Elégedetten zötykölődtem a párommal haza a buszon, hiszen remek randi-filmet választottunk. Sőt, annál jóval többet, ugyanis Philippe Le Guay filmje nagyon eltalált alkotás. Először ugyan ódzkodtam tőle, a plakát és a leírás túlzottan szirupos francia film képét keltette bennem, ráadásul az első negyed óra is - az érdekes, bemutatkozás-szerű kezdést leszámítva - átlagos burzsoák és cselédek közötti konfliktust sejtetett. Ezek a kételyek és balsejtelmek azonban hamar elpárologtak. A film rendezője remekül használta fel a karaktereiben és a helyszínekben rejlő lehetőségeket, és sikerült úgy dramatizálnia a filmet, hogy ne váljon lapossá.

A film 1962-ben játszódik Párizsban. Jean-Louis Joubert-nek és feleségének, miután összekapnak a házvezetőnőjükkel, új alkalmazott után kell nézniük. A feleség választása Mariarára, a házuk hatodik emeletén élő spanyol nőre esik, aki nagynénjéhez jött a francia fővárosba, jobb munka és élet reményében. A fiatal cseléd persze hamar megtetszik az úrnak, hamarosan ő fogja vágyának - nem is annyira titokzatos, mint tiltott és nehezen elérthető - tárgyát képezni. Ezt a lapos alapképletet az alkotói gárda jó érzékkel fűszerezi meg. Először is egy spanyol cselédekből álló kis kolónia mindennapjaiba nyerhetünk betekintést. Ezt megbolondítja Fabrice Luchini igen hitelesen alakított bogaras figurája. S mindezt egy közösség kialakulásának történetébe ágyazza.

A film elsősorban erre a közösséggé „érlelődésre” fekteti a hangsúlyt. A történet során Jean-Louis Joubert felfedezi, hogy bérházának hatodik emeletén egy számára ismeretlen közösség lakik. Gondjaik elkezdik foglalkoztatni őt, és próbál megoldást találni rájuk. A hála nem marad el. A spanyol nők körülzsongják a nagypolgári élet ridegségéhez szokott férfit, akit teljesen elbűvöl ez a légkör, és még hóbortosabbá, sőt, sajátos módon lázadóvá válik.

Tehát a filmnek gyöngéje a történetbonyolítás terén nincsen. Egy-két elnézhető bakitól, pillanatnyi üresjárattól eltekintve igazán semmi nem róható fel neki. Egyedüli kivetnivaló csupán a film látványvilága és zenéje lehet, amelyek roppant profik ugyan, de amúgy nagyon is kommerszek.

Az alkotásban mégis az az igazán megragadó, hogy egy olyan közönségrétegnek készült, amelyet ritkán szoktak megcélozni: a dologos mindennapok névtelen hőseinek. A cselédség világa persze gyakran előjön a filmekben - A napok romjai, A vágy titokzatos tárgya -, sorozatban - Csengetett M'lord. Azonban ezek a történetek vagy túl fajsúlyosak vagy túl könnyedek. De a Szerelem a hatodikon a két véglet között egyensúlyozik. Így csak remélni tudom, hogy a mindennapok gályázóihoz is eljut valamilyen módon ez szívet melengető történet.