Meghalt az építész.
Lehetett nem szeretni, vitakozni vele, kiütést kapni tőle, akár gúnyolni is: Makovecz Imre akkor is egyéniség volt és maradt, olyan, akit nem lehetett figyelmen kívül hagyni. A kortárs magyar építészet egyik legnagyobb hatású alakja, aki külföldön öregbítette a honi építészet hírnevét. Hogy Budapesten nem építhetett jelentős épületet, bizonyíték rá, ő sem lehetett próféta a saját hazájában.
Makovecz Imre 1935-ben született. A BME építészmérnöki karán 1959-ben szerzett diplomát. Az állami tervező vállalatoknál (BUVÁTI, Szövterv, VÁTI) töltött évek után szinte lázadásképp szegődik el a Pilisi Állami Parkerdőgazdasághoz. Aztán 1981-től saját lábra áll, megalakítja a MAKONA Tervező Kisszövetkezetet. Ugyancsak ekkor kezd el itthon tanítani, a BME, az Iparművészeti Főiskola, a MÉSZ Fiatal Építészek Körének tanára.
1987-től már külföldön is tanít. A rendszerváltás környékén közéleti (tehát nem politikai) szerepet is vállal: 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, a Herendi Porcelángyár Igazgatótanácsának elnöke, egy ideig a Magyar Nemzet Szerkesztőbizottságának tagja. Ybl-, Kossuth-, Prima Primissima Díjas, a Corvin lánc kitüntettje.
Fontosabb épületei: Sárospatak, Művelődési Ház (1972), Farkasrét, Ravatalozó (1978), Siófok, templom (1986), Sevilla, Magyar Pavilon (1990)
Eger, Sportuszoda (1993), Piliscsaba, Stephaneum (1995), Csíkszereda, templom (2001)
Béke poraira.
HHF
