódolja festményeibe, amelyen a tárgyak összefüggése a néző számára nehezen olvasható. Egyrészt azért, mert feltűnhetnek a művész olyan nosztalgikus emlékei is, amelyről a néző nem tudhat, másrészt egyáltalán nem magától értetődő, hogy az egyes motívumok többszöri alkalmazásuk során megőrzik jelentésüket. A nyúlfejű ember tehát nem ugyanazért nyúlfejű az egyik festményen, mint a másikon. Az egyik kompozícióban inkább a gyávaság megjelenítője, míg a másikon frissességéért és gyorsaságáért választotta a művész. Minden képe jelent valamit, azonban alkotásai külön-külön vizsgálandók, nem általánosíthatóak a szimbólumok. Minden képe egy szelete saját magának, gondolatainak, lényének. A kódolással azonban a kompozíció megszületésének valódi körülménye és értelme rejtve marad. A szemlélő pedig látja az alkotást, és amint elkezdi nézni, tehát értelmezni, máris saját életének történeteihez kapcsolja a képelemeket. Ha megkérjük a művészt, hogy tárja fel előttünk egy adott alkotása ”valódi” értelmét, nagyon szívesen elmeséli. Közvetlenül azután, hogy nagy érdeklődéssel végighallgatta válaszunkat az ő kérdésére: „Te mit gondolsz? Mit jelent ez a kép?”