Sipos Tamás Simon Márton Polaroidok című kötetéről
„A haiki (sic!) egy mozgó másodperc. Megérzékelteti a dolgok előbbi állapotát, s azt, ami majd utána következik. Az a fontos, hogy a dolgok legvelejét érintsük. Ez voltaképp csak hatodik érzékünkkel lehetséges, holmi szellemi szimattal.” [1]
(Kosztolányi Dezső)
Egy barátomtól kaptam a Polaroidokat. Neki nem kellett. Nem olvas kortárs költészetet. „A sarokba hajította”, mint ahogy másokkal is előfordulhatott ez. Engem pedig foglalkoztatott, hogy miért olyan ez a könyv, amilyen, és hogy miért nem versek vannak benne, ha ez egy verseskötet. De nagyon érdekesnek tartottam a kötet körüli hype-ot is. Így különböző, fiktív olvasóknak írt használati utasításokban szeretném bemutatni Simon Márton 467magánygyűjteményének értelmezéseit és az általam felfedezett értékeit.
A full kezdőnek:
Azt sem tudod, hol kezdj bele a kortárs magyar költészetbe? Akkor Simon Márton Polaroidokja lehet a tökéletes választás számodra! Végeztem egy rögtönzött közvélemény-kutatást néhány emberrel, akik nem igazán olvasnak verseket és arra jutottam, hogy a Polaroidokban mindenki megtalálja azokat az értékeket, amelyek neki fontosak. Vagy belemagyarázzák, de ezzel sincs semmi probléma, mert pontosan erre vannak a versek, különösen a Polaroidok. Nem csak az az értelmezés jó, amit az iskolákban tanítanak. Ha tetszik, akkor jó az adott sor, kép, vers, oldal, kötet. Ez ilyen egyszerű.
Kreatív íráson sem fognak hülyének nézni, ha egy halálverset szerelmes versként elemzel, de azt biztosan tudni fogják a félreértelmezésedből, hogy tetszett, és ez éppen elég, mert a vers legfőbb célja az, hogy megfogjon, hogy gyönyörködtessen. Ha pedig nem tetszett, akkor érdemes újra a kezedbe venni, mint egy dalt, amely elsőre, vagy másodjára sem tetszett, aztán valahogy mégis a füledben ragadt.
Szóval, arra a kérdésre, hogy hogyan érdemes ezt a kötetet olvasni, nincs jó válasz, ahogy rossz válasz sincs. A szakítás, a vágy, a bánat, a magány pillanata: mindről találsz egy képet, egy keserű sort, vicceset, vagy éppen ironikusat. Szóval olyan hétköznapi dolgokat, de egyáltalán nem hétköznapi formában. A nyelvezete sem túl költői, mégis sokat mondanak ezek a tömör, lecsupaszított képek, de talán jobb is, ha ők beszélnek helyettem:
467magánygyűjtemény
348 Mindig is arra vágytam, hogy
rózsaszín telefonokba mentsék el a számom.
226 Mindenből megint egy első.
146 Semmi olyat nem keresek, ami létezik.
288 Vagy hat nő használta ezt a pólómat
pizsamának:
ebben temessetek el.
205 Nézzük egymást a folyóval, és
felejtünk.
A slam poetry rajongójának:
Egyenesen imádni fogod ezt a kötetet, ha még nem sikerült beszerezned! Nem csak azért érdemes elolvasnod, mert Simon Márton írta, aki már biztosan ismersz a slam poetry kis és nem is annyira eldugott világából. A Polaroidok egészen más világ. Olyan roncsolt, sokszor haiku-szerű képeket tár eléd általános és mégis egészen konkrét formában, amelyek először talán nem is tűnnek érdekesnek, majd elgondolkodtatnak, aztán egyszerűen lenyűgöznek. Sok megörökített szituáció ismerős lehet számodra, arról nem is beszélve, hogy a Polaroidok többféleképpen is olvasható és minden újraolvasásra tartogat valamit, ami eddig elkerülte a figyelmedet. Talán egy ismerősödtől néhány polaroid háttértörténetét is megtudhatod. Mondjuk ezekét:
235 Nem vers
csak tanítom beszélni
a szorongásaimat.
168 [két tucat érzelmes közhely helye]
260 Most pedig megtanítalak szeretni,
ezek voltak az utolsó szavai.
217 Zöld, bőrradíros tusfürdő.
Szerintem az ilyeneket eleve
emléknek gyártják.
Vagy azokét, amelyek már borítóképpé, táska-felirattá, szállóigévé váltak. De biztos vagyok benne, hogy kedvedre lesz az összes többi is. Talán még néhány hagyományos haikut is elolvasol ezután, vagy egyből egy Macuo Basó-kötetet. Ki tudja?
Az irodalom barátjának:
Szereted a verseket, de a kortársakat még nem sikerült igazán megismerned, felmérned vagy megszeretned? Vagy egyszerűen csak a Polaroidokat nem? Akkor most neked szeretnék némi kapaszkodót nyújtani! Ugorjunk is a japán költészethez, ami Simon Mártont nagyban megihlette.
Macuo Basó maga a hagyományos japán haiku-költészet, mégis előfordult, hogy ő is megszegte a haiku formai szabályait. Azóta a haiku sokat változott és már (modern) haikunak számít az a három soros versike is, amelyek nem 17 (5-7-5) szótagosak és az évszakjelző sem követelmény már, mint sok Fodor Ákos-, Bodor Béla-haikuban vagy Kányádi Sándor körömverseiben. Jobb is ez így, mintha folyton csak egy tucat rossz, de a formai szabályoknak megfelelő haikuval találkoznánk. A huszadik századi japán költészetben nem voltak klisék és gyakorlatilag bármit le mertek írni. Innen vette Simon Márton is a bátorságot ehhez a kötethez, legalábbis ezt mondta egy interjúban.
A Polaroidok nem egy hagyományos verseskötet. Talán nem is verseskötet, de a fülszövegben említett nagyvárosi szorongás szótára elég jó meghatározás. Jogos az a felvetés, miszerint mi értelme az össze-vissza számozásnak. Valószínűleg a megírási sorrendet követi az eredeti számozás, de az biztosan látszik, hogy tudatosan lett elrendezve minden oldal, mert ha lazán is, de legtöbbször összeáll egy verssé, és külön-külön is olvasható minden számozással ellátott sor.
Simon Márton ugyanebben az interjújában elmondta azt is, hogy nem volt ideje verset írni, ami ráerősíthet a Polaroidokat övező tévhitekre és a jogos-jogtalan felhördülésekre, de Illyés Gyula néhány sorával menteném ki a hanyagság vádja alól: „Semmi baj nem következik abból, ha a lényeget a lehető legegyenesebb mozdulattal próbáljuk megragadni. Az irodalom-újítók rendszerint azért újítottak, mert nekik az az új mód volt a könnyebb, mert másképpen talán nem is tudták volna. Egyszóval a kisebb ellenállás irányában haladtak, átvágó utat kerestek.”[2] Illyés Gyula ezenkívül azt is tanácsolja, hogy írjunk „abbahagyásra szánt verseket”. Mindezek alapján a kötet számos modern haikut is rejt és akár még instant verseket is gyárthatunk a kedvenceinkből:
453 A szomszéd néni
kitett egy tányér tejet az ajtaja elé
a szellemeknek.
005 Csepp: egy tökéletesen
pontatlan mértékegység.
001 Kitárt szárnyú pillangó az udvarra nyíló
ajtó mellett, fekete a fehér kövön.
Vagy három hete ott van.
Ez majdnem 17 szótag.
199What Would Basho Do?
Az irodalom-fanatikusnak:
Valószínűleg már elolvastál néhány kritikát a kötetről és Simon Mártont is ismerheted már a Dalok a magasföldszintről című kötete miatt, hiszen napi szinten követed a mai irodalom megjelenéseit és eseményeit. Ez az a kötet, amit nem kell túlmagyarázni és amibe bármit bele lehet magyarázni. A megértéssel vagy az értelmezéssel sem lesz gondod.
Már a mottóválasztásánál (egy Macuo Basó-haiku) leesik neked, hogy a japán irodalomnak nem kis köze van ehhez a kötethez. Az első oldalon már biztos is leszel benne, majd csak hagyod, hogy vigyen és már a 84. oldalon vagy, de még nem ért véget a kötet számodra. Simon Márton adott egy kis házi feladatot a jelöletlen idézetekkel és a következő oldalon található forrásukkal. Jó keresgélést!
311 Elmesélhetném csak idézetekkel.
Megúszhatnám, hogy beszélni kelljen róla.
087 Van vagy 3000 könyvem.
nem segít.
361 Öltözz valami sötétbe, elegánsba
és feszesbe. Mondjuk egy
Bodor Ádám-mondatba.
386 Metaforaszennyezés.
533 És ezt is megírod?
Simon Márton: Polaroidok, Libri Könyvkiadó Kft., 2013.
[1] http://terebess.hu/haiku/baranyi.html - Utolsó letöltés: 2014. július 30.
[2] http://www.dia.pool.pim.hu/html/muvek/ILLYES/illyes00001/illyes00572/illyes00572.html - Utolsó letöltés: 2014. július 30.
