Bedi Kata
Az első hidegebb őszi napok beköszöntével önkéntelenül a nyár marasztalásába kezdek. Ebben a hangulatban (az eső ellenére) végre szakítok időt a PIM régen tervbe vett Délszaki kalandok. Magyar írók Itália-élménye 1890-1950 című kiállítására. Már amikor „kinéztem”, rögtön egy ismert (nekem egyik kedvenc) Kosztolányi-fotó jutott eszembe, nameg Esti Kornél, Márai, Szerb Antal, Utas és holdvilág…
A kiállítás anyagában bőven találunk tőlük vett idézeteket, de rajtuk kívül még rengeteg magyar szerző és festő Itáliájára látunk. A kis helyre bezsúfolt mini Olaszország elsőre nagyon túlzó: túl színes, túl nagy egy ilyen kis helyen (például a duomokat idéző oszlopok, kupola, alatta az Uffizi folyosóját ábrázoló festmény), és úgy összességében: túl sok minden van egy helyen, elvész a szem. Míg ezt végiggondolom, jut eszembe, hogy nem is olyan régen, pontosan ilyesmiket gondoltam először Szicíliáról is… De azért ez itt tényleg sok: az olaszországi utazásokat megidéző installációk (dóm, piazza, kút-imitáció beledobált pénzérmékkel!, sikátor, osteria, molinóval megidézett könyvtár, színes házak) ugyan előhívják Itália-élményünket, de könnyen el is veszhetünk a sokszor olcsó színházi díszleteket idéző elem között.
Vergiliusunk a tárlaton Szerb Antal lesz, pontosabban az Utas és holdvilág idézetei, melyek a falakon felül lévő üveglapokra karcolva kalauzolnak végig a vitrinek rengetegében, amikben a századelő képeslapjai, apró, jellegzetes tárgyai, és Itáliát járt íróink személyes emlékei kaptak helyet. Láthatjuk Márai fényképezőgépét, hivatalos iratait, vagy a „könyvtárban” Babits Isteni színjáték-fordításának kéziratát, és megismerhetjük keletkezéstörténetét is. A falakon pedig a (el)várt Kosztolányi, Márai idézetek utaztatnak térben és időben, olvasmányélmények között. De más, (nekem) új, érdekes irodalomtörténeti adalékkal is találkozunk: pl. az Elbocsátó szép üzenet keletkezésének történetével: Ady 3 hetet töltött Rómában Lédával, s ezt követően született meg a vers; vagy a híres esszéista és kritikus, Péterfy Jenő Itália-mániájáról, és öngyilkosságának körülményeiről. Időben előbbre haladva pedig Fülep Lajos Firenzében és Rómában töltött évei alatt született leveleiből látunk rá egy másik korra, arra, melyben a római Collegium Hungaricum igazi szellemi központ volt, a magyar ösztöndíjasok, később a „friss levegőre vágyók” mentsvára. Erről már Lengyel Balázs a Két Róma című esszékötetéből vett rész számol be, és sejteti, milyen „nagy időket” élhettek meg itt Pilinszkyvel, Nemes Naggyal.
A tárlat, noha elsősorban irodalom(történet)ban utaztat, felvázolja a századelős Magyarország és Itália közötti politikai és kulturális kapcsolódásokat, és közlekedési viszonyokat is; mindemellett pedig hangsúlyosak az olaszországi ösztöndíjasok ott készült képei is, főleg Aba-Novák Vilmos és Gulácsy Lajos festményei, melyeken az általuk megörökített Itália szerepel tájaival, arcaival.
Zárnak, közben kitisztul az idő, elindulok az árnyas, naptól pöttyözött úton a körút felé, egy anya kiált a fia után, „az utca nagy és szabad vidámsága zsibong a levegőben”; kávéház tornáca helyett pedig inkább egy tetőn kialakított bárból búcsúztatom a napot.
Végh Júlia: Tip Top Bár, 2013.
Megtekinthető: 2013. október 31-ig
