Szabó P. Katalin írása
2016. február 3-án tartotta a Doktoranduszok Országos Szövetsége Irodalomtudományi Osztálya az év első összejövetelét, melyet Kaj Ádám Tarantella című színdarabjának premierje (február 1.) és annak irodalmi és kritikai vonatkozású megbeszélése köré szerveztek.
A beszélgetésben négy, a színházhoz és a kortárs irodalomhoz értő személy vett részt. Kaj Ádám költő, drámaíró és a Theaterrepublik Ungarn társulat rendezője, a Pannon Tükör Fiatalok, pályakezdők rovatának vezetője, akinek első verseskötete 2010-ben jelent meg Magánevangéliumok címmel, első színdarabját (Színészköztársaság) pedig tavaly mutatták be a Szegedi Nemzeti Színházban. Az Apokrifnál indult, azóta többek között a Hévíz, a Műút, a 2000 szerzői között számon tartott Bödecs László költő és kritikus első verseskötete tavaly jelent meg Semmi zsoltár címmel. Kollár Zsuzsanna (ELTE BTK) a magyar és európai felvilágosodás doktori program végzős hallgatójaként a 18-19. századi magyar irodalmi és színházi élet ismerője. Kalmár Balázs pedig színházesztétaként, ahogy a beszélgetés is megerősítette, a magyar és nemzetközi színházi kapcsolatokhoz alaposan értő színikritikusként csatlakozott a beszélgetéshez. Az összejövetel tehát már a beszélgetés résztvevőivel megvalósította az egyetemköziséget, hiszen Kaj Ádám a Pázmányon végezte a magyar alapszakot, majd Kollár Zsuzsannához hasonlóan ő is a Károlin tanult színháztudományt. Kalmár Balázs jelenlegi, Bödecs László pedig egykori hallgatóként képviselte az Eötvös Loránd Tudományegyetemet.
A beszélgetés első felében felelevenítették a 2013-ban, Budapesten alapított színtársulat (Sz-projekt) kezdeteit, és a társulat első előadását, mely Hajnal Géza Ördögárok című műve (a darab rendezőjének saját kifejezése szerint: „drámázat”, vagyis dráma és példázat ötvözete) volt. Miután Kaj Ádám a Szegedi Nemzeti Színház munkatársa lett, Szegeden a társulat Theaterrepublik Ungarn néven olyan szegedi egyetemistákkal és fiatalokkal is gyarapodott, akik később valóban a színházi világ elhivatott tagjai kívántak lenni. A társulat nyitott a szegedi színészek felé. A Szegedi Nemzeti Színháznak és az Sz-projektnek közös produkciója is említésre került a beszélgetésben: a Nyiratkozások, mely Bohumil Hrabal Sörgyári capriccio című műve alapján készült, és többek között Budapesten is megtekinthető volt. A beszélgetésből megtudhattuk, hogy Kaj Ádám első színdarabját a Magyar Művészeti Akadémia pályázatára írta, ahogyan ő fogalmazott: az első magyar színtársulat „mesébe illő elhivatottságáról”. A Kelemen László színtársulatáról szóló színdarab már független produkció volt, mert a drámaíró, rendező visszavágyott a független szférába.
Az est második felének felvezetését a Tarantella két színművészének, Vámos Vicának (Psyché) és Bilicsi Mónikának (Dukai Takách Judit) a drámaíróval, rendezővel való megismerkedése, szakmai együttműködésük és színházi világuk szépségeinek a bemutatása adta, majd áttértek a Tarantella alapgondolatára. A résztvevők megtudták, hogy a színdarab kiinduló ötlete Vámos Vica operaénekesnőé volt; a színművésznő nagy szeretettel nyilatkozott Ádám lelkesedéséről, emberi és szellemi jelenlétéről, ahogy a darab tervét gördülékenyen megvalósította.
A színdarab alapmotívuma két nő egymáshoz és egymással való viszonya, Psyché biszexuális karaktere, aki a színdarab fiktív szereplőjeként párt alkot Dukai Takách Judittal. Judit konvenciókhoz való ragaszkodása, szabálykövetése kontrasztban áll Psyché jellemével, akit nem lehet gúzsba kötni. A beszélgetés során Bödecs László hívta fel a figyelmet a címre és annak lehetséges művészeti kontextusaira, a színdarabban ugyanis Psyché és Judit tánca az egymásratalálás és az önfeledtség kulcsfontosságú pillanata, s nem véletlen, hogy a tánchoz a ritmust Psyché pók témájú verse adta. Kaj Ádám Bödecs László felvetésére reflektálva elmondta, a tarantella nemcsak a 18. századi eredetű olasz tánc képzetét hívhatja be az interpretációba, hanem éppen Weöres Sándor Tarantella című versét is, melyből álljon itt egy részlet: „Én rám aztán nagy tsapás /A vers irás, /Tinta nyalás, /Mert tirannicus, /Academicus, /Ott únalom /Lapítt agyon, /Mint vastag kövér /Méltóságu férj.” Bödecs László foglalta össze a Kaj Ádám színdarabja és a Weöres-vers által tematizált fiktív világban bekövetkező jelenséget, vagyis azt, amikor „a költészeti forma az emberi létezés formájává” lesz. Judit, mint a metrum által behatárolt költőnő, a Berzsenyi által szabott időmérték és szabályok útján járó ember vonzódik Psyché és az ő szabadsága iránt, ezért is lesz a színdarabban nagy jelentősége a beszélgetés során is többször emlegetett „Csókolj meg!” jelenetnek.
A klasszikus magyar irodalomban jártasak számára Berzsenyi és a csók gondolata rögvest a költő 1810-es pesti kirándulását idézné fel, de ahogy Kölcseyék társaságában, úgy Kaj Ádám színdarabjában is a csók a beavatási rítus elemévé lett. Kalmár Balázs és Bödecs László egyaránt hangsúlyozták a színdarab díszletének ügyes megoldását, ti. hogy a színpad közepén az előadás egésze alatt egy férfiarc volt látható, melynek különböző funkciói voltak: nézett a szemével, de le is hunyta őket , száján keresztül pedig levelek érkeztek a korszak nagy költőitől. A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a Pipei Borbála által tervezett díszlet központi motívuma rendkívül rétegzett jelentésű: az eredetileg Goethe-arckép a színdarab kezdésében ténylegesen is emlegetett, Psyché szerint a Faustot soha be nem fejező Goethe. Azonban később fokozatosan a Judit érzelmi és költői világát totálisan uraló Berzsenyivé válik, aki távollétével is drasztikusan jelen van, de megtestesíti például a leveleit „köpködő” Kisfaludy Károlyt is.
Ide kapcsolódik, hogy Kollár Zsuzsanna még a beszélgetés kezdésében hangsúlyozta, a színdarab megtekintése során a valóságreferencialitás egyikük esetében sem merült fel: tehát a történelmi realitást nem kívánták, nem is kívánhatták megvitatni. A színpadon megjelenő alakokban embereket láttak, nőket, akik nem Dukai Takách Judit . Olyan izgalmas kérdések merültek fel azonban ezen a ponton, mint például az, hogy egyáltalán számít-e, hogy itt két nő kapcsolatról van szó? Hiszen, ahogyan abban megállapodtak, „ugyanaz a forgatókönyv jelenik meg minden kapcsolatban”, Judit a szerelmi viszonyban „férfivá” válik azáltal, hogy bevezeti Psychét az irodalmi életbe. Kaj Ádám viszont kifejtette, hogy szándéka szerint drámájában „két költőnő lázadása mutatkozik meg egy maszkulin világban”, s emlékeztetett rá, hogy a színdarabban van utalás Sapphóra is.
Kalmár Balázs kritikai észrevételei elgondolkodtatták a közönséget is, többek között például azzal kapcsolatban, hogy a színdarabban „volt egy nagy adag irónia”, s felidézte, hogy habár ő értette a Faust-poént, nem biztos benne, hogy ezt a többi néző is értette-e. Ismert irodalmi tekintélyek nevei kerültek a szövegbe, ezek „boldog bölcsész-pillanatok”, de vajon minden közönségnek megvan-e a kulturális háttértudása egy ilyen jellegű színi előadáshoz? Kaj Ádám a beszélgetésnek ebben a szakaszában szép állásfoglalást tett amellett, hogy a színház pedagógia is, nemcsak szórakozás: „fogom a néző kezét, és felemelem” – fogalmazott. Itt visszakapcsolt a Színészköztársasághoz, s elmondta, ott azt kívánta megmutatni, hogy „nincs szégyellnivalónk” a magyar színjátszás kezdeteit tekintve sem. Kollár Zsuzsanna Kaj Ádám klasszikus magyar irodalmi tematikát feldolgozó munkáival kapcsolatban kortárs magyar irodalmi párhuzamokkal érzékeltette, hogy a korszak iránt élénk érdeklődés figyelhető meg a mai irodalomban, amit Fráter Zoltán, Péterfy Gergely, Borbély Szilárd munkái is bizonyítanak. Kaj Ádám elmondta, valóban szívesen nyúl a korszakhoz, mert szereti a felvilágosodást, foglalkoztatja a francia forradalom hatása, valamint az a kérdés, hogy itthon hogyan tudták az akkor élő arisztokraták erősebben alakítani a történelmet. A levelezés, az információ terjedése bámulatba ejti, hiszen úgy tűnik számára, hogy a kor alkotói, gondolkodói valóban mindenről tudtak, mindenről értesültek.
Kollár Zsuzsanna jövőre vonatkozó kérdésére válaszolva a drámaíró elmondta, hamarosan Kolozsvárra utazik, ahol Bergman Jelenetek egy házasságból című darabját állítják színpadra,[1] majd Szegeden a szabadtéri passiójáték megrendezése következik, májusban pedig a Jónás könyvét fogják megidézni. A Tarantella című előadás március 15-én újra megtekinthető lesz Budapesten. Továbbá beszámolt róla, hogy elnyerte a Goethe-Institut minden évben meghirdetett színházi hospitációs ösztöndíját, amely lehetőséget biztosít számára, hogy egy németországi előadásnak lehessen rendező hospitánsa („Regiehospitanz, melynek Magyarországon nincs megfelelője”); németországi utazására az ősz folyamán kerül sor.
[1] A cikk megjelenésének időpontjára már hazatért.