Aki Krakkóban jár, azt bizonyosan megejti a látvány. Ez a város valami olyasmit tud, amit csak kevés város tud a világon: lelke van.
Persze, a turizmus korszaka sokat rontott ezen a lelken, ezen a látványon. De valamit mégis megőrzött a régmúltból, és képes felmutatni a mai bámészkodónak is.
Már gyerekkoromból őrzöm Krakkó mítoszát - szüleim elbeszéléséből, akik Zakopane mellett Krakkóba is eljutottak. És aztán Wajda filmje, a Katyn emlékére készült tudta ezt a mítoszt újult erővel megszólaltatni.
Jelenet Wajda Katyn-jából
Ahogy Wajda Krakkót fotózza, az káprázatos. Utcákat, tereket és lakásbelsőket is. Meleg, barna, méltóságteli és kétségbeesett látványokat tár nézői elé - egy idős mester kései remekét egy öreg városról, amely sok mindent látott, és sok mindent túlélt - ha el nem is sok mindent felejtett.
A legfontosabb sajátosságai közé tartozik, hogy kulturált. Nowa Hutát, mint megtudom, azért futtatták fel a nehéz iparban, hogy a helyi munkásság elnyomja Krakkó kultúráját. Ám a munkások barátságot kötöttek a professzorokkal, gyerekeik pedig már az egyetemre jártak. Ja, és Nowa Huta a kommunista elnyomás elleni harc egyik szimbólumává vált - többek közt Wajda itt játszódó Márványembere nyomán.
A másik sajátossága pedig lengyelsége (beleértve Kazimierz-et, a zsidó negyedet is). Lengyel vendéglátóm meséli, nem tudta még megnézni Wajda Katynját, mert fél tőle, hogy egy hétig sírni fog utána.
Magammal hoztam néhány képet, emlékeztetőül.
Sebek a város testén
Városkép
Egyszerű és bonyolult
Ősök, elődök
HHF
