PIM , múzsák a mennyezeten, X és Y+
„Milyen a jó nő?” - Bálint-nap lévén, Havas Judit ezt a kérdést szegezte elsőként Grecsóhoz, aki rögtön válaszolt is: egy korábbi felvételről - a terem sarkába helyezett kivetítőn. Az irodalom felé terelve a szót, az őt inspiráló (irodalmi)nőalakokról kérdezte aztán a moderátor az írót. A válasz - Grecsó munkásságát kicsit is ismerve - nem meglepő: Móricz nőábrázolásai jelentik számára a ’mintát’. Majd Szegvárról, és az ahhoz fűződő viszonyáról esett szó. És Grecsó Krisztiánnal könnyű dolga volt. Nemcsak azért mert mindenféle póz, allűr nélkül, a közönséghez szólt, hanem azért is, mert humoros, sokszor ironikus, sőt önironikus módon mesélt: életről és irodalomról.
Megtudtuk, hogy miért is ajánlotta öccsének a Pletykaanyut, melyet sok helyen csak ’falunovellákként’ emlegetnek. Az ok meglepő egyszerűséggel annyi, hogy (a kortárs táncművész) Grecsó Zoltán szájából hangzott el a kifejezés. Majd a fogadtatásról beszélt az író, illetve arról, hogy milyen fájdalmasan érintette ez, hiszen több város perelte a regényben megrajzolt alakok és a helyi valóság megfeleltethetősége miatt; így lett egy időre mellőzött ’híresség’ szülőföldjén. Grecsó mesélt az ’anyaggyűjtés’ folyamatáról is, hogy sokszor egy (ingyen)sör után szinte a legmélyebb titkait mesélte el egy-egy kocsmai törzsvendég, s előfordult, hogy utána, amikor rákérdezett, már nem is emlékezett az illető. Persze leszögezte, hogy ezeket a történeteket nem használta fel, pusztán a pletykákat, anekdotákat, hiszen Szegvár számára a szülőföldet jelenti, még akkor is, ha idővel „bennszülöttből etnográfus” (is) lett – ahogy azt Havas Judit megfogalmazta. A történetek mögül aztán egyszer csak kibukott a ’népi íróság’ problémája is. A Móriczhoz való kapcsolódása egyértelmű, ugyanakkor Grecsó leszögezte, hogy Móricz prózája nemcsak a parasztság, hanem a kispolgári világ ábrázolása is; s hangsúlyozta, hogy nála a népi mivolt, - illetve ha erre rá akarna játszani-, póz lenne, hiszen főleg apja révén, az irodalom nagyon is a neveltetése, szocializációja része volt, s nem tud olyan katartikus szöveggel való találkozásról sem beszámolni, mint például Sinka István.
A beszélgetés során kiderült az is, hogy nem véletlenül találta meg a Hasutasok, vagy a Megy a gőzös forgatókönyvírói feladata sem, hiszen apja, nagybátyja vasutas volt, tehát jól ismeri ezt a világot. Ugyanakkor láthatóan nem szívesen emlékszik ezekre a feladatokra, és hangsúlyozta, ma már tisztán látja a hibákat, és közönségfilmet sem lehet „tőkesúly” nélkül csinálni, és ezekből ez bizony hiányzott.
Az irodalmi kérdéseket és az író személyes élettörténetét egyaránt érintő beszélgetés azonban nem pusztán a szó és a zene erejére, hanem a videó-bejátszásokra is épített, és észrevehetően jól felépített módon, illusztráló jellegű filmes, képi betétekkel tették ingergazdagabbá az estét, mely anélkül (sőt úgy talán méginkább) is élvezetes volt, köszönhetően a kedélyes és érdekes beszélgetésnek, és a hol andalító, hol lélekemelő zenének. Természetesen az író műveiből is olvasott fel, sajnos erősen túljátszva, színészkedve, de azt hiszem, ezt a közönség készséggel elfelejti, hiszen a sorok mégiscsak papírra vannak vetve… Különben is, az író feladata, hogy írjon, és Grecsó ír is: egyre jobban, és igazán szórakoztatóan beszél is róla – kell ennél több?!