Szlávik Dóra A nagy füzet című filmről
Első kép: két gyerek szorosan egymáshoz bújva alszik, és egyszerre lélegzik. Később apjuktól halljuk: „Ők ketten egy és ugyanaz az ember.” Az „ikerségről” mint jelenségről szóló film már önmagában is érdekes téma lehet akár egy író, akár egy rendező számára is, s ha ez még egy lepusztult, vidéki házzal, egy keményszívű nagymamával és a második világháborúval is meg van toldva…
Persze ettől még lehetett volna rossz filmet vagy könyvet alkotni, de jelen esetben egyik művet sem lehet ezzel vádolni. A nagy füzet című film Agota Kristof magyar származású, francia nyelven publikáló, svájci írónő (2011-ben hunyt el) Trilógia című regényének azonos című, első kötetéből készült. Mindig kérdéses, hogy egy prózai művet hogyan lehet mozgóképre átültetni, és általában a filmeknek nem sikerül elérniük az alapul szolgáló regények színvonalát. Ez esetben biztonsággal állíthatom (bár előbb láttam a filmet, s csak utána olvastam a regényt), semmilyen utólagos csalódottságot nem éreztem Szász János alkotásával kapcsolatban.
A történet címszavakban: második világháború (kevésbé annak politikai és katonai vonulatára koncentrálva), koraérett, árva gyerekek, vidék, nagymama, zsidókérdés. Ezekről eszünkbe juthat a 2012-es Cate Shortland által rendezett Lore című film is, ahol a szereplőket szintén nem a háború kereszttüzében láthatjuk, sokkal inkább „a gyerekből hogyan lesz hirtelen felnőtt” vonulat érvényesül. A nagy füzetben az ikrek szép lassan megtanulnak alkalmazkodni a vidéki, ínséges élethez, nagyanyjuk szigorához. Túl is „teljesítik” a követelményeket: rájönnek, ahhoz, hogy túléljék a háborút, meg kell edzeniük testüket és lelküket. Minden történést, mindent, amit látnak, hallanak egy apjuk által rájuk hagyományozott füzetbe írnak bele egy kikötéssel: „igaznak kell lennie”.
A főszereplő ikerpár (Gyémánt László és Gyémánt András) megdöbbentő hitelességgel játsszák a történet elején semmittevő, majd önmagukat lassan a körülményekhez edző kilencéves gyermekeket. Főleg az első „gyakorlatnál” szembetűnő ez, ahol testük megedzése végett egymást kezdik el véresre püfölni. Az őket „szukafattyaknak” nevező nagymamát Molnár Piroska testesíti meg, aki szokatlan oldalát mutatja. Tekintélyét és korát figyelmen kívül hagyva azt is bevállalja egy jelenet kedvéért, hogy premier plán tömi magába a csirkehúst az unokái előtt, akik elhatározták, hogy pár napig nem nyúlnak ételhez. Meg kell említeni még a Nyúlszájt alakító Tóth Orsolyát, akinek a játéka szintén bevésődik az ember emlékezetébe. Aki talán nem túl szerencsés választás, az a német színész (Ulrich Matthes) által alakított apuka; megjelenésében a fiúkhoz kevésbé hasonlító színészt nehezen találhattak volna a szerepre.
Mivel az egész film kilencéves gyerekek bejegyzésein alapul, nyelvezete rendkívül egyszerű, hiszen a narrációt az ikrek a Füzetből „olvassák fel”: ettől olyan érdekes és erős mind a film, mind a könyv; ezek a gyerekek úgy írják le az akkori körülményeket, mintha azok teljesen természetesek volnának, mintha azt jegyeznék le a Füzetbe, hogy mit reggeliztek vagy milyen játékra ültek fel a vidámparkban (annak ellenére, hogy ilyen „gyerekes” dolgok is belekerülnek). Nem tudják, milyen a normális élet, mert nekik ez az. Abban sem ütnek el az „átlagos” gyerekektől, hogy a felnőtteket utánozzák: a felnőttek testi fenyítést alkalmaznak, trágár szavakat használnak, ők is így tesznek. A felnőttek ölnek, ők is ölnek: tekintélyes rovargyűjteménnyel büszkélkedhetnek. Mások lopnak, ők is megtanulják a fortélyokat.
A filmnek nem az a célja, hogy szánalmat vagy sajnálatot keltsen a fiúk iránt (annak ellenére, hogy anyjuk és apjuk is a szemük láttára hal meg), hanem egy kicsit mi is játékként, próbatételek sorozataként fogjuk fel a két fiú életét. A történet azt mutatja be, hogy az élet nehézségeket állít elénk, amelyeket le kell küzdenünk, sőt, elébük kell mennünk, de ez nem függ attól, hogy háború közepette vagy békében élünk. Az életet nem elég túlélni. Meg kell élni.
Ha valami miatt aggódunk és drukkolunk a fiúknak, az az, hogy ne veszítsék el egymást, szinte úgy érezzük, hogy az még egy világháborúnál is iszonyatosabb lenne… A film végén ez mégis bekövetkezik: az első képtől eljutunk odáig, hogy a fiúk egymásnak hátat fordítva, két külön országban folytatják tovább életüket.
A film – a műfajából adódóan – néhány részletet kihagy vagy másképp interpretál, mint a könyv. Gondolok itt a nagymamára, aki a könyvben „vékony nőként” szerepel, az erdőben megfagyott tisztre, akinek a filmbeli története a könyv két szereplőjéből lett összegyúrva, vagy a szexuális töltetű jelenetek kihagyására, finomítására. Szász János azonban jó érzékkel válogatta ki a jeleneteket, „másította meg” a szereplőket. Ha valaki megnézi a filmet, kétsége sem lehet, hogy a nagymama szerepét a megfelelő színészre osztották. A film tehát nem vallott szégyent; bár a könyv magasra tette a lécet, megugrotta azt, érdemes mindkettőre időt szánni.
A nagy füzet (Le Grand Cahier)
színes, magyarul beszélő, német-francia-magyar-osztrák háborús filmdráma, 109 perc, 2013
Szász János (rendező), Kristóf Ágota A nagy füzet című regénye alapján a forgatókönyvet írta: Szász János és Szekér András, Christian Berger (operatőr), Sőth Sándor (producer), Ruszev Szilvia (vágó)
szereplők:
Molnár Piroska (nagymama)
Gyémánt László (egyik iker)
Gyémánt András (másik iker)
Ulrich Matthes (Apa)
Bognár Gyöngyvér (Anya)