Burkus Boglárka
Az ERKEL-Feszt első programja – az Erkel Színház ünnepélyes megnyitója
November 7-én, Erkel Ferenc 203. születésnapján tartották az Erkel Színház hivatalos megnyitóját. Ez a nap immár az opera napja lett. A koncert során főként Erkel, és más – kizárólag – magyar szerzők operáiból csendültek fel részletek.
Az Operaház zenekarának kíséretével és az énekkar, valamint valamennyi jelenlévő közös éneklésével, Somogyváry Ákos vezényletével Erkel Ferenc Himnuszának eredeti változatával kezdődött a gálakoncert. A karmester – Erkel Ferenc szépunokája – felkutatta az Erkel Ferenc kéziratában fennmaradt Himnusz eredeti hangszerelését, amelyben az utolsó sor („Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”) kétszer hangzik el. A zenekari kíséretben a harang is szerepel, amelyet eredetileg a nándorfehérvári diadal emlékére komponált hozzá a zeneszerző.
Ezután M. Tóth Géza kisfilmjét láthattunk A magyar operajátszás története címmel. Kronologikusan haladtunk végig, egészen a kezdetektől napjainkig. A kisfilm illusztrációi igen gazdagok, látszik, hogy sokat és hozzáértően dolgoztak rajta. Nemcsak a fiatalok szerezhettek új információkat a magyar operajátszás történetéről, hanem a közönség tapasztalt operalátogatói is. A prózai részeket, akárcsak egy daljátékban: áriák tarkították, egészen különleges, néhol már-már túlzott asszociatív elemekkel.
Erkel Ferenc 1867-ben négy szólistára, vegyeskarra és zenekarra írt Magyar Cantatéja nem tartozik a gyakran előadott darabok sorába. A mű nagyban hasonlít egy kétkórusos kompozícióra. Erkel Ferenc más énekkari műveire is jellemző a gyakori unisono hangzás, ez a technika itt is megjelenik. A szólisták – Kertesi Ingrid, Dobi-Kiss Veronika, Horváth István és Jekl László – nem érvényesültek igazán, ami köszönhető talán a nagyméretű kórusnak is. A Magyar Cantatét Medveczky Ádám vezényelte.
A második „felvonásban” Erkel három operájából, a Hunyadi Lászlóból, a Bánk bánból és a Brankovics Györgyből hallhattunk részleteket. Remek választás volt a második részt a Palotással indítani. Az egyedi, klasszikus koreográfia és jelmez reneszánsz eleganciát kölcsönzött a táncosoknak. Ezután Szakács Ildikó énekelte Gara Mária cabalettáját, Bretz Gábor Gara nádor áriáját, Horváth István pedig a Meghalt a cselszövőt. A három szólista közül egyedül Bretz Gábornál lehetett tökéletesen érteni a szöveget, és ő volt az egyedüli, akinél a zenekar, vagy az énekkar nem szólt erőteljesebben. Szakács Ildikó technikailag korrekten kiénekelte a koloratúrákat, azonban a szöveg érthetősége nem mindig volt megfelelő. Ilyen magasságokban nem egyszerű tökéletesen ejteni a mássalhangzókat. Az egész estéről elmondható, hogy a férfikar telten, igazi „magyaros” erővel énekelt, amelyen – ebben az esetben Horváth István tenorista – nem volt képes felülemelkedni. Nagyon szép lírai hangszínét nem először éreztem bizonytalannak. A Hunyadi László-blokkot Medveczky Ádám dirigálta.
Az ezután következő újabb Erkel-részleteket Dénes István vezényelte. Először a Brankovics Györgyből Kováts Kolos énekelte a címszereplő II. felvonásbéli áriáját. Ezután a Bánk bán következett. Négy részlet hangzott el az operából, mindegyik a műben fontos dramaturgiai helyen található. A híres Hazám, hazám ária (Kiss B. Atilla), Bánk és Gertrúd kettőse (Fekete Attila és Wiedemann Bernadett), Petur bordala (Kálmándi Mihály), s végül Bánk és Petur kettőse (Bándi János és Berczelly István). Az estén három Bánk bánt hallhattunk. Az első a 2001-es operafilm azonos jelenetét juttatta eszembe. Kiss. B. Atilla korrektül, szép zenei megoldásokkal énekelte el az opera talán leghíresebb részletét. Ezek után Bánk (Fekete Attila) és Gertrúd kettőse csak fokozta a drámaiságot. Wiedemann Bernadett puszta színpadi jelenléte is lenyűgöző. Ahogy tekintélyt parancsolóan bejött oldalról a színpadra, hogy aztán elfoglalja méltó helyét a trónon és kikérje magának Bánk bán árulását, megmutatta számomra, hogy egy operaénekesnek nem csak jól kell énekelnie, hanem rendkívüli színészi adottságokkal is rendelkeznie kell. Ez a kettős volt – Bretz Gábor áriája mellett – mind szövegmondás, mind színpadi jelenlét, mind intonáció szempontjából az Erkel-blokk kimagasló részlete. Petur bordala esetében szintén kiemelném a férfikar teljesítményét.
Nagyon zavaró volt – különösen a harmadik rész alatt – a vetítés. Miért nem lehetett volna például a Háry Intermezzo alatt inkább a remek tánckarnak táncolnia a színpadon, ahelyett, hogy népmesei figurákat láttunk a vásznon? A János vitéz Egy rózsaszál kezdetű áriáját Szegedi Csaba nagyon szépen, meghatóan énekelte, miközben egy rózsát láttunk kivetítve. Dramaturgiailag a Háry János és a Pomádé közötti váltás – utólag visszaidézve – nagyon ötletes volt. De amikor civil gyerekek jönnek a színpadra, miközben a zenekar a Bécsi harangjátékot játssza, még nem egészen világos, ennek mi lehet az oka. Miután a gyerekek rendkívül tisztán elénekelték az ABCD-t, ott is maradtak a színpadon, mert jött Pomádé király, az új ruhájában, a vegyeskar kíséretében. Palerdi András rutinosan és magabiztosan énekelte a Készülj népem című áriát, a kórus kíséretével.
A férfikar megint hozta az estén nyújtott megbízható formáját, ezzel szemben a nőikar szoprán szólama különösen az elején vibratoval énekelt, az alt szólam viszont egységesen, tömören szólt. Ezzel az áriával ért véget az Erkel Színház „születésnapja”.
Vezényelt: Dénes István, Medveczky Ádám, Kocsár Balázs, Somogyváry Ákos
Közreműködött: Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara (karigazgató: Szabó Sipos Máté), Gyermekkórusa (karigazgató: Gupcsó Gyöngyvér), Magyar Nemzeti Balett (Balettigazgató: Solymosi Tamás) és az István Király Operakórus (karigazgató: Somogyvárí Ákos)
Látványtervező: Csikós Attila
Jelmez: Lakatos Márk
A rendező munkatársa: Karczag Márton
Koreográfus: Nádasdy András, Seregi László
Rendező: Aczél András
2013. november 7.