Kultúra és Kritika

Sugár János, a Képzőművészeti Egyetem tanára a következő produkciót követte el, a VAM Design kiállítóhely falán:



(fotó forrása: Index)
Azok kedvéért, akik nem tudják kiolvasni, a festékszóróval felvitt szöveg a következőképp hangzott: Wash your dirty money with my art!

S hogy a művészet  ereje mekkora? A műalkotás recepciójának egyik erőteljes megnyilvánulása az lett, hogy a művészt rabosították. A kiállítóhely tulajdonosa ugyasnis feljelenette, mondván, rongálás történt. A művész, az intermédia tanszék oktatójának válasza: ő művészi dialógust kezdeményezett. S a dialógus következménye? "(R)endőrök keresték meg Sugárt, akinek ez a munkája éppen látható volt a Műcsarnok egy gyűjteményes kiállításán. A képzőművész szerint kicsi a valószínűsége annak, hogy a rendőrök benne legyenek a kortárs művészet legfrissebb történéseiben, nyilván segítették a munkájukat."

A Vam tulajdonosa a következőképp nyilatkozott az ügyről: "Ez lehetne művészet, de ahhoz nem elég mély". Vincze Miklós ezután hozzáfűzte: "Ez a magyar kultúra lejáratása, ettől már nincs alacsonyabb szint. Valakinek szándékosan kárt okozunk, és a művészet mögé bújunk"

"De lássuk a művész saját nyilatkozatát is:  Arra akartam utalni, hogy az önkifejezési szándékkal született firkák ellen hadjáratot hirdetőknek ez hatalmas üzlet. Rengeteg pénz van falak lemosásában, graffitimentesítésben. A hisztériakeltés leginkább ezeknek a vállalkozóknak az érdeke, hiszen a városban van sok égetőbb probléma is.'

A művész ezután a VAM ellen fordította kritikája élét: "Ha azt mondja a VAM, hogy kortárs képzőművészettel foglalkoznak, akkor lehetett volna annyi tájékozottságuk, hogy tudják, mi a public art lényege. Hogy ez a mű nem önmagában, hanem a kontextusával együtt működik. Itt a dialógus, ami számít. Ez olyan lehetőség volt, ahol finomíthatták volna a pozíciójukat. Azzal, hogy csak a jogi lépésekig jutottak, leleplezték magukat. Nem ismerik a közeget, amivel dolgozni szeretnének."

Végül olyan messzire ment a művészet-kritikus kritikus-művész, hogy kritikáját akár mi is magunkra vehetjük:
 "Az ami hiányzik a magyar kortárs képzőművészettel foglalkozókból, a felfedező szellem. Nem foglalkozunk a perifériával."

HHF

Hogy mi lesz a magyar filmgyártás jövője, még csak találgathatjuk. A jelen: megtartották a mostani formájában utolsó, 42. Magyar Filmszemlét. Állítólag 10.000-en látták, de az én benyomásom az volt, eléggé észrevétlenül.
Szegény Cserhalmi György, aki az idei zsűri elnöke volt, pedig mindent megpróbált, ami tőle telt. Ám alakjával, s teszem hozzá, a szemle díjnyertes filmjével, Kocsis Ágnes nemzetközi sikert hozó alkotásával, a Pál Adriennel, mintha a magyar filmgyártás egy korszaka búcsúzna.



Félreértés ne essék, nem temetni jöttem a magyar filmet, hanem dícsérni. De Andy Vajna legnagyobb kihívása - a finanszírozási problémákon túl - az lesz, hogy hogyan tudja úgy újrapozícionálni a magyar filmet a nemzetközi fimvilágban, hogy közben azok az értékei, melyek minden közönségkudarca ellenére legjobb műveit jellemezték, sőt még a középkategóriában is jól felismerhetők voltak, mégse menjenek teljesen veszendőbe. Magyarán: hogy lehet úgy tanulni valamit Hollywoodtól filmgyártás és -forgalmazás ügyében, hogy ne érje utol a magyar filmet is a konzumidiotizmus.
Addig is, márcsak erőpróbaként is marad a feladat: arre keressük a választ, ki az a Pál Adrienn!

HHF

94. évében elhunyt Hubay Miklós Kossuth-díjas író.



Az első világháború utolsó évében született.
Ezért, bár halálhírére első gesztusunk a részvétnyilvánítás, másodjára fel kell majd tenni a kérdést:
Hol a helye a most elhunyt írónak a hazai kánonban?
A válaszok két irányba tarthatnak: egyfelől lesznek olyanok, akik egy ízig-vérig európai magyar írót látnak benne, akinek sikerült felülemelkednie a hazai kultúrpolitika provinciális vitáin, és így európai léptékű alkotóvá nőtte ki magát.
Mások szerint viszont mára túlhaladta kora az írót, aki így inkább egy letűnt korszak képviselőjeként élt közöttünk utolsó évtizedeiben.Túlélte saját századát, és sok tekintetben túlélte azt az irodalmi ideált, amelynek jegyében alkotott.
A kérdésre a legkönnyebben úgy válaszolhatunk, ha frissen elolvasunk tőle valamit, esetleg több szöveget is.



HHF

Izgalmas vita zajlott internetes kritikai fórumok részvételével a Ráday Képesházban a netes kritikáról.



A Litera.hu összefoglalója az eseményről:

Ismét sikerült nagyjából értelmetlen feszültséget generálni a magyar kulturális életben. Miután az új alkotmány szövege külön is kitér az MTA mellett a Makovecz Imre és alkotótársai által alakított Magyar Művészeti Akadémia védelmére is, az MTÁ-hoz kapcsolódó Széchenyi Akadémia vezetői először tiltakozásuknak adtak hangot, majd le is mondtak pozíciójukról.

Érdekes vitákat, meg kevésbé érdekeseket is hozott a Vigyázat, Műcsarnok!
(copyright Kállai Ernő) konferencia.



A Szőcs Géza kulturális államtitkár által is (igaz, kis késéssel) meglátogatott eseményre olyan sokan voltak kíváncsiak, hogy egy részüknek már ülőhely sem jutott - legalábbis az első nap.

A Műcsarnok mindig is megosztotta a hazai képzőművészeti életet. Nem csoda, ilyen reprezentatív kiállítóhelyre nem lehet nem odafigyelni - ugyanakkor az állam, de más ágensek is mindent megtettek az intézmény tekintélyének lerombolására - a rendszerváltáés előtt éppúgy, mint azután.

Nem lesz tehát könnyű dolga Gulyás Gábornak, az új igazgatónak. Ezt szimbolikus érvénnyel jelenítette meg a tény, hogy torokfájós, mint utóbb kiderült tüdőgyulladásos állapotban állt a mikrofon elé az esztéta, a MODEM volt vezetője, hogy időnként radikális hangvételű beszédét megtartsa. Gulyás eltökélten szeretné újrapozicionálni az intézményt, külföldi galériahálózatot, Budapesti Biennálét szeretne, és közreműködni a művészeti oktatásban is - ez utóbbi érinti a mi CAMP projektünket is, amelyről a nap végén alulírott tartott, élénk vitát kiváltó előadást.

Hogy nem lesz könnyű dolga az új igazgatónak, azt a György Péter és L. SImon László között lezajlott petárdás - politikai felhangoktól sem ment - csetepaté, és két korábbi igazgató, Keserű Katalin és Fabényi Julia előadása igazolja - ez utóbbiak saját szomorú tapasztalataikat elevenítették fel, a nagyrészt fiatal közönség számára nem biztos, hogy mindig követhetően.

A szombaton tárgyalt Budapest Biennálé ötlete sem ment át olyan egyszerűen, mint kés a vajon, pedig elvileg a szakma számára ez feltehetőleg mégiscsak előnyös lenne. A kritikusi szekcióban pedig régiek (Balkon, Új MŰvészet) és újak (Artportál, Tranzit, Bázis) generációs küzdelme zajlott.

Jó lenne a szövegeket valamilyen formában írásban is látni - már csak azért is, hogy a strathelyzetet rögzítsék az utókor számára.

HHF

Érdekesen árnyalja a Protokoll eddig felhőtlenül elismerő recepcióját az ÉS-Kvartett interneten is olvasható legutóbbi beszélgetése:

http://www.es.hu/2011-04-06_s-kvartett

Radnóti Sándor, Margócsy István és Takáts József is erőteljesen kritizálja Téreyt. Károlyi Csaba, az ÉS szerkesztője sem tilatkozik különösebben, és igencsak le is pontozzák a művet.

Különösen izgalmas Radnóti kemény beszólása az írónak a politizálástól való idegenkedésére vonatkozólag:

"Térey abból a tárgyilag is kifejezetten hamis állításból indul ki, hogy a guelfek és ghibellinek vitája egy szakembert nem érint. A külügy protokollfőnökét! A két nagy egykori firenzei pártra való utalás jól bele van építve epikailag a szövegbe. Ám azt az illúziót, ami benne lehetett a karrierdiplomatákban a rendszerváltás után, hogy a szakemberek a kormányváltásoktól függetlenül ott maradhatnak, mint tényt állítja a regény, és ez hamis."

Takáts és Károlyi is osztja Radnóti vélekedését - ám kérdés, hogy itt vajon nem a politikai érzékenység nyomja-e rá bélyegét az esztétikai olvasatra?

Hogy megint Radnótit idézzem: "...a távolságtartás nem tartható fenn politikai okok miatt. Azt el tudom fogadni, hogy a politika büdös, ezt gondolja Térey és a hőse is. De teljes figyelmen kívül hagyása itt, egy műben, amely a realisztikus felismerhetőségre és tárgyi gazdagságra van alapítva, szervi hiba."

De tényleg nem tartható fenn a politikai távolságtartás egy regény narrátora/főszereplője részéről sem?
S akkor mit tesz a magyar társadalom azon nagy része, amelyik szavazni sem jár?

Érdekes interjú jelent meg Térey János íróval, nemrég kiadott Protokoll című könyvéről a Mandineren.

http://mandiner.hu/cikk/20110316_terey_janos_jo_lenne_ha_a_politikusok_olvasnanak_konyveket

Az író, aki nemrég a KuK vendége volt Piliscsabán, a Pázmányon, ahol Miklósvölgyi Zsolttal és Kinyik ANitával beszélgetett hasonló témákról, könyve olvasására buzdítja a Külügyminisztérium szakembereit, és általában is olvastatná a politikusokat.

Másfelől azt állítja, hogy "Az emberi halandóság többet foglalkoztat, mint a direkt politizálás, ami nem kenyerem ma sem. Nincsenek politikai szimpátiáim, amin sokan csodálkoznak is..."

Ehhez egy kommentelő a következő észrevételt fűzi:


Eddig a kommentelő. Ám a második idézet kicsit pontatlanul van összevágva. Ha utánakeresünk, kiderül, hogy amit itt aláírt az író, az a Védegylet „Elegünk van a látványpolitizálásból” című dokumentuma volt, ami még a Gyurcsány kormánnyal szemben fogalmazott meg kritikát.

De érdekes dolgot vet fel Térey a kulturális élet megosztottságával kapcsolatban is:

"Tény és való, most van ok aggodalomra, s nem csupán a finanszírozás miatt, de úgy érzem, hogy a vészharang is hangosabb a tényleges fenyegetettségnél. Fontos, hogy az életét alapvetően érintő ügyekről az ember maga dönthessen. Nem szeretném azt hinni, hogy az írásaim megjelentetése valaha is cenzurális akadályba ütközhet Magyarországon. Másrészt pedig látnivaló, hogy a politika részéről nagyon barátságtalan gesztusok tétettek az értelmiség felé. Végtelenül fárasztó a szekértáborosdi. Ami most a legfontosabb, hogy mielőbb hatékony párbeszéd induljon el Magyarországon."

Ha első hallásra kicsit protokollosan szürke is ez a szövegrészlet (ad erre is, ad arra is), az mindenesetre megfontolandónak tűnik, hogy Térey hatékony párbeszédet sürget.


HF