Somogyi Gréta A meztelen férfi című kiállításról
16 éven felülieknek szóló tartalom!
Alig felöltözött nők az utcán, szinte ruhátlan modellek a kifutón, számtalan hivatásos vetkőző a férfimagazinok címlapján. A női test meztelensége, amely a művészet története során mindvégig elfogadott téma volt, mára mindennapjainkat is behálózza: az intimitás kikerült az utcákra, a boltokba, a kirakatokba. Ám amennyire a női test lecsupaszítása megszokottá vált, olyannyira szokatlan számunkra a férfi test feltárulkozása. Hol vannak a pőre férfiak? Ha az összes hollétéről nem is tudok beszámolni, közel százat a Ludwig Múzeum falai között biztosan találhattunk a március és június között megrendezésre került tárlaton.
A meztelen férfi című kiállítás a férfitest képzőművészeti megjelenítésének változásait kísérte végig. A kérdéskört nyolc téma köré csoportosították, az alkotások a XIX. század végétől egészen napjainkig követték a férfikép változásait, változatait. Az erősebbik nemben lakozó sokszínű szerepek kerültek előtérbe: a Kan, a Családfő, a feminin Szépfiú és a Selyemfiú mind-mind megmutatkoztak a látogatók előtt.
Egy sármos tekintet, egy szépen kidolgozott felsőtest, egy pénisz – és máris minden adott a férfiról alkotott sztereotípiák megjelenítéséhez (a kiállításnak külön érdekessége, hogy csakis női kurátorokkal dolgoztak). Ebben a kategóriában számtalan alkotás jelenítette meg az Erőtől duzzadó heroikus férfiút. Egy csontvázak közül kilépő félistenen (Pierre et Gilles: Adonisz halála, 1999), valamint gigantikus péniszeken (Jean Cocteau: Fiatalember; Berhidi Mária: Priapus, 1990) legeltethettük szemünket, de még Arnold Schwarzenegger muszklijaiban is gyönyörködhettünk. Ám a Női szemmel címet viselő terembe érve már a férfi feminin oldala tárult fel előttünk, ráadásképp ebben a teremben kizárólag női festők (az ők/ a mi/ az én) szemén keresztül tekinthettünk a férfira. A női pillantások kereszttüzében elgyengül az erősebbik nem, s egészen finoman jelennek meg ezek a férfiak. Egy fejedelmi akton a Vénusz-pózban fekvő férfit jelentős, de ízléses pozícióban tárja fel előttünk a művésznő; s bár a festőnő egy művészettörténeti toposzhoz nyúl vissza, mégis úgy jeleníti meg a férfit, ahogyan azt csak egy nő, egész pontosan a kedvese láthatja. (Sylvia Sleigh: Császári Akt, 1975)
Az alkotásokon a pénisz éppoly fontos szerepet tölt be, mint az attól való megfosztottság. Marlene Dumas hátulról, terpeszben, abszolút pornográf pózban ábrázolt fekete férfija egy többszörösen kiszolgáltatott férfit jelenít meg, amely bizonyítja, hogy nem kizárólag a nő lehet a szexualitás tárgya. A feminin tekinteten keresztül a férfi a vágy tárgyát képezi, a festőnő arctalanságba taszítja őt, s csupán szexuális kisugárzását hagyja meg neki (Marlene Dumas: Férfi szépség, 2002). A kiállításon akaratlanul felmerült a homoszexualitás kérdése. Körbenézve feltűnt, hogy a nemek aránya közelített a 90-10 százalékos megoszláshoz – természetesen a nők javára; ám azért sorra felbukkantak a kíváncsiskodó férfiak. Tagadhatatlan, hogy a kiállított alkotások jelentős része erotizálta a férfitestet, a vágy tárgyává emelve azt, éppen ezért érdekes lehet végiggondolni, hogy a férfiak hogyan tekinthettek ezekre az alkotásokra? Vajon a férfi vagy a női alkotók voltak képesek megragadni a lényeget?
A kiállítás kurátorai a kortárs múzeumoktól megszokott heterogén alapanyaggal dolgoztak: a fotók és fényképek mellett különböző szobrok, videofelvételek is várták az érdeklődőket – és persze fallosz, minden mennyiségben. Márványból, fából, vászonból; sőt, az egyik videóinstalláción megfigyelhettük, ahogy az önálló életre kelt merev hímtag fel-le nyomogatja a villanykapcsolót, mindezt végtelenítve, a szexuális aktus ritmikus lüktetését idézve fel a leskelődőben. (Fel/Le)
Látogatásom alatt egy rendhagyó pszichológiai tárlatvezetésnek is részese voltam, amely a lélekgyógyászat síkjára terelte a figyelmet. A kedves, mosolygós pszichológusnő, Geraszkoné Kirchner Zsuzsanna tabukat döntögetve velős témákat boncolgatott: a kemény férfiasságot sugárzó álca mögötti terheket, a péniszét nem mindig uralni képes férfi problémáit. A beszélgetést tovább mélyítette az egyik terem egy eldugott falán futó videó, amelyen az úszósapkás fiú hatalmas nemi szervével küzd, izzadságos munkával igyekszik azt felemelni. (Franz Kapfer: Nyomásgyakorlás a teremben, 1999)
A múzeum provokatívan nyúlt a férfi testhez; a meztelenséggel a feltárulkozásra szólít, így nekünk is érdemes volt félretennünk előítéleteinket és gátlásainkat az ajtón belépve. A kiállítás nem kívánta elrejteni nyílt szexualitását, de ha képesek voltunk uralni szemünket és fantáziánkat, a férfi lélek (és test) részletes kórképét vázolhattuk fel magunk előtt. Érdekes volt nőként górcső alá venni a teremtés koronáját, megfosztani – az alkotások ösztönzésére – a sztereotipizált ideálképtől, (amely úgy gondolom, még a mai társadalomban is megtalálható a nőkben), és sokszínű, teljes valójában szemlélni. Azt a teljes valót, amely nem csupán a test és fallosz kettőse, hanem önmagában szemlélni a velünk szemben álló valakit. A lelki lemeztelenedés velejárója a kiállításnak, de dolgunkat segítette a közel száz mellénk vetkőzött férfiú.
A meztelen férfi (The Naked Man)
Ludwig Múzeum (A LENTOS Kunstmuseum Linz kiállítása a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeummal együttműködésben)
2013. március 23. – 2013. június 30.
A kiállítás kurátorai: Sabine Fellner, Elisabeth Nowak-Thaller, Stella Rollig
A budapesti kiállítás társ-kurátorai: Simon Kati, Turai Hedvig
Tárlatvezető: Geraszkoné Kirchner Zsuzsanna