Bedi Kata
„Ratkó-gyerekek” „rendszerváltó”, „Y”, „Z”… - generációk elnevezései, melyek többnyire nagy társadalmi és/vagy történelmi változáshoz kapcsolódnak, s így lesz a generációk sajátossága, problémái, és persze a köztük lévő feszültség is örök téma. (Gondoljunk csak Cseh Tamás dalára, a nemzedéki ellentéteket kiélezni kívánó Antoine történetére...)Éles határok persze nem húzhatók, mégis jól kivehetőek az egymást követő korosztályok közti különbségek. A manapság egyik legtöbbet emlegetettek a ’80-as évek szülöttei, akik nemrégiben „romkocsmatöltelékként” kerültek a figyelem középpontjába.
Ők/ mi vagyunk azok, akik még a keleti blokkban láttuk meg a napvilágot, a mi nyakukba még esett a csernobili savas-eső, és nem mobiltelefonnal a kezünkben jöttünk világra. Ők azok, akik most, vagy nemrégiben hagyták el a gyermekkor szokásait (vagy nem).
A generáció problémáit érzékelve – „saját bőrükön” érezve(?) - a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója (FFS) 2012-ben műhelymunkát szervezett, és keresni kezdte a választ a kérdésekre. A fotó médiumának átvilágításán keresztül születtek azok a képek, melyek a Mai Manó Házban tavaly novemberben Pixelszag címmel voltak láthatóak. A résztvevők a technikai változásra reflektáltak, s ezen keresztül saját generációjuk mindennapi valóságára is.
A műhelymunkához kapcsolódott még az Artbázisban egy kisebb kiállítás is, melynek zárásaként Sergey Miroshnichenko Az utolsó szovjet generáció című, a 2012-es Verzió filmfesztiválon bemutatott filmet vetítették le. A dokumentumfilm a 2012-ben 28 éves, hétévente újra felkeresett szereplők életén keresztül az "utolsó szovjet generáció" viharos életét mutatja be. „A rendező Michael Apted ötlete alapján vette filmre emberek életét a volt Szovjetunió egész területén. Ők az “utolsó szovjet generáció”. Az első találkozáskor – nem sokkal a kommunista birodalom összeomlása előtt - hétévesek voltak a szereplők, akiket hétévente újra felkerestek a filmesek, hogy dokumentálják az életüket, a döntéseiket és a véleményüket. 28 éves korukra legtöbbjük kiábrándult az új Oroszországból, melyben ma élnek. Néhányan vissza szeretnék kapni a régi rendszert, amelyben felcseperedtek, mások azonban készek a saját kezükbe venni a sorsukat.”
Összegzi tárgyilagosan a filmleírás, azonban aki elment a vetítésre, valószínűleg nem tudott ilyen személytelen távolságban maradni. Pedig nem „drámázott” a film, nem volt hatásvadász sem, de mégiscsak 7, 14, 21, 28 éves fiatalok álmairól, félelmeiről és reményeiről szólt. A gyerekek nagyratörő vágyait, a politikai helyzetről alkotott véleményeket hallva eleinte nagyokat nevetett a közönség, aztán ezek egyre inkább elmaradtak, mert ahogy a filmbeli szereplőkön, rajtunk is valami keserédes mélabú lett úrrá az idő múlásától. Igen, voltak akik nem találják helyüket, de voltak, akik ’családi békére’ leltek, volt aki 28 évesen nyilatkozni sem akart, de volt olyan is, aki 14 év kihagyás után akart beszélni az életéről. (Ha jól emlékszem) 8 fiatal, többnyire szegény sorból válogatott szereplő életét kísértük végig, nagyjából kronológikus sorrendben, egymás után bevágott válaszaikkal - így állt össze egy sajátos tabló. Talán nem véletlen választás, hogy az újságíró dinasztia leszármazottja kezdi, és zárja a filmet, ráadásul az orosz valóságból – számomra teljesen idegen módon, de a szimbólum kedvvért megbocsátva - kiszakítva a Stonehenge árnyékában bölcsen: a változás folytonosságával, és az emberélet gyors múlandóságának konstatálásával.
Korszakok elevenedtek meg a vásznon, de a történelmi változások inkább csak díszletként voltak jelen, mint ami az életnek teret szab. Persze ez nem kevés, és sok esetben a változások kínálta lehetőséggel élve költöztek el hőseink szülőhelyükről. A film alapján mégis úgy tűnik, a „táguló világ”, a több lehetőség mégsem elég a boldogsághoz (például a jelenleg metróvezető fiú, aki egy ideig Németországban is élt, vagy az USA-ba örökbefogadással kerülő Andrej története). 8 (eddigi) életutat jártunk mi is végig, és őszinteségüket, mosolyaikat látva, elgondolkozó félmondataikat hallva saját éveink nyomába eredünk. És sorban vetődnek fel a kérdések: mennyire a véletlen, és mennyire tudatos döntések sora alakítja az ember sorsát? mennyivel lennének boldogabbak, ha nem történik meg az a bizonyos rendszerváltás? mennyire nemzedéki sajátosságok a filmben előkerülő problémák? mit szólnak életükhöz szüleik, nekik milyen a 21. század hajnala? és olyan-e ez a világ, amilyennek a „rendszerváltó” generáció álmodta..??
forrás: www. verzio.org
