Miről szól egy szerzetesközösség élete a 21. században? Mit tud tenni saját tagjaiért, a hívők közösségéért, a szélesebb társadalomért, akár az emberiségért, vagy csak egy-egy arra vetődő vendégért? A bencések érdekes kísérletbe kezdtek Pannonhalmán: 21. századi módon próbálják meg újragondolni hivatásukat.
Pedig ugyebár a legrégibben alapított magyarországi keresztény közösségről van szó, ahogy honlapjukról is kiderül: történelmük több mint ezer éves Pannonhalmán, hisz monostorukat 996-ban alapították Szent Adalbert szerzetesei. Ez az államiságunknál is hosszabb történet azonban a jelek szerint nem nyomasztja a közösséget: inkább erőt ad nekik. Legalábbis ez a benyomása annak a vendégnek, aki közelükbe kerül.
E bejegyzés szerzője a Levendulaheteknek nevezett rendezvénysorozat végére ért oda Pannonhalmára.
Ez a többhetes eseménysorozat a közösség által újabban megint termelni kezdett (francia és angol) levendula betakarításához kapcsolódik. De több puszta turistalátogató eseménysorozatnál. Az e helyre a 16. század óta jellemző növénykultúra valóban kultúrát áraszt, és ily módon jól illeszkedik a bencések múltjához éppúgy, mint gondosan kimunkált mai arculatukhoz. Olyan gyógynövényről van szó, amely árasztja a mediterrán világ illatát, hangulatát, táji és mentalitásbeli arculatát, a kézzel, sarlóval történő betakarítás a mindennapi fizikai munka megbecsülésére utal, míg a gyógynövényekkel végzett régóta folyó nemesítési és felhasználási célú munkálkodás a test gyógyításának a lélek gyógyításához kötődő kapcsolatát is felidézi.
A pannonhalmi bencések vállalkozásai példaértékűek. Utalnak arra a régi belátásra, amely egy-egy rend saját környezete iránti felelősségére vonatkozik, a természeti táj és az emberlakta vidék iránti érzékeny figyelemre, de akár olyan mai problémákra is utal, mint amilyen a környezetvédelem (biomasszával fűtenek), a biogazdálkodás vagy a földművelés és a feldolgozó ipar szoros és természetes kapcsolata.
Minden vállalkozásuk image-építő célzatú is. Ilyen a borpince, a pálinka-termelés, a vendéglátás, vagy az új épületszárnyak turisták számára való megnyitásának módja. Az autóval vagy turistabusszal érkező vendéget például újabban egy izgalmas modern épülettömb várja, ahol parkolhat, ebédelhet, s ahol a turisták számára szolgáló fogadóépületet alakítottak ki, a leginkább mai építészeti megoldásokkal, a leegyszerűsödött formák az ízlés- és érzésbeli tisztaságot, a szellem erejét sugallják. A fogadóépületből hídszerűen kiépített korláttal kísért faút vezet a sétányig, amely a Bástyánál kialakított új turistabejáratig nyúlik.
A látogatók számára megnyitott épületek (a Bazilika, a kerengő és a Könyvtár) megtekintéséhez „audio guide készülék” nyújt segítséget, így maga a főapát köszönt minden egyes látogatót a fülhallgatón keresztül, s a látottakról mindig pontos információt kapunk.
Hogy milyen meggyőzően sikerült a Bazilika legújabb, tavaly befejeződött rekonstrukciója John Pawson angol építész tervei alapján, arról ki-ki meggyőződhet az interneten elérhető forrásból is. De ott lenni természetesen mindig. Megtapasztalni az épített tér hangulatát, a tisztaságot, az erőt, és a szentség közelségét, ez az élmény nyilván nem megosztható, még az egyébként minden intimitást kitárgyaló társas média révén sem.
Mint ahogy nyilván nem támaszthatók fel azok az alakok sem, akiket az Imago című időszaki kiállítás fotókon, árnyképeken és festményeken, grafikákon idéz fel. Ám az épített térbe varázsolja azok egykori lakóit, akiknek jelenléte mára már múlt, de akiknek szellemét a falak valamilyen módon mégis megőrzik. Nem művészeti kiállítás ez, nem puszta esztétikai becse adja értékét. Hanem az a tudatosság, mellyel az arcok előtérbe állító kiállítás révén is e közösség szembe néz magával, és megrajzolja a rend generációkon átnyúló közös arculatát.
Azt a bencés gyakorlati életvitelt és lelkiséget, melynek fontos eleme (a szegénység és a tisztaság fogadalma mellett) az engedelmesség fogadalma , amely a honlap tanulsága szerint arra vonatkozik, hogy „a szerzetes Isten akaratát keresi az elöljárók és a közösség döntéseiben, és ezért szabadon aláveti magát ezeknek”. Továbbá hogy életük keretét a liturgia, vagyis „a közösségben végzett imádság”, a „Szentírás imádságos olvasása” és „a munka ritmusa jelöli ki”.
Egyszerű képlet. S a jelek szerint ennek a képletnek keresik a testvérek – kitartóan és bizalmat ébresztően – a nem is olyan egyszerű 21. századi megvalósítási lehetőségeit.
