Érdekes vitákat, meg kevésbé érdekeseket is hozott a Vigyázat, Műcsarnok!
(copyright Kállai Ernő) konferencia.



A Szőcs Géza kulturális államtitkár által is (igaz, kis késéssel) meglátogatott eseményre olyan sokan voltak kíváncsiak, hogy egy részüknek már ülőhely sem jutott - legalábbis az első nap.

A Műcsarnok mindig is megosztotta a hazai képzőművészeti életet. Nem csoda, ilyen reprezentatív kiállítóhelyre nem lehet nem odafigyelni - ugyanakkor az állam, de más ágensek is mindent megtettek az intézmény tekintélyének lerombolására - a rendszerváltáés előtt éppúgy, mint azután.

Nem lesz tehát könnyű dolga Gulyás Gábornak, az új igazgatónak. Ezt szimbolikus érvénnyel jelenítette meg a tény, hogy torokfájós, mint utóbb kiderült tüdőgyulladásos állapotban állt a mikrofon elé az esztéta, a MODEM volt vezetője, hogy időnként radikális hangvételű beszédét megtartsa. Gulyás eltökélten szeretné újrapozicionálni az intézményt, külföldi galériahálózatot, Budapesti Biennálét szeretne, és közreműködni a művészeti oktatásban is - ez utóbbi érinti a mi CAMP projektünket is, amelyről a nap végén alulírott tartott, élénk vitát kiváltó előadást.

Hogy nem lesz könnyű dolga az új igazgatónak, azt a György Péter és L. SImon László között lezajlott petárdás - politikai felhangoktól sem ment - csetepaté, és két korábbi igazgató, Keserű Katalin és Fabényi Julia előadása igazolja - ez utóbbiak saját szomorú tapasztalataikat elevenítették fel, a nagyrészt fiatal közönség számára nem biztos, hogy mindig követhetően.

A szombaton tárgyalt Budapest Biennálé ötlete sem ment át olyan egyszerűen, mint kés a vajon, pedig elvileg a szakma számára ez feltehetőleg mégiscsak előnyös lenne. A kritikusi szekcióban pedig régiek (Balkon, Új MŰvészet) és újak (Artportál, Tranzit, Bázis) generációs küzdelme zajlott.

Jó lenne a szövegeket valamilyen formában írásban is látni - már csak azért is, hogy a strathelyzetet rögzítsék az utókor számára.

HHF