Homolya Gábor kiállításáról
Dobri Imre írása
Rendkívül gazdag vizuális nyelven fogalmazódnak újra a magyar irodalom klasszikusai Homolya Gábor képzőművészeti alkotásaiban. A művész egy-egy verset, verssort vagy akár egy egész életmű néhány emblémáját hétköznapi tárgyakból komponált kollázsokban kelti életre. Kollázsait nézve rácsodálkozhatunk, hogyan alakul képpé vagy akár térbeli vizuális jellé a szövegből feltáruló költői világ.
Legutóbb tavaly decemberben, a Modern Líraelméleti és Líratörténeti Kutatócsoport (MLLK) II. Kortárs magyar lírakonferenciájának keretében nyílt Homolya Gábor kiállítása a PPKE BTK Mikszáth téri épületében Kép-Vers címmel. A konferencia alkalmából irodalmi kollázsokat lehetett megtekinteni a folyosón létrehozott kamarakiállítás keretében.
Homolya Gábor kollázsai egyszerű hétköznapi tárgyakból épülnek fel, azonban ezek a tárgyak egy-egy irodalmi alkotást idéznek meg a kompozíciókban. Ezáltal új műfajt is teremt az alkotó, hiszen a kollázsok egyszerre olvassák a magyar irodalom klasszikusait, és ugyanakkor új kontextusokba is helyezik azokat. Ahogy Mudriczki Judit, fordító és irodalomtörténész fogalmazott a kiállítás megnyitóján: „Az ‘irodalom-kollázs’ a déjà vu érzetét kelti a magyar lírát ismerő befogadóban, mert az irodalommal átitatott tárgyiasságban a tárgyak és az anyagok kompozíciója felerősíti a vers egyes elemeit, és a verbális jelet átemeli a háromdimenziós szemantikai térbe. Mondhatnánk úgy is, hogy a talált tárgyat megtisztítja a lírikus tradíció felidézése révén. Míg a költészet a vizuális jelet verbalizálja, az itt kiállított alkotások a verbális jelet vizualizálják, és így tágítják értelmezői horizontunkat.” A kollázs a verset újraíró médiumként függ előttünk, és a talált tárgyak, hétköznapi vonalzók, mérőszalagok, órák, kártyák, cédulák, újságkivágások, vagy akár vasalók, mosókefék, vagy csak alkatrészek, használati eszközök apró darabjai egy-egy lírai alkotást vagy idézetet vizuális kompozícióban fogalmaznak újra. A tárgyak így önmagukban is szemantikai jellé válnak e kontextusban, miközben a jel megragadható materialitását is felmutatják.
Egy vers vizuális kibontását nyújtja például a Két hexanégyzetméter című kép-pár, mely József Attila Két hexameter című versére épül. Az első képen az első hexameter („Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!”) újságból kivágott betűkből van felragasztva, mintha egy névtelen levél lenne, melyben a közlő anonimitását szeretné megőrizni. A háttér napilapok címsoraiból áll össze, a sajtó személytelen hatalmát hangsúlyozva: ha érdekük úgy kívánja, nem számít, hogy tisztességes vagy-e, kiterítenek úgyis. Az egyes elmosódó újságcímek aktualizálva a József Attila-i kérdést újabb értelmezési utakat nyitnak: „Közel a lejtő”, „Veszteségesek voltak”, „Offshore cégek”, „Titokzatos kasszák”, „Nem sokszor nyer ügyfél”, és még számtalan banki-gazdasági hír, mely ugyancsak közelmúltunk és jelenünk része. A sorok között húzódó mérőszalagok egyszerre emelik ki a versmondatok időmértékességét, azaz szabályosságát, és azt is, milyen esetleges a megméretésünk. A kép aljára illesztett töredékes csomagjelzés, a kép irányát jelző nyilak, mellettük egy, a törékenységet jelző üvegpohárséma és egy esernyőjel, mely azt jelenti, hogy a csomag nem vízálló, együtt a kompozíció üzenet-csomag jellegét és törékenységét, sérülékenységét is kiemelik.
A második képpár a második hexametert („Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.”) iskolai betűkártyákból, valamint mágneses és táblára ragasztható műanyag, papír és fa betűdarabokból rakja ki. Itt az írni és olvasni tanulás folyamatához kapcsolódik az erkölcsi kétely, és mindez a legelemibb kulturális tudás részeként fogalmazódik meg. A szabályos derékszögek és vonalzók között futó szöveg már inkább a szabályosságot és fegyelmet hangsúlyozza, a kép aljára illesztett vízmérték pedig az egyensúly keresését emeli a szimbolikus mezőbe. Az Y betűt megjelenítő betűkártya Ady nevét mutatja fel példának, ezzel a másik költőóriás auráját is az értelmezési körbe vonja.
Ugyancsak József Attilát idézi a Rejtelmek című kép, ahol az eltűnő homok-test, amely egyszerre hangszer és női alak, a hangszer húrjai egyszerre ellibbenő női hajszálak, a hangszer kulcsai pedig egyszerre valódi ajtó- vagy fiókkulcsok, és a hangszer/test derekát kezével ölelő éjszaka együttesen a szerelem múlékonyságát, gyönyörűségét és titokzatosságát is sugallják.
József Attila életének néhány emblematikus jegyét pedig játékos egyszerűséggel tömöríti egybe a Visz a vonat, megyek utánad című, az Óda Mellékdalát idéző tárgy-szobor: egy vasaló, egy mosókefe és egy Flóraszappan vonatkocsikként egymás után futó összekapcsolódása nem gegként hat, hanem szó szerint kézzelfoghatóvá teszi a József Attila-i életút tragikumát.
Egy másik tárgy-szobor installáció Kányádi Sándor Faragott versikéjét egy tintaitatóra helyezi, így a vers szövege egy már létező írott szöveg lenyomataként, felitatott nyomaként, csak egy tükörben olvasható. A megidézett fa-katona falova pedig az itatós sakkhuszár fogantyújában jelenik meg, így a tárgy nemcsak a szöveg hordozója, hanem szereplője is egyben.
Radnóti Miklóst idézi a Razglednica című alkotás: egy szögesdróthúrokkal hangszerelt hegedű. A két köznapi tárgyi elem, a hangszer és a szögesdrót összekapcsolása itt kézzelfoghatóvá teszi a metaforikus folyamat születését: együtt egy önmagán túlmutató, jelentések egész sorát elindító képként állnak előttünk.
A most röviden bemutatott néhány művön kívül még Kassák (Mű-Alkot-Ás-Elem-Z-És Óra), Wirth Imre (Padlás a kezünk...) és Weöres Sándor (Időmérték, az időm érték) is megidéződik Homolya Gábor egy-egy kollázsában, újabb és újabb utakat nyitva költői világukhoz. És műveit nézve a képzőművészet fogalma is új értelmet nyer, ahogy a textuális művekből tárgyi és képi valóságot teremt, az írott művészetet olvasva szó szerint maga is művészetet „képez”.
Homolya Gábor kiállítása
Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Budapest, Mikszáth tér 1. Sophianum
2014. december
