Ikker Eszter (szöveg) és Vorigin Dóra (fotó)
Pillanatképek egy művészeti fesztiválról
Mennyit "bírnak el" egy apátság falai?
Vorigin Dóra barátnőmmel arra vállalkoztunk 2012. augusztus 25-én, hogy lakóhelyünkről, Ménfőcsanakról kis kirándulást tegyünk a Pannonhalmi Főapátságba. Pannonhalma fontos szerepet játszik a csanaki emberek vallásos életében, ugyanis egyházközségi szinten a pannonhalmi bencésekhez tartozunk. Településünk minden magasabb pontjáról láthatjuk a Szent Márton Bazilika tornyát, amely a szentség és a kegyelem jelenlétére emlékezteti a helyieket. Dóra képekkel, én pedig a szavak erejével próbáltam leírni a látottakat, hallottakat. Konkrét célunk az volt, hogy bepillantsunk a Varga Mátyás pannonhalmi bencés szerzetes által szervezett IX. Arcus Temporum Művészeti Fesztivál színes, három napig tartó forgatagába, mely idén augusztus 24 és 26 között zajlott.
(Mátyás atyát a KuK olvasói az áprilisi Nyitott Műhelyben szervezett beszélgetésről ismerhetik.) A fesztiválról előzetesen annyit tudtunk, hogy a zenei szekció a klasszikus és a modern határain táncol, a filmes program (a Trieszti Filmfesztivál repertoárjából) a közép-európai és a nyugat-európai identitás feszültségére helyezi a hangsúlyt, a Parkinprogress csapata pedig a vadregényes apátsági arborétumot használja ihletforrásként, valamint a performance-ok helyszíneként egyaránt. Kíváncsiságunk főként arra irányult, hogy az apátság falai között hogyan valósítható meg egy fesztivál, „mennyit bírnak el” az apátság falai?
A fesztivál-program ugyan csak tíz órakor kezdődött, de mi lelkes felfedezőkként már kilenc előtt az apátság kapujánál szemlélődtünk, hogy újra körbejárjuk a rég nem vagy csak madártávlatból látott vidéket. A fesztiválra szóló tiszteletjegyünket átvéve, az első turistacsoporttal besurrantunk a bazilika előtti belső térre, majd onnan a monasztérium szívébe, a csodálatos kerengőbe. Az újjáépített, turisták szeme elől még gondosan elzárt bazilika előtt reverendasuhogás, a laudes már régen véget érhetett. A kerengőbe átszűrődtek a bazilika résnyire nyitott átjárójából az istendicsérő orgonahangok, miközben a napfény kitartóan utat tört magának a színpompás üvegablakokon keresztül. A csendre felhívó táblának engedelmeskedtünk, halkan jártuk a szerzetesek útját. Elidőztem a Porta Speciosa előtt: a tekintetet valósággal fogva tartja Szent Márton, akit abban a pillanatban örökített meg a mester, amikor a köpenyét önzetlenül megfelezi a koldus képében megjelenő Jézussal.
részlet a kerengőből
A körsétát követően a vetítőterem felé vettük az irányt. Az első filmvetítésen még foghíjasak voltak a sorok. A szombati filmes szemle első darabja, a temesvári születésű Anca Miruna Lăzărescu A néma folyó (Silent River) című rövidfilmje nagyszerű példa arra, hogy mennyi gondolatiságot lehet belefoglalni harminc percbe. A néma folyó két férfi és egy állapotos nő kitörési kísérletét mutatja be az 1986-os Romániából. Az egyetlen esélyt a távozásra a Duna átúszása jelenti, de nyilvánvalóvá válik, hogy nem a folyó, hanem a szerb határőrség jelenti a legnagyobb akadályt. A film egyik főszereplőjében, Andi Vasluianuban ismerős arcra leltünk, hiszen Hajdu Szabolcs Bibliotheque Pascaljában ő alakította Viorelt. Lăzărescu méltán kapta diplomamunkájáért idén a Trieszti Filmfesztivál legjobb rövidfilmnek járó díját. Érzékeny jellemábrázolás, feszültségteremtő tájképek, nyers, de a történethez a legjobban passzoló dialógusok a közép-európai történelem sebeivel.
a hangverseny helyszíne
A program következő helyszíne a Boldogasszony-kápolna, ahol már izgatottan várakozik a közönség a szombati nap első hangversenyére. Lenyűgöző volt az eperjesi származású Milan Pala hegedűművész és a fiatal magyar zongorista, Borbély László kettőse. Az előadást az ő játékuk nyitotta egy Sztranvinszkij-darabbal: először csak lüktetett, aztán szabadon áradt a zene és betöltötte a kápolna világos terét. Hihetetlen örömzenélésnek lehettünk fül- és szemtanúi: a zenészek együtt lélegeztek a zenével, az arcuk elárulta, hogy játékuk közben annak a titokzatos erőnek a foglyai, amely a hangszerükből árad. A hangverseny záródarabja a kortárs, finn származású, Franciaországban élő zeneszerző, Kaija Saariaho Calices (Kelyhek) című műve volt, amelynek hallgatása közben az az érzésem támadt, hogy a bal mellékoltáron hangos imába fogtak a tonzúrás szentek, a jobb oldalon pedig még nagyobb a katonák megdöbbenése a sírból távozó Krisztus láttán. A főoltáron Mária köpenyét a szél még hevesebben lobogtatta, és a hozsannázó angyalok egyre gyorsabban közeledtek a dormitoriumából felemelkedő Szűz felé.
kötetek a Van egy kert című kiállítás anyagából
Az ebédszünetben látogatást tettünk a Főapátság időszaki kiállításán, amely a monostori kertek világán kalauzolja végig a betérőt. A szerzetesek dolgos életében már nagyon korán – az ismertető szerint a IX. századtól kezdve - fontos szerepet játszott a kertkultúra. A kiállításon javarészt makettek, rövid bemutatófilmek és képes illusztrációk segítenek a tájékozódásban, nagyon kevés eredeti dokumentummal. Láthattuk a sankt galleni bencés apátság kertjének tervét, amely a pannonhalmi kert elrendezésének is alapjául szolgált, valamint Albertus Magnus pihenőkertjének kicsinyített mását és egy Paradicsomkert-ábrázolás reprodukcióját, amelynek eredetije a frankfurti Städel Museumban található. Ez a kis kép annyira megtetszett a kert közepén a gyógynövényes kötettel foglalatoskodó Szűz Máriával, hogy egyenesen a Liber Floridust képzeltem a kezébe. A Van egy kert című kiállításnak mindenképpen jót tett volna, ha sikerül eredetiben kiállítani az ismeretlen festő a XV. század első évtizedeiben készített munkáját.
A délutáni programsorozatot Eileen Byrne Legális. Illegális (Legal. Illegal) című huszonöt perces filmje nyitotta. Lăzărescu munkájához hasonlóan határfeszegető, a szó szoros értelmében. Itt egy államvizsgájára készülő jogászhallgató lány vívódását láthattuk törvény és barátság között. A politikai aktivista barát, Elias és a kurd menekült feltűnése Kicki életét alaposan felforgatja. A szüzsé remek alkalom a rendezőnek arra, hogy a nyelvi korlátok megszüntetésére tett kísérletet bemutassa.
Az Arcus Temporum bebizonyította, hogy a szentségi térben is működik a klasszikus mellett a kortárs művészet. Bár megkockáztatom, hogy itt érvényesül igazán. Szép napot töltöttünk Szent Márton hegyén, egyedül azt sajnáltuk, hogy a tömegközlekedés nem éppen sűrű járataihoz kötve nem maradhattunk tovább a késő délutáni napfényben fürdőző apátságban.