Szerzőtársunk sikeréről ad hírt a Pázmány Médiakapu. Vajon meghaladható-e a kritikus-alkotó ellentétpár, vagy aki bírál és aki alkot, két különálló univerzum lakója? És újból, a Kommunikáció és az Esztétika szak elvetélt vagy épp kibontakozó művészek nevelésére szolgál, vagy ez a feltételezés félreértés lenne?

HF

A Médiakapu interjúja a díjazottal:


Mesterségem, a film
2010-11-21 17:24:00

Egy fiatal filmessel, Szövényi-Lux Balázzsal beszélgettem filmekről, sikerekről, és egy gyerekkori álom megvalósulásáról.
Az idén abban az elismerésben lehetett részed, hogy a Drága Illa című filmeddel elnyerted a 17. Országos Diákfilmszemle fődíját fiatal filmes kategóriában. Mennyire ért ez váratlanul és mekkora megtiszteltetést ez a számodra?

Őszintén szólva egy kisebb elismerésre azért számítottam. Mondjuk egy különdíjra a rendezésért, de arra abszolút nem, hogy 130 film közül pont az én művemet ítéli a legjobbnak a zsűri. Maga az esemény elég jelentősnek mondható, az országból bárki küldhetett be pályamunkákat mindenféle előválogató nélkül. A verseny lebonyolítása azonban enyhén szólva sem volt profi. Amikor megkaptam a díjat, nem is mertem elhinni, hiszen mindenféle felvezetés nélkül egyszer csak kihívtak. Ennek ellenére természetesen a díjnak nagyon örültem. Mindenképpen nagy megtiszteltetés és talán innen már csak egy lépés egy komoly filmszemle. Persze ezt most csak viccből mondom, az viszont tény, hogy jó érzés, ha a szakma is elismeri az ember munkáját. Az ismerősök mindig is támogattak, de az ő véleményük egészen más, hiszem mégis csak barátokról, rokonokról van szó, akik már régóta ismernek. Az viszont, hogy a szakmabelieknek is tetszik az, amit alkotok, valami olyasmit jelent, hogy van értelme csinálni.

Ha jól tudom, nem ez az első elismerés, amivel a szakma díjazza a munkásságodat. Mesélnél egy picit a korábbi sikereidről?

2009-ben OKTV-n összesítésben harmadik lettem mozgóképkultúra és médiaismeretből, mivel az utolsó fordulót, a szóbelit megnyertem. Ez a díj azért jelentős a számomra, mert a tudásomat nem az iskolapadban szereztem, hanem mindent magamtól tanultam meg. Erre a versenyre készítettem a Vienó & Aila című filmemet, amit sokan a mai napig a legjobbnak tartanak. Talán ez volt az első lépés a komolyabb filmek készítése felé. Később ebből fejlődött tovább a Tűnő & Illa, melyet a Faludi Filmszemlén különdíjban részesítettek vágásért. Az a díj tényleg nagy meglepetés volt a számomra, igaz ugyan, hogy a négy zsűritagból három teljesen pozitívan értékelte a munkámat, mégsem gondoltam volna, hogy esélyes lennék bármiféle díjazásra. Elég sok komoly filmet mutattak be, éppen ezért a vesztesek nyugalmával indultam. Kíváncsian vártam, hogy az általam objektíven legjobbnak ítélt három film milyen díjazásban részesül, így el sem hittem, amikor engem szólítottak. Talán ez volt az első nagy „hátbaveregetés”.

Milyen régóta foglalkozol filmkészítéssel?

11 évesen indultam, akkor volt életemben először kamera a kezemben. Gyakorlatilag megfilmesítettem a Harry Potter és a bölcsek köve című filmet általam készített gyurmabábúkkal. Ez azonban nem gyurmafilm, mert nem animációs, hanem gyurma-bábfilm, ami olyan, mint mondjuk a Süsü, a sárkány, csak tíz centis gyurmabábúkkal. A film kétórásra sikerült és 14 évesen fejeztem be. Mindenki megpróbált lebeszélni, hogy ezt lehetetlenség befejezni és különben sincsen értelme, azonban a film végül elkészült és máig vállalom. Úgy gondolom, hogy ez az „aranykor”. Lejátszom, mikor már mindenből elegem van, megnézem és rájövök, hogy milyen szép dolog a filmezés.

Mennyire mondható, hogy a filmezés egy gyerekkori álmod?

Teljesen. Gyakorlatilag, amikor 8 évesen megkérdezték, hogy mi is szeretnék lenni, azt mondtam, hogy filmrendező. Akkor még mindenki bolondnak nézett, ma már ezzel együtt elfogadnak. Gyerekként sok mesét írtam és rajzoltam, és mindig filmként láttam, képzeltem el őket. Leginkább a Walt Disney rajzfilmek inspiráltak, amiket 7-8 évesen láttam, majd elkészítettem a saját verziómat.

Van olyan rendező vagy filmes, akinek a munkássága inspirál? Akire példaként tekintesz?

Igen, bőven akad. Aki nekem mindenképpen példaértékű, és úgy gondolom, hogy követnem kell, mert ez a jövő útja, az Luc Besson. Konkrétabban a Léon, a profi vagy a Nikita című filmjei. Véleményem szerint a filmezésnek olyannak kell lennie, hogy egyszerre fejezzen ki engem és szóljon a közönségnek. Tehát az emberek nyelvén kell beszélni, nem az a megoldás, hogy bemutatjuk a teljes depressziót, a nyomort 5 perces kameramenettel, közben pedig átsétál három tehén a képen. Spilbergnek a játékossága mindig is tetszett. Amikor megnézek egy Spilberg filmet a régi klasszikusok közül, akkor mindig rájövök, hogy ez a mozi, ezért érdemes küzdeni, hogy egyszer létrejöjjön egy ilyen tömegfilm, ami igényes, hangulata van és dinamikus. Aki rajtuk kívül még sokat adott nekem és inspirált az Fellini volt.

Végül pedig arra lennék kíváncsi, hogy mik a jövőbeli terveid? Dolgozol valamin éppen?

Igen, életemben először elkezdtem írni egy nagyjátékfilmet, mert kíváncsi vagyok, hogy képes vagyok-e végigírni A-tól Z-ig. Ez most egy nagyon konkrét terv, de közel sem biztos, hogy valaha is megvalósítom. Ezen kívül van még pár nagyjátékfilm-tervem, illetve több rövidfilm és jár a fejemben, de jelenleg inkább írni szeretnék, aztán a többi majd alakul.

Szerző: Guzsik Bernadett