Ha már most siratja a nyarat, íme két szeretnivaló, bűnös, késő nyári mozi, hogy emlékezzen a nyár legnevetségesebb, legszomorúbb, tehát legszebb pillanataira.
Mielőtt éjfélt üt az óra
Egy vallomással illik kezdenem. Elég hektikus mozilátogató vagyok. De lehet, hogy a sors könyvébe volt beleírva, hogy csak most találkozhassak a Before Midnight (hangzatos magyar címe: Mielőtt éjfélt üt az óra csak azzal igazolható, hogy a sorozat magyar címei is mindig ugyanazzal a szóval kezdődjenek) élet közepi válságukba forduló hőseivel. De nem panaszkodom: jókor jött a találkozó, még mielőtt éjfélt üt az óra. A múló nyár érzése lebegi be a történetet, mely aranykori helyszíneken játszódik a görög tengerparton. Jesse, a sikeres író és Céline, második felesége, aki nem szereti, ha írófeleségként titulálják, itt tölt hat hetet íróházigazdájuk vendégeként. Bár a történetben nem igazán játszanak a gyerekek, tagadhatatlanul meghatározzák a pár életét: Hank, aki a férfi első házasságából való, s csak ritkán láthatja apját, valamint a két aranyfürtös ikerkislány, akik már a második házasság gyümölcsei.
A történetnek nincs története. Beszélő arcok mozija lenne, ha a fel-feltűnő háttér nem lenne olyan fájdalmasan gyönyörű, akár a görög romok, akár a paradicsomi természet tűnik szemünkbe véletlenül és esetlegesen.
A film a legfontosabb dolgokra próbál koncentrálni. Hogy miként tudja elviselni egymást egy pár, aki szereti egymást, de esendő módon, és bizony a külvilág vagy maguk okozta párkapcsolati zavarokat csak küzdelmesen legyűrve. Mintha Bergman Jelenetek egy házasságból (1973) című kultuszfilmjének remake-je lenne – de inkább csak tisztelgésről van szó. A rendező által használt filmnyelv önfegyelme (például a merev kamerahasználatban, a jeleneteztetésben), a két színész intelligenciája (például a szépség mulandóságával való játékukban, a kölcsönös hűtlenség és a mindennek ellenére jelenvaló szeretet ábrázolásában), a platóni dialógusokat idéző beszélgetések, az egész atmoszféra aranyló derűje jól megkülönböztethetővé, karakteressé teszi a filmet. Amely kétségbeejtő üzenete ellenére, a párkapcsolatok (valljuk be a házasságok) destruktivitásának kíméletlen analízise dacára, mégis vigasztaló, szeretni való és megbékélést nyújtó.
Mielőtt éjfélt üt az óra
(Before Midnight)
színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 109 perc, 2013 (12)
rendező: Richard Linklater
forgatókönyvíró: Richard Linklater, Julie Delpy, Ethan Hawke
zeneszerző: Graham Reynolds
operatőr: Christos Voudouris
producer: Richard Linklater
vágó: Sandra Adair
szereplő(k):
Ethan Hawke (Jesse)
Julie Delpy (Celine)
Seamus Davey-Fitzpatrick (Hank)
Jennifer Prior (Ella)
Charlotte Prior (Nina)
Renoir
A görög tengerpart után a francia Riviera elhagyott partszakasza, az aranykor után az első világháború borzalma a háttérben. De ugyanúgy szépség, aranyló derű, művészet, öregedés és szerelem. A főhős látszólag egy makrancos fiatal lány, a vörös hajú Andrée, aki színésznőnek készül, nem riad vissza a könnyű kalandoktól és az öreg festő utolsó modellje, a festő hazatérő katona fiának első nagy szerelme lesz. Ám, mint a film címe is jelzi, az igazi főhős nem ő, hanem a festő, a tar kopasz, ősz szakállú, töppedt ujjú festő, akit a lány hamvas teste és annak aurája leigáz és megigéz. A kamera előtt újjászületik Renoir kései művészete. Követjük a szénnel vont szelíd mozdulatokat, melyek az ívelt hátat és a telt fart rajzolják, az apró, szaggatott ecsetvonásokat, amelyek aranyködöt vonnak a lebegő meztelen női testek köré. És hallhatjuk a zsarnok öreg egyszerű szavait, melyek nem a modern művészt, hanem a női szépség elfogult mesterét állítják (már inkább csak ültetik vagy fektetik) elénk, aki nem tud betelni a test vibráló látványával, mézes illatával és barackpihe tapintásával.
De még csak nem is ő a főhős, a nőket leigázó, megalázó módon cselédsorba taszító agg, aki mégis képes mindenkit levenni a lábáról, s akinek mindenki képes megbocsátani. A film igazi témája a filmidő csalafinta lassúsága, a kíváncsi kamera által begyűjtött képek telt színvilága és vibráló, falevelek közt táncoló fényei, a múló, poros, háborúba fordult nyár, az elveszett éden, végső soron a meghaladhatatlan gyermekkor és elveszített ártatlansága. A szerelemről mit sem tudunk meg édességén, olthatatlan szomján túl, a háborúról semmit a szenvedésen, a testi csonkoláson és a lelki torzuláson, s persze a bajtársiasságon túl, a festészetről semmit azon túl, hogy olyan könnyű kéz kell hozzá, s olyan éles, tiszta szem, amellyel csak egy haldokló, görcsbe rándult kezű, elhomályosuló szemű, mégis örökre szerelmesnek maradt férfi bír. Szívfájdító és – szégyen ez? - szép mozi.
Renoir
színes, feliratos, francia filmdráma, 111 perc, 2012 (12)
rendező: Gilles Bourdos
forgatókönyvíró: Gilles Bourdos, Jacques Renoir, Michel Spinosa, Jérôme Tonnerre
zeneszerző: Alexandre Desplat
operatőr: Ping Bin Lee
producer: Christine De Jekel, Olivier Delbosc, Marc Missonnier
vágó: Valérie Deloof, Cyril Holtz, Yannick Kergoat
szereplő(k):
Michel Bouquet (Auguste Renoir)
Christa Theret (Andrée Heuschling)
Vincent Rottiers (Jean Renoir)
Thomas Doret (Coco Renoir)
Michele Gleizer (Aline Renoir)
Laurent Poitrenaux (Pierre Renoir)
Carlo Brandt (Pratt)
