Bedi Cecília
Cseh Tamás idén lenne hetven éves. Az Országos Széchenyi Könyvtár a Magyar Kultúra Napja alkalmából 2013. január 22-én különleges, egy napos kiállítással emlékezik a nagy indiánra: Cseh Tamás-archívum felvételei mesélnek Cseh Tamás életéről és pályájáról, szabadságvágyáról, őszinteségéről és ezernél több daláról.
A programra hangolódva nagyon jó választás Jász Attila könyve, a Csendes Toll élete. A Kortárs Kiadó 2012-ben adta ki a kis alakú könyvet, „avagy A-Z örökké valóság” alcímmel. Jász Attila, vagyis Csendes Toll Cseh Tamás előtt tiszteleg a közös monogrammal, a vállalt indián-attitűddel.
Egy felnőtt felnőtté válásának törésvonalai mentén tört fel ez a próza. Cseh Tamás eltűnt, útra vált Csendes Tollból, a szerző egyedül maradt, el kell engednie a szellemi közösséget, amit az alteregóval tett teljessé. Kiüresedett a név, de mielőtt új nevet választana, és az elengedés utáni új életet felépítené, ennek a könyvnek még meg kellett születnie, A-tól Z-ig.
A könyv legnagyobb erénye abban rejlik, ahogy az indián-létet, az indiánságot és a hétköznapiságot olyan könnyedén hangolja össze a lírai én, ahogy csak nagyon bölcs emberek képesek harmóniát teremteni az összecsapó erők között. Csendes Toll egyes szám, harmadik személyben beszél magáról, mégis olyan eleven tapasztalat lüktet át a szövegen, egy olyan ember tapasztalata, aki pontosan tudja, hogy milyen nehéz egy indiánnak ma, Európa közepén. Abban, hogy az indiánok körüli mítoszt gyakran félreértelmezi az európai ember, biztos vagyok. Az NDK-s indiánfilmek olyan távol állhatnak az igazságtól, mint a spagetti-westernek, a szocialista éra megmosolyogtató, komolyan nem vehető szórakozásaivá váltak az indiánok, mérsékelten izgalmas akciókkal, gyenge látványelemekkel. Ennek már köze sem volt annak a generációnak az indiánjaihoz, akik izzadó tenyérrel, nekihevülten, a cseresznyefa tetején olvasták a Nagy Indiánkönyvet, vagy a Winnetou-sorozatot. Akárhogy is, az indiánok mindig a szabadság, az egyszerű élet, a természettel való összhang megtestesítői maradnak, akkor is, ha ma már nincs rájuk szükség.
Többnyire a szappanoperák csiricsáré „alejandráinak” szerelmi története az érdekes, vagy az, hogy a PSP konzol tönkremegy-e, és nem az, hogy miért tud beleszeretni az angol tábornok lánya a vad és műveletlen indiánba, aki lehet, hogy többet tud arról, hogy hogyan és miért érdemes élni, mint az európai hódítók és a nagyravágyó telepesek. Visszakanyarodva az időben, térben, kulturálisan oly távoli indiánoktól, és a későbbi irodalmi konstrukcióktól Cseh Tamás és Csendes Toll életéhez: ebben a könyvben az a nagyszerű, hogy úgy állít emléket Cseh Tamás mozgalmának, hogy nem veszik el a nosztalgikus-idealizáló hangvételben. A lélek képzeletben a bakonyi erdőkbe száll, ahol egy lelkes fiatal, egy szál gitárral és az intellektusával felfegyverkezve szembeszállt a szellemi béklyó és mérgezés ellen, egy birodalom ellenében. Szerényen, befelé, és köré gyűltekhez fordulva. Ahogy egy igazi indián.
Csendes Toll az ő utóda. Akkor is, ha nem öltözik harci díszbe, ha csak a kertben gyűjti a lehullott lombot, vagy ha saját fájó emlékeiből kiindulva érvel a bölcsőde ellen, simogatja a Kutyát, vagy ha bemászik közé és felesége közé a gyerek az ágyba. Csendes Toll élete egyszerű, mint egy indiáné. Családja van, barátai, irodalmi találkozókra jár, megfigyeli a körülötte lévő világot, szerethető anekdotákat gyűjt, és „furcsaérzés” szorítja össze a szívét, mikor meglátja a saját könyvét egy antikvárium polcán.
Talán végzetes illetlenség ilyet mondani egy szépirodalmi alkotásról, de Jász Attila könyve az a könyv, amit nyugodtan magával vihet az olvasó, ha ügyet intézni indul, vagy a metrón csak három perce van olvasni. A szöveg nem sértődik meg, a bölcs indián az instant-világhoz igazítja lépteit és szavait. Nem olyan magas szemantikájú a szöveg, hogy órákig tartó elmélyülést követeljen, ezeket a morzsákat magunkkal vihetjük a városi vadonba, a kiüresedett vidéki kulisszák mögé, ahol már nem lesnek ránk bosszúszomjas komancsok, utolsó mohikánok, de mi magunk vagyunk a hódítók. Minden, egymástól való elszakadással mi magunk rántjuk ki saját lábunk alól a vadászmezőket, minden hazugság és gyávaság egy-egy leölt bölény a végtelen pusztán, és minden önfeladás egy felégetett wigwam.
Ha már mindenképpen el akarjuk képzelni valamilyennek az indiánokat, akkor legyenek olyanok, mint Csendes Toll. Nem használ nagy szavakat, nem bölcselkedik, nem akar tanítani. Jász Attila, Csendes Toll szavai egy családapa szavai, strukturált formában. A-tól Z-ig. Nagyon szigorúan tartja a ritmust, sorrendben a szócikkek, hol több, hol kevesebb, hosszabbak, rövidebbek. Humorosak, élet-közeliek, szerethetők. Bonyolultan, hosszadalmasan magyarázott dolgokat mond el egy mondatban. Milyen nagyszerű, hogy egyszer végre valaki azt válaszolja arra a kérdésre, hogy mi az esztétika: „Mindig a hosszabb úton megy a buszmegállótól hazafelé, mert az szebb.”
Érzékenyen és figyelmesen reflektál a világ és önmaga rezdüléseire, de nem modorosan és csupán érzékenykedően. Megunni nem lehet, a szócikkek terjedelme nem is engedné. Könyvjelző sem kell hozzá, a szövegnek úgyis az a cikke, és az a gondolata találja meg az olvasót, amire éppen szüksége van.
Jász Attila: Csendes Toll élete. Kortárs Kiadó, Budapest. 2012.
