Huber Zoltán a Minden odavan és a Jégvarázs című filmekről.
Minden odavan
J.C. Chandor bemutatkozó rendezése rendkívül pontosan megvilágította a realitásoktól elszakadó, saját törvényszerűségeit követő globális pénzügyi rendszer ijesztő ellentmondásait. A Krízispont egy rendkívül komplex, tucatnyi karaktert mozgató tabló volt, neonfényes, klausztrofób üvegkalitkákba helyezve. Az író-rendező második filmje hasonlóan súlyos kérdéseket boncolgat, a mű hatását azonban a korábbival ellentétes filmnyelvi eszközök mintaszerű használata adja. Szűk irodaházak helyett a végtelen óceán a helyszín, ahol egyetlen szereplő sorsát kísérjük csupán. Névtelen hősünk egy véletlen baleset után próbálja megmenteni a léket kapott hajóját és küzd meg az elemekkel illetve saját magával. A Minden odavan az első felületes pillantásra egyszerű tengeri túlélőfilmnek tűnhet, ám az alapvető információk zárójelbe tételével, a meditatív hangulatú jelenetekkel és lírai motívumokkal Chandor erős egzisztencialista parabolát farag az ismerős alaptörténetből.
Az idős férfi küzdelme a maga konkrét értelmében is realisztikus és átélhető. A folyamatosan süllyedő hajó, a közeledő vihar és a megoldandó problémák komoly kihívások elé állítják a hőst. Aki azonban az efféle kalandok heroikus és látványos amerikanizált verzióira kíváncsi, biztosan csalódni fog. Chandor ehelyett sokkal filozofikusabb vizekre evez és hipnotikus erővel, szinte teljes csendben mutatja meg az ember kozmikus magányát, illetve az élet törékeny csodáját. Az aprólékosan feltárt tárgyi környezet szimbolikussá emelkedik, a cselekmény minimalizmusa folyamatos értelmezésre hív, Robert Redford visszafogott jutalomjátéka pedig kellő súlyt biztosít a figurának. Nem tudjuk, ki ez a férfi és honnan hová tart, a rá váró erőpróba mégis megérint minket. J.C. Chandor a kortárs amerikai film egyik ígéretes szerzője, a Minden odavan pedig a Gravitáció egy elegánsabb, finomabb párdarabja, mely a létezés fenséges érzéséről, az ember diadaláról mesél.
Jégvarázs
A Disney döntéshozói rendkívül bölcsen választottak alapanyagot legfrissebb sikerfilmjükhöz. Andersen patinás meséje, a Hókirálynő értő átdolgozásával a stúdió rögtön két legyet ütött egy csapásra. A fagyos északi mitológia motívumai, a jég és a hó szemkápráztató technikai megoldásokkal kelnek életre, látványosan demonstrálva a cég elképesztő animációs tudását. A másik, ennél jóval fontosabb szempont, hogy a hercegnők, daliás hercegek és fülbemászó dalbetétek szerepeltetésével az alkotók hosszú idő után végre valóban visszakanyarodtak a stúdió legendás hagyományaihoz. A Jégvarázs a minőséget és a kidolgozottságot tekintve egyértelműen a legnagyobb elődök nyomvonalát követi. Az igazán érdekes kérdés ezek után az, mennyiben változott meg a klasszikus mese az idők folyamán.
Testvéri szeretet, önmagunk elfogadása, önzetlenség és szerelem. A kulcsmotívumok a régiek, a legújabb hercegnők azonban már egészen mások, mint a fehér lovon érkező hőst váró szende lánykák. A cserfes Anna korántsem passzív elszenvedője az eseményeknek, ő inkább a saját kezébe veszi az irányítást és aktívan alakítja sorsát. Kitűzi maga elé a céljait, majd kerek perec közli az őt körülvevő férfiakkal, mik ezek és elérésükben hogyan lehetnek a segítségére. Bár a szimpatikus kishölgy nővére képtelen uralni varázslatos képességeit, ő is rendkívül felelősségteljes személyiség. Királynőként inkább elrejti fantasztikus adottságait és eljátssza a rá kényszerített szerepet - ám amikor kiderül a dolog, az alattvalók biztonsága érdekében elvonul a világ elől és a magányt, illetve önmagát választja. A testvérét megmenteni igyekvő Anna elutasítja a daliás kérő segítségét és egyedül vág neki a veszélyes útnak, a szimpatikus szegény fiúban pedig nem ismeri fel a méltó társat.
A Jégvarázs forgatókönyvírói és rendezői munkálatain a Disney történetében először egy nő és egy férfi osztozott. Jennifer Lee és Chris Buck látványosan felfrissítették az elavuló szerepmodelleket és kiegyensúlyozták a korábban jellemző nemi egyenlőtlenségeket. A kedves és vicces mellékfigurák ezúttal a másság elfogadását erősítik (legyen az bármilyen), míg a hősnők egy sokkal öntudatosabb, magabiztosabb nőképet közvetítenek a célközönség felé. A film megszívlelendő tanácsokkal látja el a vászonra meredő kis hercegnőket. Anna először még bedől a délceg herceg fehér lovának és széles mosolyának, végül megtanulja a leckét és a kissé tesze-tosza, de aranyszívű jelöltet választja. Az elkapkodott házasság és az igaz szerelem ma már nem elengedhetetlen forrása a boldog befejezésnek: a szoros családi kötelékek, a hősies cselekedetek és egy hétköznapi, kedves partner ígérete is feloldhatják a bonyodalmakat.
