Keresztül az életen kiállítás az OSZK-ban
Gunda-Szabó Dóra
Paradox módon nem is találhattak volna „prímább helyet” a magyar kultúra napján megrendezett Cseh Tamás egynapos kiállításnak, amelynek nemcsak a fogalommá vált zenész, előadó életének és munkásságának bemutatása volt a célja, hanem hogy általa ezeknek az évtizedeknek a „szűk levegője” is érezhetővé váljon, – ahogy Dr. Zumbok Ferenc kormánybiztos fogalmazott.
Hiszen az Országos Széchényi Könyvtár belső terei és atmoszférája szinte muzeális hűséggel őrzik azoknak a bizonyos levegőtlen évtizedeknek lélegzetét, így valószínűleg a kissé lázadó, független gondolkodású Cseh Tamás lepődött volna meg leginkább, hogy pontosan ebből a világból való menekülési szentélyét: az indiánsátrát állították fel a szocreál terem közepére. Szegény, szegény, Cseh Tamás, mondhatnánk, de ez mindenképp rosszmájúság lenne, hiszen annak kell főleg örülnünk, hogy az év egy igen megtisztelő dátumán, január 22-én emlékeztek rá, épp mikor 70. születésnapját ünnepelné.
A kiállítás a Cseh Tamás Archívum anyagát; archív koncertfelvételek, fényképek, eredeti lemezborítók és plakátok, személyes tárgyak gyűjteményét mutatta be, de a régi rajongók számára is tartogatott újdonságokat, mint például Bereményi Géza autográf kézírásával javított, Cseh Tamás által legépelt dalszövegeket. Talán, akik mindegyik dalt kívülről fújják, azok sem gondolták volna, hogy Demokrácia című daluk egyik kihúzott versszaka így szólt volna:
„Én, magyarnak számkivetve lelkem rikoltva megriad,
Édes hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad,
Édes hazám fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad.”
A nap folyamán a zenészbarátok (Másik János, Novák János, Márta István, Kecskeméti Gábor és Bornai Szilveszter) koncerteznek, a régi koncertfelvételek vetítése mellett. De a család, a barátok személyes emlékeikkel is hozzájárultak nemcsak a tárlat bővítéséhez, de magának az archívumnak a gazdagításához is, hangzott el többször a megnyitón, mintegy felhívásként és buzdításként is azoknak, akik szintén szívesen tennének felajánlásokat, hiszen a 2011 óta létező archívum még kezdetlegesnek mondható. Ahogy maga a kiállítás is, hiszen minden jóhiszeműség ellenére az látható, hogy meglehetősen kevés kreatív energiát mozgatott meg létrehozása. Családias, és érezhető belőle a művész iránti szeretet és tisztelet, de a különböző anyagok műfajonkénti kifüggesztésén túl nemcsak a modern technika vívmányait nem aknázták ki különösképpen, de átfogó koncepciót sem dolgoztak ki a tárlat egészére nézve.
Másik sebezhetősége az a törekvés, hogy Cseh Tamást nem csak mint énekest, hanem mint kezdő képzőművészt is elénk kívánta állítani, hiszen egy időben a Képzőművészeti Főiskolára is járt. Jankovics Marcell szerint egy tehetséges ember mindig több területen tehetséges. Cseh Tamás egyszerűen alkata miatt lett zenész és előadó, mert nem tudott elvonulni a világtól, pedig képzőművész is kiváló lehetett volna, mondta el beszédében a sokoldalú Jankovics, akit most mint művészettörténészt kértek fel megszólalni. Állítását – a képekkel szemben állva – mindössze a művész „vízöntő-jellemével” indokolta. Mindenesetre kissé túlzónak hatott a tárlatra belépve az első asztalkán Cseh Tamás gyerekkori akvarelljeit látni. Talán, pont neki nincs szüksége arra, hogy kezdő festőként is méltányoljuk.
Ráadásul közeli halála még mindig sokkal inkább megemlékezésszerűvé tette az eseményt, mint feldolgozássá, mintha még senki sem merne elemző szempontból hozzányúlni az életművéhez. Még tart a gyászidőszak. „Valld be, hogy gyáva vagy!”- mondta Cseh Tamás Bereményi Gézának a dalszövegíró barát visszaemlékezése szerint. Ő bevallotta, hiszen igaza volt az énekesnek, amikor azzal vádolta, hogy írogat mindenféléről, de aztán mindent az előadó vállal, ő viszi vásárra a bőrét. „Valld be, hogy tudatlan vagy!” – vágta vissza Bereményi, hiszen mindig csak évek múlva érted meg, hogy miről is énekelsz. Ő is bevallotta, így hát a dalaik, foglalta össze Bereményi, egy tudatlan és egy gyáva ember közös munkái.
Igen, valahol ez a mai tárlat is gyáva volt és tudatlan, de hangozzon ez a vád, ahogy az imént leírt anekdota szereplőinek szájából hangzott, csak olyan komolyan. . Egy komoly vállon veregetés kíséretében, hiszen az első lépések egyikét láthattuk ma, egy egynapos emlékkiállítást, ami elindíthat egy mélyebb érdeklődést Cseh Tamás művészete iránt, a tiszteleten és szereteten túl. Egyébként „príma hely” volt, felbolydult az OSZK, és talán pont ez a lényeg.